Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs péntek délelőtti tájékoztatóján elismételte a reggel közölt adatokat: újabb 14 magyar vesztette életét a koronavírus következtében, ezzel 156 főre emelkedett az elhunytak száma, 207-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból – írta meg a 24.hu.

Müller Cecília szerint minden nappal többen fertőződnek meg, ebben nincsen semmi különös, hiszen a több fertőzött nagyobb kockázatot hordoz, több embernek adhatják át a betegséget. Erre nagyon oda kell figyelni, lassan belépünk a tömeges megbetegedések szakaszába.

A tájékoztatón elhangzott, hogy

akinek súlyos tünetei vannak, azokat mindenképp kórházba utalják a háziorvosok, aki viszont enyhe tüneteket mutatnak, azoknak még gyógyszert sem javasolnak, csak általános immunerősítő szereket és folyadékpótlást.

A másodszori megfertőződést firtató újságírói kérdésre Müller Cecília azt válaszolta:

rendkívül érdekes jószág a koronavírus, egyelőre erről nincsenek biztos információk.

Zajlanak vizsgálatok, elvileg termelődik valamiféle ellenanyag a fertőzésen átesőkön, ugyanakkor az nem tisztázott, hogy ez védettséget jelent-e.

Müller Cecília kérdésre azt mondta, hogy

saját vizsgálataik is azt igazolják, hogy különbözőképpen reagál az emberi szervezet a koronavírusra.

Valakinek nagyon magas ellenanyagszint keletkezik, míg másoknál csak elenyésző. Mindezeket a kérdéseket alaposan kutatják világszerte, mert ez az alapja az esetleges védettségnek – tette hozzá.

Müller Cecília kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy

ahol szükséges, ott vannak orvos-beteg találkozók.

Forrás: 24.hu, Origo

Fotó: MTI/kormany.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Jól van Cili néni!
.
Majd az idő eldönti, hogy melyik ország tette jobban a dolgát, ahol még a járvány alatt is élni lehetett, vagy ott, ahol a zsernyákok is segítettek félni a zembereknek:
.
--- Ilyen most az élete egy magyarnak a különutas Svédországban

www.penzcentrum.hu/otthon/ilyen-most-az-elete-egy-magyarnak-a-kulonutas-svedorszagban.1093214.html
.
Mire kiszabadulnak a zemberek ía saját fogságukból küzdhetnek a felszedett kilójukkal, vagy csontvázként élvezhetik a nap sugarát!
Lind
Töltse le itt a film nagy példányát
Láthatja ezt a teljes filmet a következő oldalon: fmovies21.org

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.