A Nézőpont Intézet vezető kutatója szerint a Fidesz-KDNP érheti el a legnagyobb sikert az európai parlamenti választáson a tagországok közül.

Nagy Dániel szerdán az M1 aktuális csatornán az intézet legfrissebb kutatására hivatkozva azt mondta, a kormánypártok a Magyarországnak járó 21 képviselői helyből 13-at megszerezhetnek.

A Nézőpont szerint a Fidesz-KDNP lehet a legsikeresebb az EP-választáson

Fotó, címlapi kép: MTI/Kovács Tamás

Hozzátette, hogy az EP-választásokon általában alacsony a részvétel, ezért az eredmény nehezen megbecsülhető.

A korábbi alacsony részvétel azzal magyarázható, hogy belpolitikai témák uralták ugyan a napirendet, mégsem volt belpolitikai súlya a választásnak. Most először azonban nem nemzeti témák lesznek a középpontban, hanem a bevándorlás és a szuverenitás kérdése – mondta a kutató.

(MTI)

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
a Nézőpontot kitömték pártállami milliárdokkal ! csak hallgassanak !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
@Nessy: Megadom magam ! Feltéve, hogy "csendestársként" beveszel az üzletbe. Nagyon csendes tudok lenni.
kissé felnőttem
aztán a bilibe lóg ébredéskor a kezük , örüljenek hogy nem szórják ki mindet onnan
papa.49
@RonaGyuri: Meg fene nagy ,,ellenállók,, meg ők hajtották ki az oroszokat !!!
Desischado
A nézőpont, na persze. fidesz lakájok, persze, hogy a fidesznek kedvező eredményt hoznak le!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.