- Számunkra természetes a piros-fehér-zöld lobogó szeretete, a nemzeti összetartozás. Nem volt kérdés, hogy kérünk egyet - mondta a makói Sarkadi Ágota. Az elképzelés szerint a nemzeti összetartozást a nagyobb ünnepeken így azok is kifejezhetik otthonuk fellobogózásával, akik ezt eddig anyagi okokból nem tehették meg. Makón egyébként egyelőre ritkaságnak számít a magánházak fellobogózása, az utcákat járva még jeles napokon is csak elvétve látni ilyet. A zászlókat a város honlapján, illetve személyesen a kabinetirodán lehet kérni. Aki jelentkezik érte, zászlórudat és zászlótartót is kap. A városházán megtudtuk, az ötlet népszerű, hiszen szűk két hét alatt máris 55 igénylés futott be. A készítés költségeire idén 2,4 milliót különítettek el, ebből a pénzből 312 darabra futja majd. Az elsőt várhatóan szeptemberben adják át.

(Forrás: delmagyar.hu, peterkelemen által)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Ez szépen példázza mennyire buta nép a magyar. A makói meg pláne. Ezt csodálatos dolognak tartja miközben Makón szar a víz és lajtos kocsikból kell vinni. Most komolyan kérdezem normálisak? Szerintem megérdemlik az ottaniak is a sorsukat. Agyon kellene taposniuk a fideszeseket, akik nemhogy védik a magyarokat, de irtják, de úgy látszik ilyen egyszerű trükökkel simán meglehet vezetni őket. Nacionalista agyhalottak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@durbincs: Mit keresel normális emberek között,,te idióta ?? Már megint nyitva hagyták a karám ajtódat,,te baromarcú kecske...
Köb Jani
@durbincs: Ha kevés információval rendelkezel, de játszod az okosat, a mindentudót, mindenkinél mindenről több tudásod van, legalább is ezt hiszed, az öndicséreted bűzlik
de nem veszed észre, a butaság elhomályosítja élesnek tartott elmédet. Lehetséges ez nálad már
születési hiba, amiről te nem tehetsz, hisz ilyennek születtél.
silber13
@Köb Jani: Közönséges bunkó, izzig -vérig egy szőröstalpú pakulár! Ne törődj vele!
silber13
@Apatszerek: Túl finom a fogalmazásod, ez egy közönséges tróger, román söpredék, méltó párja Girhesnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.