Elkezdődött az elmúlt harminc év legnagyobb NATO-hadgyakorlata, amelyen a 29 tagország mellett részt vesz Svédország és Finnország is. Összesen 50 ezer katona 10 ezer járművel gyakorolja egymás kölcsönös megvédését. A magyar honvédség a hvg.hu kérdését figyelmen kívül hagyva titkolta, milyen erőkkel vesz részt az eseményen. A csapaterő ugyanis önmagában üzenetnek mondható.

Forrás: hvg.hu
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Eriksson: Demeter Márta rugdosásába a csengeri csilliárdos háziasszonyok védőszentjét és minden kupakok szakértőjét is bevetette a Fidesz. Könnyen belátható, hogy mennyire mélyen hasítunk ha már ott tartunk, hogy egy Kósa kezdeményezi bárkinek a nemzetközi felülvizsgálatát. Mert most éppen ez történik. Demeterrel terelik a figyelmet a lakáskasszás mizériáról és az akadémiai szinten művelt korrupcióról, amelynek tengerében a szemfényvesztésileg célkeresztbe került Simonka pusztán egy szánalmas kis csepp. A nagykutyák mind a helyükön vannak, és köszönik szépen, jól vannak. Szóval a legokosabb Lajos kapaszkodik az ő szaktekintélyébe (édesjóistenem tényleg hova süllyedtünk, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának élén ilyen minőségű emberanyag áll) és gondoskodik. Arról, hogy a testület törvényes működését biztosítsa. Remek. Amikor a választás előtti nemzeti összefosás idején nagy elődje hosszú hónapokon keresztül tudatosan elszabotálta és megpuccsolta a testület működését, és ellehetetlenítette az ott folyó munkának nevezett porhintést (akkor éppen Szél Bernadett volt a célpont, akire rákiabálták, hogy Soros érdekeit képviseli, ezért jelent nemzetbiztonsági kockázatot), sem Kósa, sem mások nem siették el az aggódást.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...és melyik ellenségtől akarják megvédeni egymást ?
papa.49
Azt, hogy az oroszok előtt hogyan kell kinyitni a kaput NEM KELL GYAKOROLNI, ABBAN MÁR VAN GYAKORLAT !!!
kokopelli
@papa.49: ..majréznak,hogy az egyetlen magyar cigány katona baxa el a hadgyakorlatot,
a régi vicc valós megismétlődésével:
-Elvtársak elveszítettük a hadgyakorlatot a jobbszárny miatt! Ki a ludas ebben?
-..a harmadik ezred
-..és ?
-..a második század!
-..és?
-..az első szakasz!
-..és?
-..a harmadik raj!
-..és?
-.. a Kalányos honvéd állt a jobb szélen!
-..rendben!Két hét futkosó,mert elb@ßt@ a hadgyakorlatot!
Aki Én
@Csizmás Kond: orbán vajon miért fegyverkezik és játssza katonás játékát?
Csizmás Kond
@Aki Én: Mennyit tudsz te egy ország fegyverkezési mibenlétéről ?
Aki Én
@Csizmás Kond: ,,...és melyik ellenségtől akarják megvédeni egymást ?"
??? ??? ??? ???
Csizmás Kond
@Aki Én: ...azt a nato ugrabugrira kérdeztem...
Aki Én
@Csizmás Kond: Jól értem? Az Eu-s hadgyakorlat minek, orbáné meg szót sem érdemel?
Eriksson
Kell is a titkolózás, nehogy Demetermárta idő előtt kikotyogja. :)))
solidedge
Orbánék jelentős haderő fejlesztésbe kezdtek. Eddig 5 percig tudta volna védeni a hazát a hadsereg, ezt fel akarják vinni 10 percre.
Eladott Ország
@Eriksson: Demeter Márta rugdosásába a csengeri csilliárdos háziasszonyok védőszentjét és minden kupakok szakértőjét is bevetette a Fidesz. Könnyen belátható, hogy mennyire mélyen hasítunk ha már ott tartunk, hogy egy Kósa kezdeményezi bárkinek a nemzetközi felülvizsgálatát. Mert most éppen ez történik. Demeterrel terelik a figyelmet a lakáskasszás mizériáról és az akadémiai szinten művelt korrupcióról, amelynek tengerében a szemfényvesztésileg célkeresztbe került Simonka pusztán egy szánalmas kis csepp. A nagykutyák mind a helyükön vannak, és köszönik szépen, jól vannak. Szóval a legokosabb Lajos kapaszkodik az ő szaktekintélyébe (édesjóistenem tényleg hova süllyedtünk, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának élén ilyen minőségű emberanyag áll) és gondoskodik. Arról, hogy a testület törvényes működését biztosítsa. Remek. Amikor a választás előtti nemzeti összefosás idején nagy elődje hosszú hónapokon keresztül tudatosan elszabotálta és megpuccsolta a testület működését, és ellehetetlenítette az ott folyó munkának nevezett porhintést (akkor éppen Szél Bernadett volt a célpont, akire rákiabálták, hogy Soros érdekeit képviseli, ezért jelent nemzetbiztonsági kockázatot), sem Kósa, sem mások nem siették el az aggódást.
Eriksson
@Eladott Ország: Viccnek szántam a bejegyzésemet, nem vitaindítónak. :)))
Én ezekről a dolgokról amit írsz, nem sokat tudok. Annyit biztos nem, hogy érdemben hozzászóljak.
Meg ugye sok témát hozol fel hirtelen, így azt se tudnám melyikre válaszoljak, ha tudnék is.
tudode
Az még "elképzelhető" is lenne, hogy a "csuti" elsunnyogja, de ha már a vezérezredes is, az már nem H2O!
Csizmás Kond
@Aki Én: ...ha már nato miért nem hadgyakorlatoznak pl ámerikában miért mindig csak európában ?
...és Orbán...úgy értékelted, hogy túl és nagy túl fejlett a magyar haderő és nem kell fejleszteni ?
Sámannus
Szopó kúrára járnak Moszkvába, ezért nincs idejük magyarázatra.
Nessy
@Csizmás Kond: De kell! Kell venni még pár "nem kormánygépet", mert a 40 személy kíséretnek kevés Orbánnak! Kell a kíséró kegyenceknek, a testőrségnek, meg esetleg az érdemi munkát végzőknek is egy - egy.
kereső
@Csizmás Kond: tegnap 20:05, na harci cic!megint bemutattad,hogy milyen okos vagy kibicként.
NATO
A NATO zászlaja
A NATO zászlaja
North Atlantic Treaty Organization (orthographic projection).svg
Korábbi neve(i)
North Atlantic Treaty Organization
Organisation du traité de l'Atlantique Nord
Alapítva 1949. április 4.
Típus katonai szövetség
Székhely Belgium Brüsszel, Belgium
Tagság 29 állam
Nyelvek angol és francia
Főtitkár Jens Stoltenberg
Elhelyezkedése
NATO (Európa) NATO
NATO
Pozíció Európa térképén
é. sz. 50° 52′ 35″, k. h. 4° 25′ 20″Koordináták: é. sz. 50° 52′ 35″, k. h. 4° 25′ 20″térkép ▼
A NATO weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz NATO témájú médiaállományokat.
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, rövidítve NATO (angolul North Atlantic Treaty Organisation, franciául Organisation du Traité de l’Atlantique Nord, OTAN, magyarosan kiejtve: nátó) 29 észak-amerikai és európai ország szövetsége, amelyet a második világháború után, 1949. április 4-én alapítottak Washingtonban. A szervezet célkitűzéseit az Észak-atlanti Szerződés foglalja magában, amelynek értelmében a tagállamok minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és a biztonságának megőrzése érdekében. Hivatalos nyelvei az angol és a francia.-tanulj tinó,ökör lesz belőled.
nezelodo
Nem is tudom hogyan gondolják a bírálók, hogy a seregnek vett gépek majd katonákat utaztatnak a hadgyakorlatra!? Még mit nem, addig ne járjon focimeccsre a vezér, meg a tettestársai?
Clavigo
@solidedge: tegnap 11.21. A bevásárolt kardokkal ( haderő fejlesztés ),,ez az idő felszalad 15 percre.
Eriksson
A NATO a hidegháború idején a szovjet veszély elhárítására létrehozott katonai szervezet, a Varsói Szerződés felbomlásával és a Szovjetunió szétesésével megváltozott helyzetben az Észak-atlanti Szerződés létjogosultsága is megszűnt.
Igaz, hogy manapság ezer más dologgal is foglalkozik a NATO, de egyezmény alapján nem terjeszkedhetne Oroszország felé. Mégis azt teszi.
Csizmás Kond
@Eriksson: A nato európa tönkretételét szolgálja .Amerika általa hoz létre ellenséget ami európát teszi háborús övezetté.
Eriksson
@Csizmás Kond: Ez így igaz. Egy NATO-Orosz háború nem az USA területén fog lejátszódni, hanem a mi fejünk felett.
Ráadásul Amerika a NATO-n keresztül minden európai tagállamot háborús bűnössé tesz.
Sámannus
@Clavigo: Mindent megvesznek amivel nem lehet lőni. Még a cseh gépkarabély is csak paintballozni jó, De vettek egy rahedli Suzukit és egy légiflottát, ami úgy van hadra fogva, hogy csak menekülésre jó.. Volt kemény hadi fejlesztés is, mint a sok ruszki helikopterből összeraktak egy másikat.
Ezeknek a koronaékszere a kard, amit a maffiózók egymásnak ajándékoznak amíg tart belőle.
@Eriksson: Miért a NATO a hibás süket ember? Hát nem az oroszok vegzálják a szomszédait?
Eladott Ország
Így poroszkált kis hazánk a szocializmus útjáról a plurális parlamenti demokrácián át a nemzetieskedő önkényuralomba. A politikusok rájöttek, hogy ez a liberalizmus nem nemzeti. Ezért elkezdték a rokonok, barátok, ismerősök és üzletfelek között keresni az igazi magyar nemzeti érzelmű polgárokat. Akkor még polgárok voltak, csak mostanában kell nekik lemondani a felvilágosodásról és hűbéresként megkeresztelkedni. És adtak nekik közpénzből banki hitelt, meg uniós támogatást, hogy a hitelt vissza tudják fizetni, meg az alkotmányos költségeken kívül is maradjon még stadionra való is, hogy a futballnemzeti jelleg erősödjön, a közpénz jellege meg elillanjon. A kis cégeket, állami gazdaságokat és téeszeket jogi felhatalmazással gyorsan szétlopatták a menedzsmenttel és mire megszűnt a munkanélküli segély el is tűnt a nemzeti vagyon, viszont sunnyogva szárba szökkent és kivirágzott a szociális terror. uploads.disquscdn.com/images/ccd28c6303c8fa31ba5a76dcc980675c2ba1096a33eb9218ba953335e6f0bc85.png?w=600&h=279

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.