Jelentős áremelkedéssel számolhatnak az idén a Balatonnál nyaralók – nyilatkozta Makkos Péter, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Kisosz) fonyódi elnöke a Magyar Időknek. Ennek oka szerinte, hogy jelentősen nőttek a szezonális büfések kiadásai a szakmunkás-bérminimum emelkedése, valamint a magas közterhek miatt.

Hogy mi? 500 forint lesz idén egy lángos a Balatonon

A munkaerőhiány idén is komoly gondot okoz majd, ráadásul az idén kevesebb diákmunkásra számítanak, mivel a tapasztalatok szerint sokan külföldön vállalnak nyári munkát, írja a lap. Ennek következtében emelkednek majd az árak, a lángosért 300-400 forint helyett az idén akár 500 forintot is elkérhetnek, a pluszfeltét pedig további 200-300 forinttal is drágább lehet. Sört 400 forint alatt már kevés helyen ihatunk, a félliteres ásványvízért pedig a legtöbb vendéglátós legalább 200 forintot is elkér.

Makkos az ételek minőségének fontosságára is felhívta a figyelme. Elmondta, a Balaton környékén az egyik balkáni országból hazánkba települt cukrászati lánc fagylaltjával komoly gondok vannak, a hamisított fagylalt állítólag ártalmas az egészségre, sok benne a növényi zsiradék, és allergén anyagokat is tartalmaz.

(via Magyar Idők)

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
,,Vendéglátósok,, nem lesz kuncsaft, osszt. feldughatjátok magatoknak a lángosotokat, meg a sörötöket !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisGenyo2
Aki sokallja, az ne a strandon vegyen kaját/piát. A strandtól 2-300 méterre tutira talál élelmiszer boltot. De a legütősebb, ha otthonról hoz. Pl. egy hűtőtáskában, ügyesen csomagolva még a fagyi is kibír 6-8 órát.
KisGenyo2
@advocat: Egy sör árán 4 lángost lehetett enni? Biztosan jól emléxel?
Jozefina
Az Euró 316.7044.-Ft... Ezt jól kitalálták eltolcsiék!!! Persze nyáron kaszálnak a szerencsétlen túristákon, mert jó drágán véltják be az Eurót!!! Férgek, semmi más!!!??
papa.49
@Jozefina: mnb. ahol tudunk kaszálunk !!! A bank neve nem véletlenül kisbetű !!!
bakegya
@human: nem szívesen írnék neked erre csúnyát-de biztos így lesz,mert már a ZÁNKA IS LEVAN NYÚLVA-pedig ott mindíg is gyermektáborok voltak.minden kikötő és a szolgáltatások rátelepedtek a parti sávra és magántulajdonban.Strandok szűkek és drágák-,de vannak név szerint is megajándékozott nádasok kal a széleken politikusok akik parti telkeket kaptak,mint pl ÁBRAHÁMHEGYEN A TÖBBIT NEM SOROLOM,MERT MÉG BEVITETNEK.
Grafix69
@ágimami: Persze ezt nyilván én is tudom , a fizetést meg csak viccből írtam bele.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.