Az április 8-ai választás tétje az, hogy az ország továbbmegy-e a kormány által megkezdett úton – fogalmazott az Országgyűlés elnöke a Fidesz-KDNP keddi balatonfüredi választási fórumán.
Kövér László azt mondta, a választás arról szól, hogy "semmibe dobjuk-e ötszáz év önazonosságunkért, függetlenségünkért, kultúránkért, hitünkért való véráldozatait, küzdelmeit", nem beszélve az elmúlt nyolc év építkezéséről és az elmúlt 28 év megpróbáltatásairól. Azt mondta: az elmúlt ötszáz évben "állandóan a létünkért küzdöttünk", miután túléltük a tatárdúlást, hol a némettel, hol a törökkel hol az orosszal kellett szembenéznünk.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Fidesz-KDNP lakossági fórumán Balatonfüreden 2018. március 6-án. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Az Országgyűlés elnöke szerint a rendszerváltás óta eltelt négyéves kormányzati periódusokból a mögöttünk hagyott négy esztendő volt a legsikeresebb, az ország ebben az időszakban haladt a legtöbbet előre. Párhuzamba állítva Magyarország és Görögország 2010-es és mai helyzetét, azt mondta: a különbség mutatja az elmúlt évek eredményeit.
Kövér László azt mondta: 2010-ben pénzügyileg, államszervezésileg, erkölcsileg és a közbiztonságot tekintve is "a szakadék szélén állt" az ország. A 2010-óta hatalmon levő Fidesz-KDNP kormányok helyreállították a közbiztonságot, gyakorlatilag megszüntették a gyermekéhezést, 1990 óta nem dolgozott ennyi ember, mint a mai csaknem 4 millió 400 ezer, a munkanélküliség pedig 4 százalék alatt van – sorolta.
Kövér László szerint a választáson arról is döntünk: azt akarjuk, hogy Magyarország magyar ország maradjon vagy azt, hogy bevándorlóország legyen. Bajorország ma már többet költ migránsokra, az integrációjukra, a felzárkóztatásukra, mint oktatásra, egészségügyre és gazdaságfejlesztésre összesen – mondta.
Hozzátette: a bevándorlást ma már szinte mindenki szigorítani akarja, ami azt jelenti, hogy "aki idejön, az itt is fog maradni" sőt, akik Európa nyugati felében vannak, azokat is megpróbálják "mindenféle kvótákkal" visszaosztani hozzánk.
Bóka István, Balatonfüred fideszes polgármestere a térség lehetőségeiről szólva kiemelte: hazai és európai uniós támogatásokból több mint 360 milliárd forint érkezik a Balaton-régióba. Soha ilyen volumenű forrás nem állt még rendelkezésre a térség fejlesztésére, Balatonfüredre tízmilliárd forintot meghaladó pályázati forrás érkezik – emelte ki.
Kontrát Károly, a Fidesz-KDNP helyi országgyűlési képviselőjelöltje kiemelte: számára az a legfontosabb, hogy a Balaton és környéke Európa legbiztonságosabb turisztikai térségei között legyen. Magyarország Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa, és ma ez az egyik legfőbb érték – fogalmazott.
(MTI)
22 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Efelol semmi ketsegem
Pl:
"A magyarok azt szeretnék, ha nem lenne korrupció. Stop, magyarok!"
"A betegek tönkre akarják tenni az egészségügyet! Az egészségesek döntenek, nem a betegek!"
A ország száz éves hanyatlása után és több generációnak az állandó igérgetések után ,
( mikor a Magyar nép többsége kb 10 éven keresztül volt képes színvonalasan élni
1995 - 2005 között azt is csak a nyugati tőkebeáramlás következtében .)
újabb hamis igérgetésekkel 100 év hanyatlás következik + még 3 generáció részére .
Nemzetközi diplomáciai konszenzusra való törekvésre van szükség nem harcolásra .
Ez az ország saját magától vagy gyenge szövetségben nem képes érdemben fejlődni ,
ez már többször bebizonyosodott a történelmünk során .
Javaslom mindenki vegyen részt a választáson és adja le a voksát !
.
A bizonytalanság, kiszámíthatatlanság KÖVETKEZMÉNYE az, hogy MAGUKNAK, a saját fajtájuknak MEGTEREMTETTÉK a "tejjel, mézzel" folyó Kánaánt KIZÁRÓLAG A SLEPPJÜK számára, v a SAJÁTOS KOMMUNIZMUSUKAT, amikor a "BŐSÉG KOSARÁBÓL "csak" egyesek, kettesek vehetnek, a JOG ASZTALÁRÓL nem is szólva!!!
.
Történelmi esélyt HALASZTOTTAK el úgy az ország, mint SAJÁT MAGUK SZÁMÁRA, utolsók között kullogó ország lettünk, mivel ilyen KILÁTÁSTALANSÁG, BIZONYTALANSÁG emberemlékezet óta nem volt ebben az ÉLHETETLEN országban!
Melyik út folytatása Kövér elvtárs?
Mindent lenyúló út,mindenkit végig sértő út,mindenkit lenéző út?
Aprilis 8-an egy nemzet fog NEM-et mondani.
Ti pedig koteles elvtars hosszu bortonevek elebe neztek.
MEG 1 HONAP and still counting...
Hoffi ezt rég megmondta www.youtube.com/watch?v=4rtrqydCmDY
Új hozzászólás