Nem is tette le a jogsit, de már így is sok volt a számláján.

Barátja halálát okozta – Jogosítvány nélkül, részegen száguldozott a 21 éves pápai fiatal, szörnyű baleset lett a vége

Jogosítványa sosem volt, ennek ellenére számos autós szabálysértést követett el, míg végül ittasan a barátja halálát okozta a 21 éves fiatal Pápa közelében.

A Veszprém Megyei Főügyészség hétfői közleménye szerint vádat emeltek a 21 éves férfi ellen, aki 2019 decemberében ittasan okozott halálos közúti balesetet Pápa közelében.

A vádirat szerint a fiatal férfinak sosem volt jogosítványa, ennek ellenére korábban is számos alkalommal vezetett, a balesetet megelőző két évben hatszor folyt ellene emiatt szabálysértési eljárás.

A vádlott vezetői engedély hiányában és a szabálysértési eljárások során többször is kiszabott járművezetéstől eltiltás ellenére saját autót vásárolt magának, mellyel egy rossz minőségű mellékúton 2019. december 29-én késő délután ittasan, Gecse irányából Vaszar felé vezetett, a mellette, a jobb oldali ülésben utazó, 23 éves barátjával.

A fiatal sofőr a rossz útviszonyokra figyelmeztető táblák, illetve a 40 km/órás sebességkorlátozás ellenére 105-115 km/órás sebességgel haladt, amikor a kocsi kerekei megcsúsztak, az autó sodródni kezdett, majd a baloldali árokba csúszott, ahol továbbsodródása után az árokfalnak ütközött, végül pedig az út melletti villanyoszlopnak csapódva állt meg.

A baleset következtében a jobb első ülésen utazó fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

Az ügyészség halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja a jármű vezetőjét, akire az előkészítő ülésen történő beismerése és a tárgyalásról történő lemondása esetére mértékes indítványt is előterjesztett, melyben 5 év börtönbüntetés, 5 év közügyek gyakorlásától történő eltiltás, valamint 10 év járművezetéstől eltiltás kiszabását látja szükségesnek a bűncselekmény miatt.

Forrás: Blikk/Police

Kép: Police

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@namihami: A legszomorúbb az , hogy a tetves görény ( a kis buzika sotőr ) életben maradt..
sokanvagyunk
@Clavigo: ...most majd hetedszer is eltiltják a vezetéstől.
Jozefina
Azért a vezetéstől én végleg eltiltottam volna!!! Ilyen embernek soha nem lenne szabad a volán mögé ülni!!!
namihami
@Jozefina: Nem lehet eltiltani, mert soha nem volt jogosítványa. Csak anélkül vezetett, azt viszont sokszor.
Pálinkás Pál
@namihami: Mondjuk együtt rúgtak be a kocsmába???!!!...
namihami
@Pálinkás Pál: Lehet. Nem voltunk ott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.