A Ripost mai számában megjelent fényképpel illusztrált cikk szerint a DK kisgyerekekkel plakátoltat pénzért, iskolaidőben. A DK megtalálta a fotón plakátot ragasztó fiatalokat, akik elmondták az igazságot. A valóság a Ripost állításaival szemben az, hogy a fotón plakátot ragasztó mindkét fiatal felnőtt korú, egyikük 19, másikuk 21 éves, mindketten DK-s aktivisták. A képen szereplő harmadik, 18 év alatti fiatalember DK-párttag szüleinek segít a kampányban. A plakátot ragasztó két fiatal önkéntesünk azt is elmondta, hogy tegnap, tehát vasárnapi napon, nem iskolaidőben plakátoltak, természetesen önkéntesen, ingyen, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. E tényeket írásba is adták, és hajlandóak akár hatóság vagy bíróság előtt is megerősíteni. Helyreigazítást, és bocsánatkérést követelünk a Riposttól és minden olyan propagandamédiumtól, amely átvette a hazug cikket. Ellenkező esetben újabb pert indítunk a Habony-média ellen. Gréczy Zsolt szóvivő DK
Reagálás a Ripost hazug cikkére
Forrás:
web.dkp.hu
Feltöltő: koszpeko
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 8., 21:32
A DK jachtbortánnyal vádolja az egyik budapesti polgármesterjelöltet
Itthon
- 2024. May 8., 21:05
Mindent tagad a belügy – Nem blokkolják a netet
Itthon
- 2024. May 8., 20:39
Meszeltek a csornai fantomgyárnak – Bukta a tízmilliárdos állami hitel is
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@vitriol: Bár igazad lenne. De félek, hogy az erdélyi ""igazmagyarok"" pontosan fogják tudni, hogy mennyinek kell levelezni ahhoz, hogy, a hazai körzetek hozzáigazításával, elég legyen.
És, ha mégsem így lesz, akkor él bennem egy érzés némi, ""A haza nem lehet ellenzékben!''-féle utcai vonulások sorozata. Hogy a durvább dolgok elő se jöjjenek. És ez nem rajtuk fog múlni, mert se a rendőrség, se az ügyészség nem az újonnan felálló kormány mellett állna.
És, ha mégsem így lesz, akkor él bennem egy érzés némi, ""A haza nem lehet ellenzékben!''-féle utcai vonulások sorozata. Hogy a durvább dolgok elő se jöjjenek. És ez nem rajtuk fog múlni, mert se a rendőrség, se az ügyészség nem az újonnan felálló kormány mellett állna.
Aki Én
Eközben a Jobbik túl van 100!!! kormánypropaganda terjesztő média ellen megnyert perén.
Hellcat
A szokásos illibsi rágalmazó propaganda megint.
vitriol
@namihami: Kétségkívül a fidesz bástyái akkor omlanak le, amikor orbán végleg eltűnik a süllyesztőben bármilyen módon /börtön, kimenekülés, pszichiátria /, valamelyik működni fog!
karma1
@vitriol: En eddig biztam a bortonos megoldasban, mert akkor szamonkerheto marad a disznaja,... De nagyon ugy nez ki, hogy be fog kattanni a felelemtol, es egy jo darabig hasznalhatatlan lesz az igazsagszolgaltatas szamara, pedig nala van az ellopott love legnagyobb resze...(Ill. a stromanjainal, foleg meszaros, garancsi, fliernel...)
vitriol
@karma1: Ha a te verziód valósul meg, akkor viszont mindenre gyorsan fény derülhet, mert mészaros félelemből kitálal amikor már nem áll a háta mögött védelmezője.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
Hol a picsában vagy?
Kis köcsög.
Mi van hazug geci, megint mellé nyúltál?
Szar mocskos médiád megint hazudott egy nagyot?