A Ripost mai számában megjelent fényképpel illusztrált cikk szerint a DK kisgyerekekkel plakátoltat pénzért, iskolaidőben. A DK megtalálta a fotón plakátot ragasztó fiatalokat, akik elmondták az igazságot. A valóság a Ripost állításaival szemben az, hogy a fotón plakátot ragasztó mindkét fiatal felnőtt korú, egyikük 19, másikuk 21 éves, mindketten DK-s aktivisták. A képen szereplő harmadik, 18 év alatti fiatalember DK-párttag szüleinek segít a kampányban. A plakátot ragasztó két fiatal önkéntesünk azt is elmondta, hogy tegnap, tehát vasárnapi napon, nem iskolaidőben plakátoltak, természetesen önkéntesen, ingyen, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. E tényeket írásba is adták, és hajlandóak akár hatóság vagy bíróság előtt is megerősíteni. Helyreigazítást, és bocsánatkérést követelünk a Riposttól és minden olyan propagandamédiumtól, amely átvette a hazug cikket. Ellenkező esetben újabb pert indítunk a Habony-média ellen. Gréczy Zsolt szóvivő DK
Reagálás a Ripost hazug cikkére
Forrás:
web.dkp.hu
Feltöltő: koszpeko
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Előttem állt a Balatonon a főnököm és láttam, hogy a titkárnőjével csalja a feleségét, de a legdurvább az volt...
- A Nemzet Színészének kinevezett Kulka János korábban csúnyán cserbenhagyta a Padödö énekesnőjét, Lang Györgyiv...
- Tönkreteszi a májat, pedig sokan csinálják: ezek a legkorábbi jelei, ha károsodott a szerv
- Meghalt az iráni elnök a vasárnapi helikopterbalesetben
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
koszpeko
Durbincs!
Hol a picsában vagy?
Kis köcsög.
Mi van hazug geci, megint mellé nyúltál?
Szar mocskos médiád megint hazudott egy nagyot?
Hol a picsában vagy?
Kis köcsög.
Mi van hazug geci, megint mellé nyúltál?
Szar mocskos médiád megint hazudott egy nagyot?
namihami
@desiro: Sajnos tévedsz. Fizetés lesz, de a cechet velünk, adófizetőkkel fogják fizettetni. Ahogy a hasonló esetekben, eddig is.
quadrocopter
Bruhahahahaha...hihihihi...derék dolog ez az azonnali reagálás és nem hetek múlva, amikor már senki nem emléxik semmire!
Röviden: a Ripők pacit cumizott!
Hordaröpcédulától az is erős elvárás, hogy írni tud!
Röviden: a Ripők pacit cumizott!
Hordaröpcédulától az is erős elvárás, hogy írni tud!
bencemacska
De hogy lehet kisgyereknek nézni egy 21 éves fiatalt?
És miért kellett volna vasárnap iskolában lenni a fiatalembereknek?
És miért kellett volna vasárnap iskolában lenni a fiatalembereknek?
karma1
Arrol mikor is jon a beszamolo, hogy ki volt az a fideszes diszgasz, aki OVODABAN plakatolta ki a part kampanyszlogenjeit???
Mikor ugrik le a pedofil fidesz a GYEREKEK HULYITESEROL, mint kormanyprogramrol?
Mikor ugrik le a pedofil fidesz a GYEREKEK HULYITESEROL, mint kormanyprogramrol?
vitriol
@namihami: tedd hozzá: "már nem sokáig!"
namihami
@vitriol: Bár igazad lenne. De félek, hogy az erdélyi ""igazmagyarok"" pontosan fogják tudni, hogy mennyinek kell levelezni ahhoz, hogy, a hazai körzetek hozzáigazításával, elég legyen.
És, ha mégsem így lesz, akkor él bennem egy érzés némi, ""A haza nem lehet ellenzékben!''-féle utcai vonulások sorozata. Hogy a durvább dolgok elő se jöjjenek. És ez nem rajtuk fog múlni, mert se a rendőrség, se az ügyészség nem az újonnan felálló kormány mellett állna.
És, ha mégsem így lesz, akkor él bennem egy érzés némi, ""A haza nem lehet ellenzékben!''-féle utcai vonulások sorozata. Hogy a durvább dolgok elő se jöjjenek. És ez nem rajtuk fog múlni, mert se a rendőrség, se az ügyészség nem az újonnan felálló kormány mellett állna.
Aki Én
Eközben a Jobbik túl van 100!!! kormánypropaganda terjesztő média ellen megnyert perén.
Hellcat
A szokásos illibsi rágalmazó propaganda megint.
vitriol
@namihami: Kétségkívül a fidesz bástyái akkor omlanak le, amikor orbán végleg eltűnik a süllyesztőben bármilyen módon /börtön, kimenekülés, pszichiátria /, valamelyik működni fog!
karma1
@vitriol: En eddig biztam a bortonos megoldasban, mert akkor szamonkerheto marad a disznaja,... De nagyon ugy nez ki, hogy be fog kattanni a felelemtol, es egy jo darabig hasznalhatatlan lesz az igazsagszolgaltatas szamara, pedig nala van az ellopott love legnagyobb resze...(Ill. a stromanjainal, foleg meszaros, garancsi, fliernel...)
vitriol
@karma1: Ha a te verziód valósul meg, akkor viszont mindenre gyorsan fény derülhet, mert mészaros félelemből kitálal amikor már nem áll a háta mögött védelmezője.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Hol a picsában vagy?
Kis köcsög.
Mi van hazug geci, megint mellé nyúltál?
Szar mocskos médiád megint hazudott egy nagyot?