Nikola Gruevszki bukott macedón ex-miniszterelnök alakulatának, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE) rangidős politikusára hivatkozva a Focus nevű bolgár lap azt írja, a kétéves börtönbüntetése elől megszökött politikus már nem tartózkodik Magyarország területén. A lapnak nyilatkozó párttag szerint Oroszország vagy Törökország lehet Gruevszki új célpontja. A macedón 1TV szerint Azerbajdzsán is a lehetséges úti célok között szerepel. A tegnap közzétett lapértesülést eddig senki sem erősítette meg. Gruevszki kedden Facebookon jelentette be, hogy Magyarországra érkezett és benyújtotta kérelmét politikai menedékjogért. Az egykori macedón miniszterelnököt azért ítélték el, mert 2012-ben törvénytelenül utasította arra Gordana Jankuloska belügyminisztert, hogy szerezzen be neki egy 600 ezer eurós Mercedest privát használatra.
Egy bolgár lap meg nem erősített információkra hivatkozva állítja: Gruevszki már nincs Magyarországon « Mérce
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Változás a bankkártyáknál, négy nagybanknál is 10 ezer forint felett az éves díj
- Rosszul lett egy kislány egy borsodi buszmegállóban: a mellette álló férfi megpróbálta kirabolni
- Megállítottak egy motorost a Balatonnál, olyan beszélgetés jött, amitől a rendőrök is elképedtek - fotók
- Sokan elszámolják a nyugdíjazásnál: ennyit számít a fizetés az utolsó években
Itthon
- 2024. May 21., 12:16
Kiderült Magyar Péter titka, ezért nem fog rajta a „politikai átok”
Itthon
- 2024. May 21., 13:49
Az oroszok jól átverték egész Európát, és ez most nagyon sokba kerül nekünk
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr plágium
Ezek olvasták a hvg kommentjeit :)
hvg.hu/itthon/20181116_Thomas_Melia_a_Gruevszkiugyrol_Ki_fogja_befogadni_Orbant
hvg.hu/itthon/20181116_Thomas_Melia_a_Gruevszkiugyrol_Ki_fogja_befogadni_Orbant
Dr plágium
@Dr plágium: " wehhehehe • 17 órája
Hogy ki fogja befogadni? Van pár jelentkező: putyin, erdogán, a fehérorosz főgeci, azerbajdzsán tárt karokkal várja, szafarovval lesz közös szobája. És biztos van még egy pár."
Hogy ki fogja befogadni? Van pár jelentkező: putyin, erdogán, a fehérorosz főgeci, azerbajdzsán tárt karokkal várja, szafarovval lesz közös szobája. És biztos van még egy pár."
papa.49
@Dr plágium: De csak akkor ha elegendő suskát is visz magával, és ha kiüröl a zsebe szívfájdalom nélkül kiadják bárkinek, mert ,,ingyen nem fogják etetni,, az biztos !!!
namihami
@Dr plágium: De mindez mellékes lenne, ha a nemzetközi politika és sajtó mindezért nem ránk keni és kenné majd a sz@rt. Hiszen az egész tőlünk indult, velünk kezdődött. Mi adtuk fel a magas labdát. Ha az éceszgéber és szervező nem is mi voltunk (ennyi esze ennek a bagázsnak nincs), de a végrehajtók mi lettünk. És az már minimum társtettesi minősítést von maga után
.
.
bencemacska
@papa.49: ma, 15:40
Valamennyi bankszámlája 0-s, ingatlana nincs. olyan szegény, mint a csuti görény! Közölte a macedon ügyészség.
OV viszont sikeresen közölte az egész világgal, hogy ő egy "JÓ" KERESZTAPA, vigyáz a "családra!

Sziszifusz
@namihami: 15:44
Nem mi vagyunk sárosak ebben az ügyben, hanem Orbán Viktor és bandája. A magyar lakosság elég nagy része érti és nem nem fogadja el, azt amit ezek, ebben a kimenekítési históriában művelnek.
Nem mi vagyunk sárosak ebben az ügyben, hanem Orbán Viktor és bandája. A magyar lakosság elég nagy része érti és nem nem fogadja el, azt amit ezek, ebben a kimenekítési históriában művelnek.
papa.49
@bencemacska: Nincs a számláján semmi mert kiürítette, de az nem jelenti azt hogy ,,koldus szegény,, lenne, csak kivonta a pénzét a macedón állam látóköréből !!!
Azóta már másutt vígan kamatozik a suska, csak ha felveszed, és egy bankkal arrébb újra berakod esetleg más néven, már követhetetlen a pénz útja !!!
Azóta már másutt vígan kamatozik a suska, csak ha felveszed, és egy bankkal arrébb újra berakod esetleg más néven, már követhetetlen a pénz útja !!!
Eladott Ország
Az amerikaiak szerint Gruevskinek le kéne töltenie a börtönbüntetését.
uploads.disquscdn.com/images/e436e151db14538831539e7cd0033114294bec2410f5948d1224e2062f19ec81.jpg?w=600&h=402
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F66.media.tumblr.com%2F8bbf6b737f23c2c62d892a0b1d7efb09%2Ftumblr_pi88zl6BA01u8abgbo1_1280.jpg&key=-t-RlniSwvKm_td6Kmz_BQ&w=600&h=755

@papa.49: ma, 15.56
Azért írtam, hogy olyan szegény, mint a mi zseboroszlánunk. Bár neki még van a nevén néhány osztatlan közös ingatlan, de a kp-t vehetjük 0-nak.
Az a kérdés, mikor és milyen segítséggel ürítette ki a számláit, mennyire bízhat bennük.
OV még időben szétosztotta a pénzét, több felé is menekülhet!
Nem találok más magyarázatot arra, miért jelentette be a face-n, hogy M.o-n van. Ez nálam olyan, mint a "Lepsénynél még megvolt" szólás!
Biztos számít OV betyárbecsületére, amiben én nem vagyok olyan biztos. Belőle még az is hiányzik!!!
Ha bejelentik, hogy elutasítják a menekült kérelmét, akkor már nem lesz M.o-n!

@bencemacska: Ha igaz már nincs itt ...
bencemacska
@papa.49: ma, 16:33
Ha bement valamelyik nagykövetségre, akkor sincs itt.
Biztos olyan országba igyekszik, ahol könnyen hozzáfér a "megélhetéséhez".
Ha bement valamelyik nagykövetségre, akkor sincs itt.
Biztos olyan országba igyekszik, ahol könnyen hozzáfér a "megélhetéséhez".
Eriksson
@Eladott Ország: Milyen helyes nőci ez a Gruevszki. Isten bizony jobban néz ki mint O.V. párja.
Nem csoda, hogy megfordulnak utána. :)))
Nem csoda, hogy megfordulnak utána. :)))
Dr plágium
@bencemacska: Kipucolta a számláit, nyilván valamelyik lenyomozhatatlan bankban várja a pénze.
namihami
@Sziszifusz: Ez így igaz is lenne, csakhogy...
Sem a "" németfideszes"", sem az "" angolfideszes"", stb. nem fog különbséget tenni, ezért bennük az fog lecsapódni, hogy a "" magyarok"" voltak.
Azok, akik követik a világban a mi helyzetünket, tudják, ez Orbán-féle barbatrükk volt. De ők az elenyésző rész.

Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
Itthon
- 2024. May 20., 16:04
Kis Grófo teljesen összetört – a rendőrség is nyomoz az ügyben
Sport
- 2024. May 19., 18:05
Ezt tette Verstappen Imolában