Meglepő közvélemény-kutatási adatokról számolt be a Magyar Nemzet.
Fotó: Ujvári Sándor/MTI
A lap információi szerint amióta Botka Lászlót a párt kongresszusa hivatalosan is miniszterelnök-jelöltnek választotta, meredeken zuhan a szocialisták népszerűsége.
Míg májusban még 31 százalékon álltak, augusztusra mindössze 20 százalékot tesz ki azoknak az aránya, akik nyugdíjasként Botkáékra voksolnának.
Ha csak a 65 év felettieket nézzük, még durvább a zuhanás. Ebben a csoportban is májusban voltak a csúcson a szocialisták 33 százalékos támogatottsággal. Az azóta eltelt hónapok alatt az esés itt még szembetűnőbb, augusztusban mindössze 19 százalékos volt az idős emberek körében a támogatottságuk.
Az eredmények azért meglepőek, mert a nyugdíjasok körében magasabb a kormányváltást akarók aránya, és a Fidesz mellett az MSZP (volt) az a párt, amelyik népes táborral rendelkezett e társadalmi csoportban.
35 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Amíg ez a Botka a ,,favorit" ezt a tendenciát fogja a szoci párt folytatni.
Egyel több, vagy kevesebb törpepárt, nem oszt - nem szoroz.
Nézzük az ÁFA emelést.
ÁFA kulcsok 2009-ben: 2009. július 1-től 20% ÁFA kulcs 25%-ra emelkedett. 2009. július 1-től
20% ÁFA kulcs 18%-ra csökkent (egyes termékköröknél) megmaradt az 5 % ÁFA és a 0 % ÁFA.
Aztán jött a csodálatos Fidesz és egyből megfelezte az ÁFA-t! Ja, nem! A 25%-ot felemelte 27%- ra. Mi a fenéről beszélünk?
A Magyar Nemzet nem közli, hogy honnan van az ő "belső" mérése. A 33 %-ról 19 %-ra csökkenés irreális. Annál inkább, hogy a nyugdíjasok körében magasabb a kormányváltást akarók aránya.
akkor szigorúan statisztikailag még három hónap, és nem lesz nyugdíjas szavazója...
illetve mégis..a saját nagyszülei, oszt annyi.
Botka Laci, írjak Neked külön egy levelet? Megmondom mit kell tenned.
Előszöris tökönszúrod magadat.
Másodszor, sűrű bocsánatkérések között, négykézláb odasomfordálsz Gyurcsány elé és adsz neki egy puszit. Kettőt.
Harmadszor, azt mondod, hogy mindenkivel összefogsz a választási győzelem érdekében. Együtt, nem együtt, déká, jobbik és ballik, mindenkire szükség van Botka Laci.
Ha nem ezt teszed akkor fideszbérenc vagy, nem moshatod le magadról, hogy megvett a gekkó. Kilóra. Ígéretekkel. Ami közismerten nem ér semmit.
Az elempével nem tudsz összefogni, mert az fideszcsicska. De meg kell próbálnod, Bernikével talán lehet beszélni.
Ha tovább mész az általad megkezdett úton, akkor a népszerű segged egykét hónap múlva kilóg a gatyádból. És akkor már nem szalad eléd a geci, az igéreteit meg már most feldughatod.
Úgy gondolják hogy a saját táborukat így tudják építeni, de ez a politika csak az ellenzék teljes leamortizálására jó.?!
Pl. ennyi sarazás után hogyan gondolják amit állandóan hangoztatnak: az összefogást?
Ha valóban sor kerülne erre, akkor akit eddig mocskoltak, azzal fognak/szeretnének választási szövetségre lépni holnap?
Ez, amit a DK-sok csinálnak csak a Fidesznek kedvez, nem is kell nekik semmit csinálni az ellenzék elhiteltelenítéséért, megteszi azt a DK/Gyurcsány/Vadai/Varjú/Molnár csapat!
És nincs itt senki se dekás hüjegyerek, neked ez a mániád.
Szóljon ha van itt valaki DK-s legyen szíves. Hadd lássa ez a ballfas milyen sok dékás amortizatőr írogat ide.
Már fel sem mered vállalni, hogy Gyurcsányt és a DK-t imádod?
Mindenki mást csak mocskolsz, csak az a jó, amit a DK/Gyurcsány mond, szól, tesz! Az MSZP-t, Momentumot, LMP-t, mindenkit!
Milyen gerinctelen dolog ez? Legalább legyen annyi gerinc benned, hogy felvállalod a pártodat/vezéredet? Vagy kínos már neked is?
Egyébként ez jellemző rátok: nem vállaljátok fel a DK-t, de mindenki mást mocskoltok, ekéztek!
Alamuszi, sumák, hazug, amolyan Fideszes dolog ez, de hát ti is olyanok vagytok mint a Fideszesek, amit tesztek, az állandó mocskolása az ellenzéknek - az is a Fidesznek kedvez!
Vagyis ezt az újság nem reprezentatív saját felméréséből következtették ki!
Bravó propi, már nektek is jól megy a csúsztatás..
@Pálinkafőző Rézüst: Legyen igazad.
Nem rólad írtam, amikor Peller Anikónak válaszoltam, aki képes volt bigott DK-s létére azt hazudni, hogy nem is DK-s! Csak éppen mindenkire lő, aki nem a DK véleményét/akaratát képviseli.
Többen is vannak, akik nyíltan tagadják ugyan a DK-s fanatizmusukat, csak éppen képtelenek máshogy gondolkodni, mint ahogy a DK mondja, írja! Olyan alpári módon mocskolnak mindent, minden pártot és politikust, akik a DK vélt ellenfelei, hogy ilyet valóban csak a Fidesz nyugdíjas tagozatánál, a "savas bácsi" féléknél látni.
Semelyik másik pártnak nincsenek ilyen elvakult hívei, csak a DK-nak és a Fidesznek.
Nos én nem hagyom, hogy igaztalanul mocskolódjanak, ha egy mód van rá, akkor megírom erről a véleményem.
Írod:
"... csak egy "szövetség" lenne képes a kormányt leváltani...sajnos..."
Most nézd meg, hogyan mocskolják a Botkát, csak azért mert ő úgy gondolja, hogy Gyurcsány nélkül állna föl a csapatával. Ezt a minősíthetetlen mocskolást, amit ezért itt is kap Botka a DK-soktól, még a Fidesztől sem kapja.
De korábban az LMP-t is hasonló stílusban mocskolták, a Fodor féle Liberálisokat, a Momentumot úgyszintén.
Ez a mocsokáradat csak a Fidesznek kedvez, így a DK fanatikusok ilyen ténykedése valójában a Fidesz malmára hajtja a vizet.
Szerintem!
Pontosan erről beszéltem, írtam. Nem biztos hogy szerencsés felégetni magunk mögött a hidat, márpedig a DK-s fanatikus mocskoló brigád a pártvezetés biztatására most pont ezt teszik!
Mert mi van, ha mégis kellene valamiféle szövetség az MSZP és a DK között, ha meg addig jól elmérgesedik a helyzet, akkor ilyenről már nem is eshet szó!
Nem hiszem, hogy pont engem kellene kioktatni a normális párbeszédre! Vannak itt nálam sokkal jobban rászorulók is! Pl. a mocskosszájú barátnőd, a Peller Anikó.
Képtelen leírni egy kommentet a nélkül, hogy néhány trágárságot bele ne keverjen.
Néha már azt is gondolom, hogy nem is lehet valaki ilyen mocskos szájjal nő...
Osztán haggyad mán ezt az Alzheimeres levitézlett tehenet, aki sügérnek képzeli magát... :))) Ne etesd, ne hosszabbítsd a szenvedéseit... :))
Egyet kell tudomásul venni ahány ember annyi vélemény azzal, hogy valaki kiáll egy párt mondandója mellet az még nem biztos, hogy tagja is csak szimpatizál a mondandójával.
A szimpatizálás egy párttal nem jelentheti azt, hogy a más véleményen levőket jogunk lenne személyében sértegetni, mocskolni, a másik által szimpatikusnak vélt pártot, annak tagjait személyükben alázgatni - ahogy itt teszik jó néhányan!
Lehet ezt csinálni, de akkor olyan lesz a válasz is!
Tudod: Adjon Isten...Fogadj Isten!
Mint Mátyás király, ha nem is álruhában, de a jó miniszterelnök lemegy a nép közé körülnézni, illetve "konzultálni." És, ha már arra járt, rögvest beígért egy nyugdíjemelést, ha a "gazdaság engedi, újra "emelek." (Mi meg lehet hogy barikádot)
Új hozzászólás