A magyar demokrácia él, az ország sikeres a koronavírus elleni küzdelemben – hangoztatta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a The Washington Post című amerikai lapban szombaton megjelent véleménycikkében.

Kovács Zoltán megmondta a tutit Amerikának: a magyar demokrácia él, sikeresek vagyunk a koronavírus elleni küzdelembe
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az államtitkár a lap egyik publicistája, George Will korábbi véleménycikkére reagált. Will május 31-én Az amerikai konzervativizmus Amerika-ellenessé válik? című írásában ugyanis

azt feszegette, hogy az amerikai konzervativizmus önkényuralom felé hajlik, és ennek ihletőjeként Orbán Viktor magyar kormányfőt említette.

"Will úr azt írta, hogy Orbán Viktor Magyarország demokráciájának szétrombolója+, aki közvetlenül vagy közvetve ellenőrzést gyakorol a bíróságok és a média felett" – idézte a korábbi publicisztika sorait Kovács Zoltán. Majd leszögezte: "a mi demokráciánkban a sajtó valójában élénk és kritikus, a bíróságok függetlenek (lásd a Kúria múlt hónapban hozott döntését egy prominens roma-szegregációs ügyben, amely döntés ellentétes a magyar kormányzat álláspontjával) és az ellenzéki jelöltek még mindig nyernek választásokat".

"Magyarország 2018-ban tartott parlamenti választásán a részvétel 70 százalékos volt, a legmagasabb 2002 óta. Ez aligha jelez romokban heverő demokráciát"

- írta az államtitkár.

Kovács Zoltán visszaidézte az amerikai publicista mondatait, miszerint a magyar kormányfő a koronavírus-járványt ürügyként használta volna fel arra, hogy "diktatúrát" építsen ki.

"A kormányzat, az alkotmányunkkal teljes mértékben összhangban állóan, rendkívüli állapotot hirdetett, és a parlamentnek még nagyobb beleszólást is biztosított a különleges intézkedésekbe, s a kormányfő bejelentette, hogy ez (a rendkívüli állapot) június 20-án véget is ér"

- hangsúlyozta.

Felhívta egyúttal a figyelmet arra is, hogy a kormány

"éppen e különleges intézkedéseknek köszönhetően volt képes gyorsan cselekedni a kijárási korlátozásokat és az egészségügy megtámogatását illetően, ami segített abban, hogy elkerüljük az Európában máshol megtapasztalt magas fertőzöttségi és halálozási arányokat".

(MTI)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
És az un. "ÉLŐ DEMOKRÁCIÁRÓL" annyit, hogy az élt 2012. január 1-jéig
.
1. A közjogilag érvénytelen alaptörvényük miatt
2. Magyarország nevű állam jogilag nem létezik
3. Őfélesége berúgta magának az öngólt az alapizéjével, amelynek következtében nem is miniszterelnök!
.
Amelyre a honfoglalás óta nem vetemedett egyik rezsim sem!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Igen!
.
De a betegágy hadgyakorlat mindent felülmúl!
verőce21
A 2018-ban tartott parlamenti választáson a részvétel 70 százalékos volt, a legmagasabb 2002 óta. Ez aligha jelez romokban heverő demokráciát...!
Nessy
@tudode: Szerencsére az egészségügyi dolgozók tudása és lelkiismeretes munkája amennyire lehetett korrigálta a kormány hozzá nem értő döntéseit! De az ad hoc meggondolatlan ágyak szabaddá tétele, az ellátásra szoruló betegek haza expediálása már nekik is sok volt!
kereső
" és az ellenzéki jelöltek még mindig nyernek választásokat".- hú b+, ez aztán a demokrácia csúcsa, hogy az ellenzéki jelöltek MÉG MINDIG !!! nyernek választásokat.
Qqberci
Na, most majd jön Trump Lee választási tanácsokat kérni Felcsútra...
verőce21
@Qqberci: Mégha, csak Trump Lee jönne! De már a kis Un is itt kopogtat...! :)
tudode
@Nessy: .
Személyes tapasztalatom az volt, hogy nyolc hónappal ezelőtt balesetet szenvedtem. Egy hétig szorultam kórházi ellátásra. Az egy hét alatt nem szolgált ugyanaz a ápoló! Egyszer volt vizit! Az egyik nővér papírfecnire írta, és ragasztotta minden ágy végére, hogy ki szorul aktuálisan ápolásra, stb., stb.
.
Minden tiszteletem az egészségügyben dolgozóké, ami nem illeti azokat, akik már a járvány körülményei között is a hatalmuk bebetonozásán spekuláltak, és spekulálnak, miután félelemkeltően, más becenéven fenntartják a veszélyhelyzetet!
simmering73
Mondjuk meg az igazat Amerikának: A demokráciának álcázott diktatúra él és virul, sikeresek vagyunk a koronavírus elleni küzdelemben, mert hazudunk éjjel nappal.
tudode
És az un. "ÉLŐ DEMOKRÁCIÁRÓL" annyit, hogy az élt 2012. január 1-jéig
.
1. A közjogilag érvénytelen alaptörvényük miatt
2. Magyarország nevű állam jogilag nem létezik
3. Őfélesége berúgta magának az öngólt az alapizéjével, amelynek következtében nem is miniszterelnök!
.
Amelyre a honfoglalás óta nem vetemedett egyik rezsim sem!
kereső
@Horizont: Ami nincs-mert már kivégezték, az nem tud haldokolni.
csak úgy....
kár,hogy nem ámerikában született ez a zoligyerek! ott meg sem említenék ...
volvós
Buzizolicica !!! mosd ki a rózsaszín tangádat, és a qrwanyáddal
töltsd a perceidet, ami még meg van számolva, mocskos hazug k.cs.g !!!
szegfue
@verőce21: 18:26 Bocs., "benéztem" a lájkot.
volvós
...megmondta a tutit...magyarul brekegve, hogy senki se értse !!!
justhpeter
A nyalonc végezte röhejes feladatát. Már ez is hír ?
ómió
Még mindig nem sikerült efftársilag ránk hazudni a diktatúrát? Athina nem is próbálta?
lusta
A nemlétező Alkotmányra hivatkozni azért eléggé nagy pofátlanság.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.