Botka László szerint ma Magyarországon az emberek döntő többségének legnagyobb problémája az igazságtalanság.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje keddi tatabányai utcafórumán, mintegy száz résztvevő előtt azt mondta, hogy az orbáni kormányzás hét esztendeje igazságtalanná tette az országot. Ott van az élet minden területén, tetten érhető az iskolákban a tanszabadság elvételével, a leromló egészségügyben és a munkahelyen a munkások jogainak elvételével; "az emberek érzik hogy az igazságtalanság ott van a Fidesz-kormány minden döntésében" – jelentette ki.

Botka László azt mondta: nem igaz, hogy a Fidesz az adócsökkentés kormánya, mert az átlagos és az átlag alatti jövedelmeknél az egész EU-ban Magyarországon a legnagyobb az adóelvonás.

"A Fidesz-kormány az átlag alatti és az átlagos jövedelemmel rendelkezőknél, a minimálbéreseknél a fizetésnapon már a borítékból kilopja az egyharmadot" – fogalmazott.

A politikus kiemelte, pártjuk programja az adócsökkentés: jelentősen csökkenteni akarják az átlagos vagy átlag alatti jövedelműek adóelvonását, hogy "mindenkinek ebben az országban emberhez méltó, biztonságos megélhetése legyen".

Botka László kijelentette, hétről hétre érzi, hogy a magyar emberek döntő többsége kormányváltást akar. "Meggyőződésem, hogy Magyarország alapvető érdeke a baloldali politika, ennek érdekében végig fogjuk küzdeni a következő tizenegy hónapot, és le fogjuk váltani a Fideszt! – mondta.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke hozzátette: pártjának van programja, miniszterelnök-jelöltje és 106 képviselő-jelöltje.

"Megvan a kritikus tömeg ahhoz, hogy kormányváltás legyen. Nekünk az a feladatunk, hogy ebből a kritikus tömegből kormányváltó többséget csináljunk 2018 áprilisában" – fogalmazott.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Czeglédi Zsolt)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zeta
Legyen igazuk, azért az érdekes , hogy a kritikus tömegből alig volt ember , akit feltudtak állítani a sámliról, hogy elmenjen szavazni Debrecenben!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Zeta
Legyen igazuk, azért az érdekes , hogy a kritikus tömegből alig volt ember , akit feltudtak állítani a sámliról, hogy elmenjen szavazni Debrecenben!
egyvandor
Főleg a démonizált DK mögötti pozícióban.
desiro
Fidióták tudtok számolni, ha nem akkor nézzetek utána .
Lepényleső
Talán,ha azt is megérezné,hogy"egyedül nem megy", főleg nem leáldozott propagandával?
grincss
Bazmeg, Botka!
Még mindig azt hiszed, h megy ez egyedül is?
Mert, ha igen, az nagy baj!
gulyasgyula
Kormány váltás akarunk nem tolvaj váltást ...Mert abból 27-év óta volt--van elég ...
Jozefina
Ha már addig eljutott, hogy érzi mit akar a tömeg, akkor legalább addig is eljuthatna, hogy ezért tegyen is valamit. Debrecen a példa rá!!! Kár az erő fitoktatásra, egyedül nem fog menni! Tetszik, nem tetszik tessék összefogni Gyurcsánnyal és a többi ellenzéki párttal!!!
verőce21
Akkor rosszul érzi ezt Botka, egyáltalán nincsen kormányváltó hangulat.
Eladott Ország
nepszava.us/botka-elkeseredett-harca-a-valosaggal/
Botka még azt sem fogta fel, hogy Orbán lefoglalja magának a kétharmados parlamenti többséget, és az álellenzéki pártok a maradékon osztozhatnak meg. Ha együtt indulnak a választáson, akkor fehér asztal mellett elosztják a mandátumokat, és azt a pénzt, amiért ezt a hazudozást folytatják és amiért a hazaárulást elkövetik. Ha külön indulnak, akkor a kollaboránsok számára a választásnak az a tétje, hogy az Orbán által nekik meghagyott egyharmadból ki hogyan részesül. Aki elmegy szavazni, mert bedől a hazugságoknak, a szavazatával azt dönti el, hogy a koncból melyik álellenzéki párt milyen arányban részesedik. A felállás az, hogy a választást meg lehetne tartani úgy is, hogy a Fidesz részt sem vesz rajta, mert övé a kétharmad, amit tőle elvenni nem lehet. Szavazni csak az állami párttámogatásért és a képviselői fizetésért egymással harcba szálló álellenzékre lehet, hogy melyik mennyi Júdás-pénzt kapjon, amit aztán az utolsó fillérig magára költ és eltapsol.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.