A Jobbik "a kiépülő orbáni diktatúra ellen" hívta utcára az embereket.

Fáklyás tüntetés volt a Fidesz székháza előtt Budapesten
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Vona Gábor péntek délután öt órára fáklyás demonstrációt hirdetett Budapestre a Fidesz székházához, hogy így tiltakozzon az ÁSZ-büntetés ellen, amely a szervezők szerint azt jelzi, hogy Orbán Viktor „sötét diktatúrát” épít, „korrupt zsarnok”, aki a „demokrácia redőnyét kívánja lehúzni”.

18:10

Az időközben 1500-2000 főre duzzadt tömeg elindult hazafelé.

18:50

Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszédében arra figyelmeztetett, Orbán Viktor a múlt, mi vagyunk a jövő

Nem kell szeretni egymást, csak el kell fogadni egymást, és hogy lehetnek közös céljaink. A 21. századi magyarság sorsfeladata pedig "megvédeni magunkat a külső és belső elnyomás ellen".

A Jobbik továbbra is várja az adományokat, hogy elindulhasson a tavaszi parlamenti választáson.

17:45

Puzsér Róbert is felszólal, arról beszél, ez a tüntetés ugyanakkor precedenst teremthet, és ha kialakul közös élmény, létezhet egy nemzeti minimum Orbán ellen.

Több vezető is eljött a Momentumból, például Fekete-Győr András elnök is. Soproni Tamás alelnök azt mondta: Nem gondolják hogy a Jobbikkal együtt tudnának dolgozni komolyabban, de "ügyek menten lehet."

17:30

Az Index tudósítója azt írja, zeng az "Orbán takarodj".

Kovács Tamás, Fideszből kiábrándul kardvívó beszédében ezek hangzottak el:

Visszatért a Rákosi-rendszer, az "aki nincs velünk, ellenünk van" szemlélete.

A kormány nem a népet szolgálja, hanem uralkodik azon.

Orbán Viktor a jogállamot leépítette, és intézményesítette a korrupciót.

Itt az idő a valódi rendszerváltásra 2018-ban egy hiteles, korrekt, a magyar nemzet érdekeit szolgáló fiatal párt számára, amely nem lehet más, mint a jobbik.

17:00

A Jobbikhoz közeli Alfahír tudósítója szerint a kezdés előtti percekben 1000-1500 tüntető van a helyszínen.

A Fidelitas máris reagált:

A Jobbiknak nem a Lendvay utcában, a Fidesz központja előtt, hanem a Radóc utcában, "gazdájuk", Simicska Lajos székházánál kellene tüntetnie

- mondta a Fidelitas országos alelnöke pénteken Budapesten.

Falusi Vajk a Radóc utcában tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján világossá vált, hogy Simicska Lajos üzletember és Vona Gábor, a Jobbik elnöke "kéz a kézben" járnak ebben az ügyben.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke ehhez hozzátette:

együtt "bénázták el ezt a sztorit", ezért, ha Simicska Lajos bábként rángatja a Jobbikot, akkor együtt kellene vállalniuk a felelősséget is. Törvénytelenséget egyikük sem követhet el

- hangsúlyozta.

Hozzátette: Simicska Lajos a gazdája a Jobbiknak, együtt követték el a törvénytelenségeket, ezért ildomos lenne, ha ő fizetné ki a bírságot, amelyet az ÁSZ kiszabott.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
B*zdmeg nem elég hogy lopnak, még a diktatúrát is kiépítik! Szarházi, kleptokrata, politikai prostituált banda.
uploads.disquscdn.com/images/343fd5f7830735017a0d1f0e3c63c82a3681b7744466e49681cfbc45c774a490.jpg?w=800&h=540
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
B*zdmeg nem elég hogy lopnak, még a diktatúrát is kiépítik! Szarházi, kleptokrata, politikai prostituált banda.
uploads.disquscdn.com/images/343fd5f7830735017a0d1f0e3c63c82a3681b7744466e49681cfbc45c774a490.jpg?w=800&h=540
Donáld Tramp
Ess eső, fújd el a Papírfákjákat ELLENZÉK 2018
Pálinkás Pál
Azért fényesen mutatja a megjelentek száma hogy nagy baj van a magyar politikában...nem tudják megszólítani az embereket...max 1500 ember...a "Jobbikos" alfahír szerint...akik tenni akartak..és markánsan kiálltak volna a párt érdekei mellett,azokat Vona pálfordulása eltaszította...és akkor a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt??? A csúti korcsnak semmi félnivalója,azt hiszem!
szep napot
Reggelente a metro megalloban tobb ember van. Szoval az "ellenzek" ezt tudja felmutatni ?! Pufi Orbancot jovore kirallya koronazzak, arckepet (bar nem biztos,hogy rafer) bankjegyeinkre fogjak nyomtatni.
wagabund
..."Fáklyás tüntetés volt a Fidesz székháza előtt Budapesten"...

és? változott valami?
kripton
Az Origo közöl egy felülnézeti, majdnem totálképet a Vona-Pride-ról. megszámoltam a sorokat felfelé kerekítve. Mindösszesen 800 (azaz nyolcszáz) Simicska-birkát találtam.
Eriksson
Na nini már. Még egyenkabátjaik is vannak. Fussa az összelejmolt milliókból?
Eriksson
Mondom én, hogy Puzsérnak páratlan igazságérzete van. S főleg jó meglátásai:
www.youtube.com/watch?v=oens2gFAt0A
division
@Eriksson: Alig több mint ezer ember...Jön a kormányváltás jövőre:-))))))))))))
Rockxy
Utána meg hazamentek tévétnézni.
Hétvégén pedig mennek soppingolni, viszik a pézt a multiknak, építik tovább a kapitalizmust.
Másképp hogy a francba dönthetnék meg a karácsonyi vásárlási láz tavalyi rekordját?
herczeg0210
Falrengető volt! A fideSS meg berettyintett nem ? Le van ez már zsírozva, Simicska kifizetve, Vona lehalkítva...
RonaGyuri
Fáklyázás és benyalás

avagy Őfenesége pávatáncizása ragályos

Még a világsajtóban is visszhangot kapott a tegnap esti hacacáré. Mint ismert „Vona Gábor péntek délután öt órára fáklyás demonstrációt hirdetett Budapestre a Fidesz székházához, hogy így tiltakozzon az ÁSZ-büntetés ellen, amely a szervezők szerint azt jelzi, hogy Orbán Viktor ’sötét diktatúrát’ épít, ’korrupt zsarnok’, aki a ’demokrácia redőnyét kívánja lehúzni’”.
A dolognak persze van bőven pikantériája, ha annyi nem is, mint amennyit a derék megmondó-emberek belemagyaráznak. Elsősorban a magát demokratikusnak nevező ellenzék kapcsolódása körül. Ahogy valahol fogalmaztam: Martin Niemöller -t plagizálva jobb csendben maradni, hisz nem vagyunk Jobbik-osok! =))
Az elmúlt napokban hallatszottak olyan hangok, hogy annyira nem eszik forrón azt a bizonyos kását és akár ismét összeforrhatnak a dolgok Vona és Simicska valamint Orbán között. Amit többen propaganda trükknek véltek.
A derék mno.hu mai vezércikke „Mocsárba süllyedt érvek” elgondolkodtatott. Mégis lehet a dologban valami! =))
justhpeter
Az biztos, hogy nem ez a mozgalom fogja megdönteni Orbánt. Ami megdönti majd az durvább lesz. Sokkal.
Pálinkás Pál
Ez a tegnapi hacacáré nem tüntetés volt,hanem röhej...Vona pont azokat űzte el a Jobbikból akiktől esetleg lett volna félnivalója a ducenak...Ennek a megmozdulásnak olyan napközis zsúr jellege volt...kb annyi hatásfokkal...Előttem világosan kirajzolódik hogy az ellenzék globále egy nagy impotens sz..rkupac,..Tehát ha valami csoda folytán nem tudják megmozgatni a szavazókat tavaszig,borítékolni lehet a mangalica újabb 4 évét...
Eladott Ország
@justhpeter: Valóban felmerül a kérdés, hogy egyáltalán le lehet e váltani demokratikus úton, a csúti cigányt és bandáját. A hatalmi ágakat szó szerint már magukévá tették, prostit csináltak belőlük.
Pálinkás Pál
@Eladott Ország: Nem lehet ...poltkorrekt módon nem,mivel a fidesz magasról szarik a demokráciára...ezért esélytelen az ellenzék...régi igazság hogy erőszakot,szemétséget csak erőszakkal ,szemétséggel lehet semlegesíteni...
peterkelemen
Orbánéknak népirtásért is felelniük kell. A népirtáshoz nem kell fizikai erőszak bőven elég ha megvonják egyes rétegektől a pénzeket.
Donáld Tramp
@Eladott Ország: Állandóan jár a szád. Ne csak pötyögj. Vigyetek ki az utcára legalább / egyre lejjebb teszem a számot ! / 10-20 ezer embert. Tüntetni !!! Szó szerint Tüntetni !!! Nem beszédeket hallgatni, meg előtte engedélyeket kérni... Lóf..aszt B@sszatok a lovak közé...
Nincs demokrácia akkor te minek tartanád be azt ami nincs...
Annyira hülye és sötét vagy hogy az hihetetlen...
Nem 2/3 hanem 3/3-ad lesz itt tavasszal annyira hülyék vagytok.
Donáld Tramp
@Donáld Tramp: Kelemen Petivel együtt hatalmas sötétség uralkodik...
Nem tudtok megszólítani EMBEREKET !
Vagy talán ideje lenne ráébredni hogy ők ezt nem is szeretnék !!! :D
magyarbakancs
@Donáld Tramp: Eladott Ország-nak irt leveled igen kedves ,és intelligens emberre val.
Talán fejlődési visszamaradásban lehetsz.Nem alakult ki a viselkedési agy állományod.
"Annyira hülye és sötét vagy hogy az hihetetlen..".ez a mondat pont illik rád.
Donáld Tramp
@magyarbakancs: Látod nektek pont ilyen visszamaradott emberek kellenének mint én, mert akkor már biztos kormányválság lenne a folyamatos tüntetések miatt...
De a pesti 'értelmiség', és szánalmas követői csak 1500 főig jutnak.
magyarbakancs
@Donáld Tramp: Szeretnélek megkérni ismeretlen embernek olyat írni mint te írtál nem illendő.
Valahogy moderáljad az írásodat .
Értelmiség ilyen helyre nem megy el..
Donáld Tramp
@magyarbakancs: Épp az 'értelmiség' miatt vagytok sz@rban, kedves ellenzéki pártok !
Megfenyegettél hogy kitiltanak !!! Ez aztán a DEMOKRÁCIA.. :D :)
Zeta
Hányan is voltak?
Ennyit a tömegbázisról.
kisvakond
@magyarbakancs: Képben van ön hogy mit írt ki !? Én ritkán szólok, de követem az oldalt. Vidéki vagyok de EZT ! hogy képzeli magáról !!! : " Értelmiség ilyen helyre nem megy el.."
nusika
...nem vagyok jobbikos, de amit a fidesz fizetett akkoriban, az rendben volt?...amit lehet a fidesznek, nem lehet a jobbiknak?

444.hu/2017/06/29/a-fidesz-2010-ben-a-toredekeert-kapta-a-plakathelyeket-simicskatol-mint-most-a-jobbik
kokopelli
@nusika: A kormányonlevőknek mindig van annyi garas a bukszájukban,hogy külföldi vagy
vidéki emberkéket utaztassanak a "megmozdulásukra"!
(ez csak megállapítás és nem állásfoglalás!) ;-)
Eriksson
@peterkelemen: Milyen rétegektől, milyen pénzeket?
kisvakond
@peterkelemen: @magyarbakancs: @Eriksson: Hónapok óta látom, olvasom, önöket...
Semmit, szó szerint semmit sem sikerült megvalósítaniuk amit, szerettünk volna...
Várájk a hívásomat
Eriksson
@kisvakond: Sajnos nem. Várjuk a hívását. Kérdés már csak az, hogy hová és miért.
Eriksson
Ahogy elnézem a videót még az is eszembe jutott, hogy egyáltalán tartózkodik-e valaki a fidesz székházában szombaton késő délután, sötétedés után. Kinek szólt a fáklyás tüntetés? A sötét ablakoknak?
Pálinkás Pál
@magyarbakancs: pedig igza van trámpnak...micsoda "tüntetés" az ,amit engedélyeztetni kell???és ti akartok kormányt buktatni...? A magyarországi ellnzék egy komplett impotens bagázs!
Eriksson
@Eladott Ország: Nem rossz, de ez még odébb van. :P
Eladott Ország
@Eriksson: Csak csinálja tovább a szívatást, annál nagyobb lesz a robbanása! Volt már erre példa. Nagyot szólt.
Eladott Ország
@Donáld Tramp: ma, 09:01 A mennyiségi változások átcsapnak minőségi változásba, vagyis minden felhalmozódó mennyiségi változás minőségi ugrást is produkál. Hogy ez mikor következik be azt jelenleg nem tudom, annyi bizonyos, hogy hamarosan, hiszen a fidesz a diktatúráját, napról napra, csak fokozza.
Yoda69
Elegge verszegeny volt ez a tuntetes. Azert egy 10%-os tamogatottsagu parttol tobbet vartam volna, foleg egy ilyen kritikus helyzetben.
magyarbakancs
@kisvakond: mire gondoltál mit kell meg valósítani?
Bármelyik párt jön mind a közösből fog lopni.mi értelme van ha ugyanaz fog történni mint évszázadokon keresztül a meglévő javakat osszák újra.
mindegy az minek hívom a pártot lop,lpo,lop.
magyarbakancs
@Donáld Tramp: Én az értelmiséget szarnak tartom azért mert önként, és dalolva tette tönkre,fosztotta ki,lopta szét a hazámat a saját politikai,gazdasági,jogi értelmiség.
nem is ők bennük látom a meg oldást.
Értelmiség mindig ott nyal ahol értékelik őket anyagilag,most a Fidesznél.
magyarbakancs
@kisvakond: Értelmiség ha nincs valami súrlódás a hatalommal nyal neki.
Ezért egy gerinctelen ,jellemtelen kupacnak tartom őket.
Fölég a gazdasági,jogi,és politikai értelmiséget.
Kinek meg köszönhetjük a privatizációt az,az a lopást.
magyarbakancs
@Pálinkás Pál: Elhiszem,hogy az embereknek tele van a cipője a politikával,és ügy látom,hogy csak tűr.
Azt látom,hogy sokan arra bazíroznak,hogy majd változik ,és addig kibírjuk.
Pálinkás Pál
@magyarbakancs: csak akkor minek ez a hacacáré??? Mert valjuk be,ez a tegnapi megmozdulás nagysága enyhén nevetséges volt.
magyarbakancs
@Pálinkás Pál: Igazad van semminek.
A Politika öl butít és nyomorba dönt.
Aki hisz egy politikai pártnak ,elnézést gyenge elméjű.
Én mindet utálom.
magyarbakancs
Politikusnak azért kell zizegni,hogy meg éljen a politikából.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.