A Demokratikus Koalíció vasárnap este 7 óráig kampányol majd – ígérte meg Gyurcsány Ferenc szombaton.
A Demokratikus Koalíció vasárnap este hét óráig kampányol, addig egy pillanatra sem áll le – jelentette ki a párt elnöke egy szombati budapesti sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc sporthasonlatot használva úgy fogalmazott: a lefújásig küzdeni kell, és ők küzdeni is fognak.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Az újpesti piacon kampányoló pártelnök azt mondta, érezni a változás szelét. Budapest a magyar történelemben sokszor, például 1848-ban vagy 1956-ban is utat mutatott az országnak – tette hozzá.
Az, hogy a főváros ennyire a változás mellett áll, reményei szerint nem csak irányadó az országnak, de bátorítja is azokat, "akik még nem döntötték el, hogy milyen holnaputánt akarnak" – fogalmazott.
Gyurcsány szerint az LMP nem fogja tudni megmagyarázni a választóinak, ha egy körzet is miattuk "megy el"
Ismertette, hogy péntek késő estig eredménytelenül tárgyaltak az LMP-vel. A DK korábban két helyen lépett vissza az LMP javára, az LMP csak egy helyen a DK javára, ezért azt kérték, hogy most a másik párt léptesse vissza két jelöltjét, cserébe azért, hogy a Demokratikus Koalíció visszalépteti egyik politikusát – közölte.
Az LMP nem fogadta el az ajánlatot, pedig még ez is rendkívül szűk körű megállapodás lett volna, mert az lett volna a helyes, ha legalább 15-25 körzetet érintő megállapodást tudtak volna kötni – értékelte a helyzetet a politikus. Hozzátette, hogy tudomása szerint az MSZP is tárgyalt az LMP-vel, de azok a megbeszélések sem vezettek eredményre, az LMP "hajthatatlansága és rugalmatlansága miatt".
Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy az LMP-nek szombat délelőtt 11-ig volt ideje arra, hogy "ne akadálya, hanem előmozdítója legyen" a kormányváltásnak. Ha csak egyetlen választókerület "fog elmenni" az LMP miatt, akkor nem fogják tudni megmagyarázni a szavazóknak, hogy fontosabb volt számukra saját pártjuk ügye, mint a kormányváltás – jelentette ki. Most az ellenzéki pártoknak nem egymáshoz kell mérniük magukat. Bármennyire is imádja a Kétfarkú Kutya Párt szarkazmusát és lelkesedett a Momentum Nolimpia-kampányáért, lejárt a köztük való versengés ideje – mondta Gyurcsány Ferenc.
Gyurcsány: Kövérnek elment a józan esze
A pártelnököt reagáltatták Kövér László kijelentésére, miszerint az ellenzék választási csalásra készül. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a házelnöknek "elment a józan esze", mert a kormány követ el tömeges választási csalást.
Rákérdeztek nála a brit Telegraph cikkére is, amelyik szerint Menczer Tamás, a külügyi tárca helyettes államtitkára e-mailben kért több nagykövetséget arra, hogy gyűjtsenek a menekültekről szóló negatív nyilatkozatokat. A DK elnöke azt mondta, hogy a nagykövetségeknek lojálisaknak kell lenniük a mindenkori kormányhoz, de nem hírszerző szervezetek és nem lehetnek a "Fidesz tisztességtelen, hazug propagandájának az eszközei".
Horváth Imrének annyi esélye van Újpesten, mint hintalónak az epsomi derbin – ismertette véleményét arról, hogy a volt szocialista képviselő függetlenként indul a IV. kerületben. Hangsúlyozta, hogy Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke világossá tette a szocialisták álláspontját: "árulók nem képviselhetik az újpestieket".
A sajtótájékoztatón beszélt Varju László, a DK egyéni képviselőjelöltje is, aki azt mondta, hogy Újpesten egy nap múlva jobb lesz mindenkinek. Az alelnök kijelentette, a kerület lakói számára fontos, hogy normális legyen az egészségügy és a közlekedés.
(MTI)
(Címlapi kép: MTI/Balogh Zoltán)
36 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A fidesz teljes vezérkara termékenyítette meg Schiffert, hogy megszülje az lmp-t.
A baba fő feladata a demokratikus baloldal megosztása.
Ezt a feladatot tekinti sajátjának a széllel bélelt pótanyuka is; aki eljátssza, hogy mindenkivel akar (egyezkedni), de az utolsó pillanatban mindig elrántja a hátsóját.
Szerintem meg a szekszárdi borospincében beszélte meg Gréczi és a Fidesz, hogy a DK fő feladata nem a Fidesz leváltása, hanem az ellenzék ekézése. Különös tekintettel az LMP-re.
És Gyurcsány szorgalmasan el is végezte a rá bízott feladatot!
Biztos kitünteti érte az Orbán.
Vagy csak továbbra sem kell börtönbe mennie... Az is van olyan fontos dolog!
Az lmp meg majd számoljon el a szimpatizánsainak, ha miattuk buknak egyéni körzetek!!!
Remélhetőleg az lmp-eknek több eszük van, mint széllel bélelt bernikének és szívük szerint fognak szavazni!!!
Hogy az LMO mit csinál a szimpatizánsaival, az az LMP dolga.
Te csak foglalkozz a DK-ddal és a DK szimpatizánsokkal.
Mindig más pártok dolgába szerettek belepofázni!
Új hozzászólás