Közvélemény-kutatásuk szerint többségben vannak azok, akik elégedettek a kormány jelenlegi járványkezelései szabályozásával, és kisebbségben vannak azok az álláspontok, amelyek már nyitnának, vagy tovább szigorítanák az életet.

A Magyar Nemzetnek készített reprezentatív közvélemény-kutatást a Nézőpont Intézet, ennek alapján arra jutottak, hogy november óta stabilan 50 százalék fölött van azoknak az aránya, akik a kormány járványügyi intézkedéseit megfelelően szigorúnak tartják. 

A Nézőpont Intézet szerint nem akarnak egyelőre nyitást a magyarok

A vendéglátóhelyek, szálláshelyek nyitvatartásáért tartott demonstráció résztvevői a budapesti Hősök terén 2021. február 1-jén

Fotó, címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

A nyitáspártiak jelentős kisebbségben vannak (22 százalék) a jelenlegi korlátozásokkal elégedettekkel (59 százalék) szemben, további szigorításokat pedig 11 százalék akarna. A Nézőpont Intézet szerint a jelenlegi korlátozásokkal elégedettek aránya várhatóan az oltások számának növekedésével és a jobb idő beköszöntével tovább növekedhet. Míg tavaly ősszel olykor a 40 százalékot is meghaladta azoknak az aránya, akik tovább szigorítottak volna a korlátozó intézkedéseken, ez mára odáig csillapodott, hogy csak minden 10 magyar tudna elképzelni szigorúbb intézkedéseket.

A Nézőpont Intézet kutatása szerint az ellenzéki szavazók megosztottak a vírus elleni intézkedések kapcsán: az Orbán Viktor munkájával elégedetlenek 39 százaléka nyitáspárti, 18 százalék akarna nagyobb szigorítást. Főleg a fiatalok nyitáspártiak, de a 18-29 évesek körében is kisebbségben vannak (41 százalék), a többség elégedett vagy további szigorítást akarna. Budapesten 56 százalék azoknak az aránya, akik elégedettek a mostani szabályozással. 18 százalék további nyitást, 15 százalék további szigorításokat tartana fontosnak a fővárosban.

A kormány korábbi közlése szerint március 1-től és április 1-től terveznek részleges nyitást, de február közepén erről nemzeti konzultációt fognak indítani.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
ez ugyanolyan kamu duma,mint az összes eddigi nézőfos felmérés...megágyaznak a "konzultációnak" hogy tovább szivassák az embereket...majd azt mondják,a nép nem akarja a lazítást...undorító fidesz férgek...az ellenzék meg kussol!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@csak úgy...: Még azt sem mondanám, hogy örül. Egyszerűen nem érti az elmebeteg fajankója. Minden alkalommal, mikor megriad a nyugtató hatásából, gyorsan felmondja a fideszes leckét, független attól, hogy érti-e, és kora délután visszakábul reggelig. Aztán kezdi elölről, megszállottan, ugyan azzal a csekély szókinccsel, mert még tanulatlan is.
Nessy
Ez is csak Nézőpont kérdése,és a ráadott válaszok, mint az eddigi "közvélemény kutatásaik" esetében.
ómió
@csak úgy...: Miért? Ti a Lenin összesből kiolvastátok volna!?
ómió
@1984: Üdvözöllek, bérhülye! Én ómió vagyok!
Aki Én
@ómió: ...ómidióta vagy, te értettlen csicska. Tanuld már meg végre.
ómió
@Aki Én: A tetves bolsiságod mellett már a full kreténségedet is másra hazudnád, bolsi fajgörény!? Nem szűnik a nyomás az agyad hűlt helyén?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.