Bár az utóbbi hetekben több olyan kutatás is napvilágot látott, melyek szerint az ellenzéki összefogás győzne, ha most lenne országgyűlési választás, nem biztos, hogy ezek helytállóak.

Hiába vezet az ellenzék, most is fideszes többség lenne a parlamentben
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A 444.hu elemzése szerint korántsem annyira biztos, hogy már többen vannak a kormány távozását óhajtó szavazók.

Az látszik, hogy a 2018-as választás után nagyon összeomlott az ellenzéki szavazótábor, de a 2018 végén kezdődött rabszolgatörvény-tüntetések óta szinte folyamatosan araszol felfelé.

A Fidesz egyetlen komoly felívelése a COVID-19 járvány első hullámának idejére esett, mostanra viszont mintha tényleg hajszálnyi hátrányba került volna a hat ellenzéki párttal szemben.

Csakhogy az is látszik, hogy alig volt 2018 eleje óta olyan pillanat, amikor tíz százaléknál kisebb lett volna a különbség a közvélemény-kutatások szélső értékei között.

A hibalehetőség mindig fennáll, hiszen a közvélemény-kutató intézetek függetlensége többnyire nem adott, és még egy rakás egyéb tényező is befolyásolja a felmérések eredményét.

Az összegzés arra jutott, hogy a november végi-decemberi közvélemény-kutatások által felmért,

átlagosan 50,7:49,3 arányú ellenzéki vezetés a belföldi szavazatokban 53 százalékos arányú Fidesz-KDNP többséget hozna a parlamentben.

(A választókerületek részrehajló átrajzolása, a gerrymandering okozza, hogy ellenzéki szavazattöbbség mellett is simán létrejöhet fideszes parlamenti többség.

Sőt, ha korrigálják a becsléseket az utóbbi hónapokban hiányzó közvélemény-kutatások legvalószínűbb eredményével,

akkor már a mandátumszerző szavazatok között is 49:51 arányú kormánypárti vezetést regisztrálhatnánk.

Az pedig 57 százalékos Fidesz-KDNP többséget jelentene a parlamentben.

(444.hu)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csibi
@tudode: Szavazz a Magyar Cigányok Fasisztaellenes Szövetségére! (MACIFASZ)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Sőt! Ha az ellenzék győzne, akkor is a Fidesz akar kormányon maradni.
Lásd az Orbán által tisztelt és szeretett Fehérorosz vezetőt és az ottani választásokat.
Ezeket csak erővel lehet eltakarítani!
Nyírfa
Unom már ezt az állandó kuvikolást. Persze, hogy benne van a pakliban ez a lehetőség is, meg még sok más is. Ha nem hiszünk abban, hogy képesek vagyunk fordítani a sorsunkon, akkor úgy is maradunk, csak siránkozni nem lesz jogunk.
Ne felejtsük el, hogy karácsonykor együtt állt a Jupiter és a Szaturnusz, a " betlehemi csillag" !
lusta
@Nyírfa: Ez a lényeg. Hiába vezet az ellenzék, a választások után, akármi is történik, a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk fog qurmányozni. El kell bizonytalanítani a választókat. Ne is menjenek el. Minden esetre ez új fejlemény és látszik, tele a gátyó.
Nyírfa
@lusta: Legalább a 444 ne játszaná el a " tárgyilagos elemző " szerepét! Tényleg, mintha eleve lehetetlennek akarnák beállítani az ellenzék választási győzelmének, illetve kormányalakításának az esélyét.
Persze, hogy nem lesz könnyű menet, tisztában vagyunk vele, tapasztalatunk mint égen a csillag, de úgy neki futni, hogy úgysem sikerülhet, ezt még propagálni is, ez, kérem, aknamunka.
ómió
@gina: Azért lenne hazug bárki, mert te meg a mocskos bolsi tetübandád ezt hazudja rá?! Töröld le inkább a böszmeszart a szád széléről!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.