A helyettes államtitkár tényleges tevékenységéről Ungár Péter, az LMP politikusa próbált információt szerezni. Ungár parlamenti írásbeli kérdésben azt firtatta, hogy „mit tett eddig” a fiatalokért felelős helyettes államtitkár.

Rétvári Bence EMMI államtitkár válaszában leírta, Rácz Zsófia az elmúlt hónapokban „részt vett” sok rendezvényen, közreműködött mások munkájában, valamint támogatott és kezdeményezett egy sor dolgot – szúrta ki a 24.hu.

Az államtitkár szerint a kolléganője fiatalokkal találkozott az ország számos településén, de neki tulajdonítható az a kezdeményezést is, amely figyelembe vette, hogy a koronavírusos vészhelyzet alatt nem könnyű nyelvvizsgát és KRESZ vizsgát tenni, ezért hat hónapos engedményt adott az esedékes vizsgákra.

Rétvári szerint Rácz részt vett a Révész Máriusz vezette önkéntességért és adományozásért felelős akciócsoport munkájában is: „rendszeresen képviseltette magát az akciócsoport online ülésein”, ahol az önkéntességet érintő kérdésekben tanácsadóként és kapcsolattartóként is szerepet vállalt.

Egyebek mellett a helyettes államtitkár „kivette a részét” a biztonságos nyári táborok koncepciójának kidolgozásában is, sőt „aktív volt” nemzetközi színtéren is és részt vett például a koronavírus miatt online megrendezett európai uniós fórumok munkájában.

Rétvári azt is kiemelte, hogy mindezeken túl még arra is volt ideje, hogy a szociális médiában napi szinten számot adjon a munkájáról.

Rácz Zsófiát tavaly decemberben nevezték ki ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkári posztra. A 22 éves helyettes államtitkár kinevezése óta kerüli a sajtót, a hivatalos megjelenéseiről mindig csak utólag lehet értesülni Rácz Facebook-oldaláról, így kevés lehetősége maradt az újságíróknak arra, hogy megszólaltassák. Legutóbb, augusztus elején az RTL Híradó próbálta szóra bírni az immár nyolc hónapja hivatalban lévő Ráczot, miután véletlenül rábukkantak egy egyházi tábor megnyitó rendezvényén. Az interjú azonban az első kérdés után megszakadt, mert Rácz egyszerűen faképnél hagyta a riportert, amiről ITT írtunk.

Forrás: 24.hu

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
""Védjen meg téged a Rétváribence!""
Húúúú, bammeg--ez még átoknak is szőrnyű...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
advocat
Nyilván beszédhibás a csaj. Valakinek illik megszólalni. De akkor miért nem mutogat, mert én visszamutatnék.
namihami
""Védjen meg téged a Rétváribence!""
Húúúú, bammeg--ez még átoknak is szőrnyű...
kereső
Hogy szokták mondani? " A jó bornak nem kell cégér"!
justhpeter
Ha valamit magyarázni kell, azt megette a fene.
RonaGyuri
ez a liba ékes bizonyíték orbánék mentalitására semmi szükség bármiféle szakmai felkészültségre és gyakorlatra, ahhoz amit ők művelnek ez teljesen felesleges!!! =))
Gazella
Hát a két lába közt segítette nagyon a kislány..
Béla333
"Rétvári Bence hosszasan felsorolta, mit tett eddig a sajtó elől bujdosó 22 éves Rácz Zsófia"

Kizárt, hogy mindent felsorolt volna...
human
Ranglétra. Mond ez a fidesznyikeknek valamit? Nem véletlen találták ki, hogy alulról kell kezdeni egy szakmát és a végén felérve tudással felvértezve lehessen minőségi munkát végezni. Ehhez képest az iskolapadból betették ezt a kislányt helyettes államtitkárnak semmi tapasztalattal. Ebből minden lehet (jó fotók a propagandának, gangbang parti), de minőségi munka nem.
SystemError
Szerencsétlen idiótát iderakták, mert már teljesen elfordultak a fiatalok a fidesztől, de ettől az aktivitástól mit várnak...
Nyírfa
Mit csinál, mit csinál, micsoda kérdés! Hát ezt, azt, emezt, amazt. Aki nem hiszi, járjon utána. Ha van mersze.
human
@Horizont: Teljesen érthetetlen a nő funkciója. Ahol meg is jelenik, ott már alapból fideszesek, fidelitas tagok vannak meghívva. Ez legfeljebb a saját tábor megtartásra jó.
Nessy
Rácz Zsófia magyar hangja Rétvári Bence! Nem saját híveknek rendezett előadásokon kell megjelenni, annak semmi értelme. Őket már előbb "megszólították"! Találkozni kell olyan emberekkel, akik valóban fiatalokkal foglalkoznak, tőlük sokat tudna tanulni, és nem politikusként, hanem egyszerű látogatóként részt venni egy, egy foglalkozáson. Elmenni inkognitóban egy zenés buliba, és ott magán emberként beszélgetni a résztvevőkkel. Kezdeni a műsorral, és fokozatosan tovább lépni. Lehet ezt tanulni is, de nem ritkán adottság, hogy félórán belül már az élettörténetét, a vágyait meséli a beszélgető partner! Tudni kell a partnerre odafigyelni, és tudni kell milyen kérdéssel, milyen, esetleg saját élménnyel lehet tovább vinni a beszélgetést.
Yoda69
Az interjú azonban az első kérdés után megszakadt, mert Rácz egyszerűen faképnél hagyta a riportert, amiről ITT írtunk.

Hamar felvette a fideSS stílust a luvnya.
nezelodo
Istenem, pont szegény Bencusra bízták, hogy megvédje ezt a tapasztalt politikus hölgyet? Egyébként is miért vegzálják szegényt, bokros teendői közepette? Még azt sem tudja ez a Petike, ki fia-borja, de már kíváncsiskodik. Róla mi már legalább tudjuk ugyanezt. Majd eljön az idő és nyitott könyv lesz az élete ennek a leánykának is. (A Leányka nevű szőlőfajtáról már legalább tudják a hozzáértők, miért így hívják.)
Na majd csak néztek, ha kitüntetést kap, akkor meg az lesz a bajotok, pl. mi az a "Betlehemi Bölcső Érdemrend".
RonaGyuri
eredményes volt, úgy ki van kerekedve! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: Nem értem, hogy mit nem értenek

Miközben a külgarázdánk személyiségi jogait megsértve azt firtatják, hogy miért és hogyan lopja a pénzünket

A "szakmában" "gyakorta" csak "Orbán Ráhel barátnőjeként emlegetett" Bata-Jakab Zsófia vezette Magyar Divat & Design Ügynökség egy év alatt több mint megduplázta költségvetését.
Az ügy kapcsán a média azon értetlenkedik, hogy mit kell azon érteni, hogy „a 2,3 milliárdot a «Magyar Divat- és designipar fejlesztésével kapcsolatos feladatok megvalósításának támogatására» adták” és a cehet az a Magyar Turisztikai Ügynökség állja, amely a pletykák szerint ugyancsak nagyon közel áll a miniszterelnök vendéglátósnak tanult lányától.
Na kérem ez a több lábon állás orbáni módra! =))
sokanvagyunk
Egy helyettes államtitkárnak miért van államtitkári rangú szóvivője?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.