Hálás az ország minden közmunkásának – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Baranya megyei Vajszlón, ahol közmunkásokkal találkozott.  Orbán megkóstolta a közmunkások hámozta répát is, és elmondta, nagyra tartja a közmunkásokat és eltökéltségüket, amiért munkából tartják el magukat és családjaikat, és persze azt is hangsúlyozta a videóban, hogy a program folytatódni fog. 

Kijelentette:

a jövőben is számítanak a közmunkások munkájára és ők is számíthatnak a kormányra, mert a következő években is folytatni fogják a közmunkaprogramot.

A Facebook-oldalára feltöltött videóban a kormányfő közölte:

nagyra tartja a közmunkások munkáját, eltökéltségüket, valamint azt, hogy úgy döntöttek, segély helyett inkább munkából tartják el magukat és családjukat.

Fontos és értékes munkát végeznek – tette hozzá.

A videóban elhangzott:

hét éve tart a közmunkaprogram az ormánsági településen, eleinte harmincan is dolgoztak ebben a formában, de sokan már más munkát kaptak.

Forrás: MTI, Facebook, 444.hu

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
A te répádat is felvágják, majd ha mindent elb@sztál.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Macskaszem
A nagyra tartás arányos a fizetséggel, vagyis siralmas vazzze. Takarodtok piszkos hazug gecik.
emerencia
@simmering73: tegnap 21:52 Ennyi "megbecsülésért" ennyi "munka" jár. Mivel a lét és szegénységi minimum alatt kénytelenek túlélni, már az is szép dolog tőlük, hogy reggel felkeltek és megjelentek az ínségmunkahelyükön. Ugyanakkor én számonkérném azokat a illetékeseket is akik kiagyalták ezt a foglalkoztatási formát és akiknek az a nem nem közmunkás bérért a feladatuk, hogy megszervezzék ezen emberek tevékenységét.

Hasonló játszódott le az előző rendszerben. A Kádári népnevelő tv híradóban gyakorta láttunk lógós építőipari munkásokat akiktől senki nem kérdezte meg, hogy biztosítva van-e az anyag és meg van-e szervezve a munkájuk? A különbség csak annyi volt, hogy anno minden dolgozónak normál munkaszerződése volt és a törvények is egyformán vonatkoztak mindannyiunkra. Ja, és mindettől függetlenül rengeteg lakás és az emberek közvetlen életét jobbá tevő épület épült és csak annyi stadion, amennyire szükség volt. Kádár hobbija pedig cseppet sem játszott abban szerepet, hogy milyen épületek épüljenek fel. Ettől függetlenül a hibái miatt azt a rendszer meg kellett szüntetni de nem arról döntöttünk a rendszerváltás idején, hogy majd harminc év múlva is dúlni fog a szegénység ezernyi fajtája mely jelenleg kb. 4-5 millió belmagyar embert érint. :-(
papa.49
@emerencia: A Kádárnak a sakk, volt a kedvence, az lényegesen kevesebbe került az országnak, mint a csutirém focimániája, és akkor tájt voltak jó sakkozóink is, amit a jelenlegi ,,labdakergetőkről,, lemondani nem lehet )))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
bakegya
EZT A TÉVHITET IS BEETTE A MAGYARral ez a 44%-al nyerni képes,-kormánya Magyarországnak-a legszélesebb kisebbség munkáltatására hozta létre a közmunkakört a g...HÁT NEM,MERT SZÉLES ÉRTELEMBEN CSELÉDSÉGRE KÉNYSZERÍTETTE A MAGYAROKAT-beleértve elhanyagolt rasszal a cigányságot is,mint ahogy arról megnyilatkozni sem volt rest-( mint pl az én doktori képzésen tanuló gyermekemet is)azok meg akik nem akartak éhen halni ezt muszáj volt bevállalni.A NYUGDÍJ ELŐTT ÁLLÓKAT IS BEKÉNYSZERÍTETTE A FIDESS EBBE A MEGALÁZÓ STÁTUSBA-ls tevékenységi körbe,jobb híján.Ezzel a közmunka-rabszolga tevékenységgel megúszta ez a mocsok a valódi alkalmazotti munkahelyek létesítésének lehetőségét,PL EU FORRÁSBÓL is.De a kis-és közepes vállalkozók se jártak jobban a KATÁJUKKAL.A VÁLLALKOZÓKRA RÁRAKTA A TERHET A KÖLTSÉGEK kitermelésének kényszerével ,minden második forintjuk ADÓKRA BEFIZETTETÉSÉVEL ,DE CSAKKK A TÁLAINAK ÉS A SINTÉRNEK A KEVÉRE mert nem igen emelte sehol az oktatásban és egészségügyben az alapbéreket-vagy pl vidéki színtársulatokat és önkormányzatok által működtetett intézményeket (önkormányzati munkakörök helyileg megszüntetve és helyette egy munkaerőhajcsár működik-költségvetés terhére-de semmi és senki más.MEG IS LÁTSZIK A MAGYAROK ÁLTAL ELHAGYOTT VIDÉKEN.
Most kérdezhetné bárki,hol vannak az EU-felzárkózásához kellő intézmények-MÉG AZ ÜGYÉSZSÉGGEL IS KEZDHETNÉNK.(érdekes mert a brüsszeli bürokraták ebe se szóltak még eddig bele)-KI SE KELL TALÁLNI MIÉRT-nA MAJD MÉSZÁROS Lölő FOLYTATJA BEVÁLLALKOZZA-A ZSENI!
papa.49
Vonjunk párhuzamot a két ember között az egyik a sakkot kedvelte, mint időtöltést, ami mint tudjuk a gondolkozás nélkül nem megy ráadásul előre kell gondolkozni, a másik a fociba van beleőrülve, azon a szintem ahogy a Hofi viccben volt ,,mi leszel ha felnősz, FOCISTA,, EZ MINDENT ELMOND, MEGMUTAT, és még annyit Kádár csak egy szakmunkásvolt, emez meg ÁLLÍTÓLAG JOG-ÉSZ, de mint látható ahhoz is tökhülye !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.