Kocsis Máté: Bangóné Borbély Ildikó távozzon önként a magyar közéletből!

A magyar közéletből való távozásra és parlamenti mandátuma visszaadására szólította fel a Fidesz frakcióvezetője Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőt.

Kocsis Máté pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: az MSZP-s politikus az ATV műsorában arra az újságírói kérdésre, hogy miért nő a kormánypártok támogatottsága, úgy válaszolt:

"sok a patkány Magyarországon".

Teljesen egyértelmű, ami elhangzott, ezt egyféleképpen lehet csak érteni, az ellenzéki politikus lepatkányozta a Fidesz szavazóit – mondta a frakcióvezető.

Ha Bangóné Borbély Ildikó önként nem adja vissza a parlamenti mandátumát, akkor az MSZP illetékes testületeinek kell visszahívnia, a magyar közélet nem teheti elfogadottá a választókkal szemben ezt a hangnemet – jelentette ki.

Bangóné az ATV csütörtöki műsorában arra a kérdésre, hogy hogyan lehetséges, hogy folyamatosan emelkedik a Fidesz támogatottsága, ezt válaszolta:

Csak hogy egy mondatot mondjak, ha már szókimondó vagyok: sok a patkány Magyarországon. Ha már a patkánytéma felhozódott itt Budapesten. És nem csak Budapesten (...)

Mindenki úgy gondolja, ahogy akarja. Ezt meg kellene állítani, a patkányinváziót is, mert nagyon sok kárt tudnak okozni Magyarországon és okoztak is az elmúlt időszakban.

Forrás: MTI, 444.hu, ATV, Index

Címlapi kép: YouTube

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Hú de magukra vették a fiúk, mert ugye ők sosem mondtak semmi félreérthetőt, pl a Fletóról, vagy amikor Orbán személyesen buzizta a Vonát, mégsem kért bocsánatot a jobbikos szavazóktól. Aztán milyen módon viselkednek az ellenzéki női képviselőkkel, éppen csak nem törik el az állkapcsukat, ahogy némelyik otthon az asszonyával teszi. Persze a vak komondor volt. Biztos az írta a Tőkés "keresztény" leveleit a feleségnek, vagy az elhíresült botrány-polgijuk helyett is a kutya gyapálta az oldalbordáját. Orbán és a vérig sértett dakotái miket mondanak pl. Sargentiniről, vagy hogy üdvözölte a vezér a francia "új fiút". Aztán megsértődik, ha az átnéz rajta, és közröhej tárgyává teszi a kisembert...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
No te csak hallgass, mert sok van a rovásodon. Tudjuk,hogy álszentekkel van teli a padlás.
Madácsi Pali
Ugye még véletlenül sem a tiszta kezek európájával van a baj? A vejkó helyett is boldogan fizet a magyar.
Madácsi Pali
@Madácsi Pali: a patkányok meg az elmult 8 év miatt szaporodtak el Pesten.
nezelodo
Hú de magukra vették a fiúk, mert ugye ők sosem mondtak semmi félreérthetőt, pl a Fletóról, vagy amikor Orbán személyesen buzizta a Vonát, mégsem kért bocsánatot a jobbikos szavazóktól. Aztán milyen módon viselkednek az ellenzéki női képviselőkkel, éppen csak nem törik el az állkapcsukat, ahogy némelyik otthon az asszonyával teszi. Persze a vak komondor volt. Biztos az írta a Tőkés "keresztény" leveleit a feleségnek, vagy az elhíresült botrány-polgijuk helyett is a kutya gyapálta az oldalbordáját. Orbán és a vérig sértett dakotái miket mondanak pl. Sargentiniről, vagy hogy üdvözölte a vezér a francia "új fiút". Aztán megsértődik, ha az átnéz rajta, és közröhej tárgyává teszi a kisembert...
könnyű lelki sértés
És ezért pont Kocsis "ratface" Máté szól be?
Énnél kitalálni sem lehetett volna jobbat (szebbet igen, de jobbat nem)
Az élet a legnagyobb forgatókönyvíró.
simmering73
Ideje lenne végre patkánymentesíteni az országot.
RedEye
És még milyen nagy, kövér patkányok! Kezdve a Főnin (és a pelenkásmicikéjén), sziszikén, fatálason, a hentes-és-méhszaroson, jónéhány nem-szolgáló miniszteren, eltolcsikon, álkeresztény tömjéneken, műmájerzsótokon át. Persze van egypár éhenkórász girnyónak tűnő is köztük, olyan arogáncsok, kakadufejúek, mint a Don is, de a zsebe mindnek tele. - az utolsó rokonyig!angóné csak kimondta az igazságot - fáj, ugye? Most felzúdult rögvest a kesma, cöf-cöf, meg a többi nyaloncszervezet.
Yoda69
kocsismate, ezt a mondatot mindenki ugy ertelmezi ahogy akarja. Ha te azt alatod benne hogy a fideSS szavazok patkanyok, az a te sajat velemenyed. Bangone ilyet nem mondott, ezert nem is lehet ot kerdore vonni.
Desischado
Fáj az igazság, ugyi, máté?! Patkányirtást kne már rendezni, nagyon elszapaorodtatok! Bangóné jól mondta!
RonaGyuri
Mátyóka és mi a véleményed a derék Hajdics elvtársadról:
"Mi toleránsak vagyunk, mi befogadók vagyunk. Együtt tudunk élni velük, úgy, ahogy a száraz kutyapiszokkal az árokparton, még csak föl sem rúgjuk őket, éljenek úgy, ahogy akarnak, csak bennünket hagyjanak békén.

"
evacica
Jobb lenne, ha a fidesz a saját utcájában söprögetne! Van ott szemét bőven! Ja ami mg a patkányozást illeti sajnos az is igaz, mert azt is találni bőven! Érdekesek ezek a fiuk, ha róluk van szó fene érzékenyek tudnak lenni, de mikor ők minősítenek akkor nem ilyen finnyásak!
picike1
aki nem ismeri az otthonát hát ismerkedjen meg vele ,de a tv-ét nem az és nem arra használjuk a nyilvános bemondásokat . én ezért havi 5000-ft. fizettek hogy normális dolgokat halljak és ne fertőtt !
picike1
az embert az állattól az különbözteti meg hogy komunikál de az nem mindegy hogyan és hol van !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Meghalt Bodó Andrea olimpiai bajnok tornász
Sport - 2022. September 29., 15:41
Meghalt Bodó Andrea olimpiai bajnok tornász
Meghalt Coolio
Szórakozás - 2022. September 29., 08:34
Meghalt Coolio
Gyilkosokat fogtak a Lurdy Házban
Itthon - 2022. September 28., 21:55
Gyilkosokat fogtak a Lurdy Házban