Kósa Lajos szerint Orbán Viktor beszédének a legfontosabb felvetése az volt, hogy a 2018-as magyarországi parlamenti választások után sikerül-e megvédeni az országot a migránsok áradatától. Kijelentette: az ellenzék egyetlen erejére sem lehet számítani az ország védelmében. Úgy vélte: "a korábban nemzeti pártként feltűnő Jobbik is beállt a Soros-táborba", és minden fontos ügyben a magyar kormány és a Fidesz-KDNP ellen lép fel. Kósa Lajos szerint Magyarország 2010 óta fantasztikus teljesítményre volt képes, és a fejlődés folytatására csak a Fidesz-KDNP-koalíció képes. Úgy vélte, a folytatás a feltétele annak is, hogy a határon túli magyarokon is tudjanak segíteni. Azt tartotta az előadás legemlékezetesebb mondatának, hogy "1990-ben azt gondoltuk: nekünk van szükségünk Európára, most azt látjuk, hogy Európának van szüksége ránk" - idézte fel a frakcióvezető.
Kósa Lajos: A fejlődés folytatására csak a Fidesz-KDNP-koalíció képes
Forrás:
magyarhirlap.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rendkívüli bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- Leszúrtak és élve eltemettek egy bácsit: drámai mentés négy nap után - Videó
- Súlyos fordulat Fico merénylőjének ügyében
- Durva kommandós akció Budapesten, őrizetbe vették K. Edét, a móri mészárlás ügyében felmentett nehézfiút
Nagyvilág
- 2024. May 18., 18:02
Fordulat a Fico elleni merényletben – ezt lépte meg a bíróság
Itthon
- 2024. May 18., 17:35
Döbbenetes videó: ilyen, amikor a rendőrök elkapják a brutális gyalogosgázolót
Itthon
- 2024. May 18., 18:00
Brutálisan sok nyugdíjas kénytelen dolgozni? – Az alacsony járulék miatt megnégyszereződött a számuk
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
m.blog.hu/7f/7film/image/kepeslap1.jpg
A gazdasággal minden rendben van, ne aggódjatok majd jövök!
pctrs.network.hu/clubpicture/1/5/3/5/_/lyukado_1535482_1355.jpg
Stop! Befizetted már a Lyuk adót!
kecskefeszek.net/poenkepek/kep/medium/orban.jpg
Negyvenezer forint

CsipkeRózsa
"Kijelentette: az ellenzék egyetlen erejére sem lehet számítani az ország védelmében."
Nem állunk senkivel háborúban, nem támadott meg bennünket senki.
"a fejlődés folytatására csak a Fidesz-KDNP-koalíció képes."
Megvan, és változatlan a programjuk: Folytatjuk!
"a határon túli magyarokon is tudjanak segíteni"
Most már a magyarországi magyaroknak segítsenek, mert itthon már rosszabbul élnek, mit a határon túliak.
". ..Jobbik is beállt a Soros-táborba"
Nincs olyan, hogy Soros tábor.

www.annabellow.eoldal.hu/img/mid/17/received_m_mid_1395598093997_e2c7c136b76517bc85_0.jpg
Magyarországon jobb az élet. Tényleg? Nem, képzeld el! (Hofi)
Magyarországon jobb az élet. Tényleg? Nem, képzeld el! (Hofi)
Pálinkás Pál
Lala...megint böfögted a heti marhaságodat???Én utálom a migrákat,de ti kártékonyabbak vagytok náluk!!
Lepényleső
...aztán a nagy fejlődés addig dagad,amíg el nem fakad?
Sámannus
Laja már jót tenne neked egy motoros kurvázás hátha a hülyeség is kiürülne belőled a ge.ivel
Equus
ha fejlődésnek lehet tekinteni, h a Vezető és népes tábora folyamatosan agzdagodik, közben a 3 millió koldus országából szépen 5 millió koldus országa lett, h 1 millióan reszkethetnek, mikor viszi a bank a házukat, h közel egymillió értékes ember elhagyta az országot az itteni rablógazdálkodás miatt, h nincs jogbiztonság, h éjszaka bárki számíthat a TEK-re, a készenlétisekre, a NAV-ra, h egy öl fával vkit megfognak az erdőn, az biztos tömlöc... ha vki levakít több milliárd Ft-ot még kitüntetésre is számíthat. Ez az úri-kerestény Magyarország, a köztársaság nélküli köztársasági elnök NERtárs országa.
namihami
Egy újabb, veretes lalaizmus. Lassan össze kellene gyűjteni és kiadni. Persze minimum bőrkötésben. Az övében.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott