Szombaton tartott sajtótájékoztatót a Magyar Liberális Párt, amelyen bejelentették, hogy az MSZP-Párbeszéd listáján Parlamentbe jutó Bősz Anett függetlenként folytatja.
Fotó: Részlet a videóból
Bősz döntése többek között azzal jár, hogy a Párbeszédnek nem lesz frakciója.
Az egész sajtótájékoztató talán legérdekesebb és legemlékezetesebb pillanata mégis inkább az, amikor a videó hátterében elsétál egy vélhetően részeg nyugdíjas. Az úr arckifejezése abban a pár másodpercben mindent elmond szavak nélkül is:
(Blikk.hu)
33 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mandiner: 2016. november 3.:
"Fodor megsérthette Gyurcsányt 2014-ben
Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője a Mandiner érdeklődésére elmondta, Gyurcsány Ferenc már az előző, múlt heti egyeztetésen is vétót emelt Fodor Gábor pártja ellen. „Nem tart minket elég ellenzékinek” – mondta lapunknak Bősz Anett. Szerinte ez téves felfogás, pártja számos alkalommal alapjaiban kritizálta az Orbán-rendszert, csak éppen nem jutnak el a DK vezetőjéhez ezek a szavak, ráadásul az sem biztos, hogy egyáltalán meg akarja ezeket hallani. Bősz szerint nem elképzelhetetlen, hogy már előre le vannak osztva a lapok az ellenzéki térfélen, a történtek legalábbis ebbe az irányba mutatnak."
Origó:2016 . szeptember 28.
"Gyurcsány Ferenc megsértődött, hogy önálló liberális pártot hoztunk létre, és
én nem voltam hajlandó beülni a DK frakciójába.
Azóta folyamatosan rágalmaznak minket. Egyébként az az igazi kérdés, hogy az ellenzéki pártok közül miért egyedül a Liberálisok állnak ki egyértelműen az igen szavazat mellett. Korábban felajánlottam az ellenzéki erőknek, hogy közösen kampányoljunk az igen mellett, de süket fülekre találtam. Értem én, hogy a bojkott egy szavazatféltő taktika, de szerintem hibás válasz. Azért taktika, mert jól látszik, hogy a baloldali szavazók többsége is nemmel voksolna, ezért kényelmesebb volt a bojkott hirdetése. Sokkal bátrabb lett volna meggyőzni ezeket a szavazókat az igazukról. Nem lehet úgy kormányváltást elérni, hogy az embereket az otthonmaradásra buzdítjuk."
A csütörtöki előválasztási tárgyalásról Bősz Anett lapunknak azt mondta, azt végig Gyurcsány dominálta, az azt kezdeményező Párbeszéd moderátori szerepet vett csupán fel, a többiek a szocialista párttal az élen pedig kifejezetten alárendelt szerepet játszottak, nem tudtak Gyurcsány Ferenc vétója ellen szót emelni.
Kérdésünkre, hogy tényleg a kvótanépszavazáson való részvétel melletti kampány volt-e Gyurcsány indoka a vétó mellett, Bősz Anett azt...
Egyetértek. Fodornál a pénz beszél, a kutya ugat, a karaván halad!
Szégyen, hogy az alig látható kispártok viselkednek inkorrekt módon, és követelnek maguknak többet, mint amit megérdemelnek! A Liberális párt hosszú távon leszerepelt, hála a "képviselő asszonynak"!
Ha ilyen a képviselőjük, milyen lehet a többi?
"Mikor a lányomnak szereztem nyári munkát a cégemnél, mivel a saját lányomról volt szó megdícsértem, hogy csinosan felőltözött,és kötetlenül beszélgetttem vele", a kolégák rohantak a vezetőhöz jelenteni, zaklatom hosteseket" Akkor esett le az álluk mikor, az igazgató sírva nevetett... "de hisz az a lánya"...
Ehhez hasonló történt már a miniszter urunkal mint a fenti riportban is akkor a baloldal röhögött...
Semmi nem utal arra hogy a feltételezett nyugdíjas, a tájékoztatón vagy a büfében tőltötte el a szabad idejét...de az is lehet, volt vitájuk a nyilatkozóval, mert nem tetszett az italozás...
Na de bocsánat nem csak hánynom de wc-re is kell mennem az ilyen agyaktól
Folytassák! Röhögni akarok! Még!:)))
Szerintem nincs több, csak fodor, anetten.
.
A két mákvirág, v gubó elvét vallja, tehát MÉGSEM VÁLTOZOTT annyira a világ, csak ennek a KÉT SZÉLKAKASNAK:
.
www.youtube.com/watch?v=crRGp7aL3Ow
.
A 37 volt Fidesz alapítóból egy nem HASONULT MEG ÖNMAGÁVAL!
.
Az ország RÁMEGY ARRA, hogy a LEGGÁTLÁSTALABBAKAT hagyták ránőni az ország fejére!!
Azért ezt gondold még át józanul is:-))
uploads.disquscdn.com/images/343fd5f7830735017a0d1f0e3c63c82a3681b7744466e49681cfbc45c774a490.jpg?w=800&h=540
Diktatúra: amikor EGY SZEMÉLY nyílt vagy burkolt formában, erőszakos eszközökkel, parancsok útján kormányoz egyéni érdekek szerint. Az ellene fellépőket elhallgattatja, és NINCS TEKINTETTEL AZ EMBERI, ÁLLAMPOLGÁRI SZABADSÁGJOGOKRA.
Erről van valami tényként kezelhető adatszerű cuccod, vagy csak úgy érzésed szerint van így?
Ezektől ugyanis nem tudok kevesebb tejet, vagy benzint venni a fizetésemből. De a Bokros csomagnál ez volt a kutyakemény helyzet.
Persze irígykedhetnék, hogy jajj de jól járnak sokan, de én inkább örülök, hogy az infláció kisebb a bérem növekedésénél. ;-)
Új hozzászólás