A DK szerint az ország nem készült fel eléggé, keveslik az intézkedéseket.

Koronavírus: a DK szerint Magyarország nem készült fel rendesen a járványra

Erről Varga Zoltán képviselő beszélt, aki a Belügyminisztérium hétfői sajtótájékoztatójára reagált, amelyen Papp Károly altábornagy, közbiztonsági főigazgató és Müller Cecília megbízott országos tisztifőorvos ismertette a kialakult helyzetet. A népjóléti bizottság DK-s tagja saját sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az országos tisztifőorvos bejelentette, a tömeges olasz megbetegedések miatt új eljárásrendet vezetnek be. A képviselő aggasztónak nevezte, hogy ezt az eljárást azoknak a háziorvosoknak, kórházaknak és mentőknek kellene alkalmazniuk, amelyek évek óta pénz-, ember- és eszközhiánnyal küzdenek.

A politikus azt is aggasztónak tartotta, hogy miközben az illetékesek elismerik, hogy új járványügyi helyzettel állnak szemben, a "magyar kórházak mégsem kapnak kormányzati segítséget a felkészüléshez".

Miközben üdvözölte, hogy az Olaszországból érkezőkre is kiterjesztették a repülőtéri testhőmérséklet-ellenőrzést, nyugtalanítónak nevezte, hogy nem derült ki, mi lesz azokkal, akik közúton érkeznek a fertőzött régiókból.

Varga Zoltán bejelentette, a népjóléti bizottság ülésén kezdeményezte, hallgassák meg Kásler Miklós egészségügyért is felelős minisztert, akitől magyarázatot vár az évek óta jellemző "példátlan kormányzati felelőtlenségre".

A más témában feltett kérdésekre Arató Gergely frakcióvezető-helyettes reagált.

Véleményét kérték arról, hogy miután két fővárosi szocialista polgármester is átlépett a DK-ba, Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke a hétvégén radikális pártnak nevezte a Demokratikus Koalíciót. Arató Gergely azt felelte, hogy a DK egy szociáldemokrata, liberális és konzervatív értékeket is felvállaló balközép párt. A két polgármesterről azt mondta, hogy felnőtt emberek, akik saját maguk tudják meghozni azokat a döntéseket, amelyeket a kerületük érdekében a leghasznosabbnak látnak. A politikus emlékeztetett, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a hétvégén úgy fogalmazott: továbbra is abban hisz, hogy az ellenzéknek 2022-ben közös miniszterelnök-jelölttel és közös egyéni választókerületi jelöltekkel kell megküzdenie a Fidesszel.

Forrás: MTI

Kép: MTI/Bruzák Noémi 

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rokker33
Nah ha Kókler Miki megszólal az csak baromságot tud mondani! Mióta benyalta magát még egy használható intézkedést sem hozott,csak ártott az egészségügynek!! Kíváncsi vagyok hogy mikor bukik meg a CSALÓ!!
kereső
Hogyne készült volna fel. Hiszen a kormány, mint a piaci kofa alkudozik? a kórházi beszállitókkal az adósság elengedésről(csökkentésről). Közben meg a kórházak görgetik maguk előtt a tavalyi adósságot- generálva ezzel az újabb "hiánygazdálkodást"- műszerekben, eszközökben, gyógyszerekben. Mi ez ha nem felkészülés- teljes gázzal.
simmering73
Ez az operív bohóckodás megint csak a pénzlenyúlásra jó. Ha hirtelen lenne száz beteg, azt se tudnák, hová tegyék őket. Nemhogy ellátni megfelelően.
Nessy
Pártunk és kormányunk előírni , szankcionálni tud, finanszírozni, működtetni pl. az egészségügyet, azt már oldja meg más!
kereső
Január végén féltucatnál több kórház nem tudott rendelni gyógyszert, varrófonalat, steril anyagokat, eszközöket a betegek ellátásához. A legnagyobb adós kórházak idei kerete ugyanis már az év első négy hetében elfogyott miután a kormány nem fizette ki az év végéig az adósságaikat. Számláikon egyetlen elkölthető fillér sem maradt. Eközben az egyik törvény tiltja a fedezet nélküli vásárlást, a másik viszont előírja, hogy beteg ellátatlanul nem maradhat. A januári fizetési krízissel érintett kórházak igazgatói a fenntartóhoz, az Állami Egészségügyi Ellátóközponthoz (ÁEEK) fordultak útmutatásért: mi legyen, reteszeljék be a kapukat, vagy föloldja valaki a lezárt számláikat?
Yoda69
A magyar kórházak felkészültek, csak ne felejtsen ulodeszkat és WC papírt is vinni ha valaki ne adj isten elkapja a koronavirust. N95-ös maszkot már meg sem említem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok