Mester Csaba Kaleta Gábor védőügyvédje abban az ügyben, amiben a volt perui nagykövet hivatali laptopján 19 ezer gyermek pornográf képet tartott.

Nem a bűnt védem, hanem, aki bűnt követett el. Sokakat megkísért az ördög," mondta az RTL Klub Fókusz című műsorának a gyermekpornógráfia miatt elítélt Kaleta Gábor ügyvédje. Mester Csaba leszögezte:

hála istennek, vagyok abban a kényelmi pozícióban, hogy nem vagyok rákényszerülve arra, hogy csak pénzért bármit elvállaljak.

Arra a kérdésre, hogy hogyan tudja összeegyeztetni a Kaleta-ügyet azzal, hogy alapítója és munkatársa egy olyan egyesületnek, ami abuzált gyereknek segít, azt válaszolta, hogy

az a helyzet, hogy itt nem abúzusról van szó. A gyermekpornógráfia bár bűncselekménynek van nyilvánítva, de ahogy a bíró is mondta, egy csoportos garázdasággal egysúlyú bűncselekmény.

Amikor valaki egy általa elkövetett cselekményt beismer, feltár, szörnyen megbán, terápiákat vesz igénybe annak érdekében, hogy abból a mentális állapotból, betegségből, ami őt a cselekmény elkövetésére sarkalta, kigyógyuljon, akkor úgy gondolom, hogy az ember méltó arra, hogy megfelelő, hatékony védelmet kapjon

– mondta Mester.

A 19 ezer pedofil kép birtoklásával lebukott, állomáshelyéről, Peruból hazahozott volt nagykövetet a hatályos magyar jogszabályok szerint, illetve az ügyész indítványa alapján, első fokon egy év, két és fél évre felfüggesztett szabadságvesztésre és 540 ezer forint pénzbírságra.

Címlapkép: rtl.hu

(rtl.hu, 444.hu)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Én úgy gondolom, hogy az esetet súlyosbítja az elkövető magas posztja, s a hatalmas ellentmondás a valós énje és a kirakati arca között! Nem ismerem őt, de megbízhatatlan, szava hihetetlen embernek tartottam mindig azokat, akik kettős életet élnek. Még maguknak is hazudnak! Nem tudom, az adott országban, ahol elkövető volt, milyen törvények uralkodnak, az ottani törvénykezés hogyan büntetné...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
advocat
Nagyeszű hozzászólók. Mindenkinek jár a védelem. Csak gondoljunk arra, hogy amerikában hány embert ítéltek halálra és most derül ki, hogy ártatlanok. És a védelem azért is fontos mert a jogban járatlan esetleg "megvezethető". Ere is van néhány példa -ld. móri bankrablás. És mindenkit csak azért ítéljenek el, amit bizonyítottan elkövetett. Jogvégzett miniszterelnökünk is gondolkodhatna jogászként. Csak nem megy. És ha a magyar Btk. ilyen, akkor miért az ügyvéd a hibás? Ott a kétharmaduk!
namihami
@Málna: Nem a védelemhez való joggal van gond, hanem a védett személy mentalitásával, erkölcsi értékeivel és azzal, hogy ez a védett személy kinek a háta mögé van elbújtatva.
Ha nem egy fideszes főmufti lenne, akkor is azonnal előpattant volna elé pártállami a védőernyő? Vajon, ha ez egy gyurcsányi kormány diplomatája lenne, akkor is ebben a védelemben és jobboldali sunnyogásban lenne része?
Clavigo
@Málna: ...és a titkosítás is jár ,,nem de bár. Vajon kiről-mit tudhat ez a pedo-patkány,,hogy ennyire védik ,?
Málna
@namihami: Mondhatsz akármit, mindenkinek jár a védelem, bármit is követett el. Az meg, hogy nem verték nagydobra, érthető. Kellemetlen ez az ügy nekik is. Senki nem kürtöli világgá a saját bűneit.
SystemError
Semmi baj az ügyvéddel és az erkölcsi/morális meggyőződésével és annak összeférhetetlenségével egy pedofil mentegetó patkánygeci fideszes közegben értelmezve... Ők ezt elfogadják, nincs ezzel baj.

Ők sem fognak egyetérteni azzal, amikor majd a sírjaikra szarunk vagy a hatalmuk összeomlása után állam és nemzetellenes perekbe fogjuk őket, melyek ügye nem évülnek el soha. Az ilyen taknyos féreg ügyvédek, akkor úgy is ki fognak bukni a fiktív ellenjegyzéseik miatt...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok