Az egészségügyért is felelős miniszter úgy látja, az a legfontosabb, hogy mindenki megőrizze a fegyelmezettségét, és bízzon a tudósok, szakemberek döntéseiben a vakcinákat illetően.

Meghatározó hetek állnak előttünk a koronavírus-járvány alakulása szempontjából – írta az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Facebook-oldalán.

Kásler szerint meghatározó hetek állnak az ország előtt

Fotó, címlapkép: Facebook/Kásler Miklós

Kásler Miklós közölte, Portugália, Csehország és Szlovákia már rendkívül nehéz helyzetbe került a járvány harmadik hulláma, illetve a különböző vírusmutációk miatt. A szigorú korlátozások ellenére is emelkedő járványügyi adatok azonban hazánkban is figyelmeztető jelként szolgálnak – fogalmazott.

Három hónapnyi bezárkózás után mostanra sokakban megfogalmazódott az ország újranyitásának igénye – írta. A lazítások elsődleges feltétele viszont a nagyarányú átoltottság. Ehhez már öt, a magyar szakemberek által engedélyezett koronavírus elleni vakcina áll rendelkezésre, és eddig több mint 700 ezer ember számára elegendő oltóanyag érkezett Magyarországra belőlük – fűzte hozzá.

Kásler Miklós kiemelte: a legfontosabb, hogy mindenki őrizze meg fegyelmezettségét és bízzon a tudósok, szakemberek döntéseiben a vakcinák kérdésében. "A gazdasági és politikai érdekből történő hangulatkeltéssel szemben pedig éljünk az oltások lehetőségével" – kérte.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Ezt tetszik!!! "Egészségügyért felelős miniszter"!!! Ne is menjünk tovább. Mert ilyen nincs Magyarországon. Nincs "felelős" minsterium Pesten- Budán!
- Felelős minisztériumot Pesten- Budán!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
te büdös vén majom...semmi kihatása nincs a járványra népnyúzó rendeleteiteknek...a "tudósaitok " meg hosszú időre eljátszották a hitelességüket...kutya sem figyel arra amit a mangalica a szájukba ad..
kereső
Ezt tetszik!!! "Egészségügyért felelős miniszter"!!! Ne is menjünk tovább. Mert ilyen nincs Magyarországon. Nincs "felelős" minsterium Pesten- Budán!
- Felelős minisztériumot Pesten- Budán!!!
kereső
Én még csak biznék is a tudóokban, kutatókban- de bennetek egyáltalán nem. És azokban a tudósokban-kutatókban sem, akik szakmai megbecsülésüket sutba dobva, eladták magukat nektek.
justhpeter
Azért ez nem semmi, hogy Kásler papának már nem is bőr, hanem szaru van a pofáján, jó vastag. Ő is és Ciki Cili néni is szakértőnek számít újabban, ahogy már virológus a tarajos is.
Gazella
Anyád redvás p@csája. Sakk matt van. Hiába nem írom alá az új szerződést, a kiadott vészhelyzet miatt nem engednek el ha felmondok. Legfeljebb nem dolgozom csak bejárok... ki birja tovább... sakk matt.
Nessy
Az igazi tudósokban, szakemberekben, akik nem politikai, hanem szakmai alapon döntenek, hiszek, és bízom. De, már elnézést, Orbán, Pintér, Szijjártó nálam nem tartoznak a "megbízható szakemberek" körébe! Sőt Müller Cecília is egyre kevésbé!
Kásler prof, Müller doktornő és még páran, emlékezzenek vissza az orvosi esküjükre. Nil nocere! (Ne árts!)
Qqberci
"bízzon a tudósok, szakemberek döntéseiben a vakcinákat illetően."

Tudós és szakember alatt természetesen nem Szíjrágót, Orbánt, Káslert és mamelukjaikat kell érteni...
kereső
@Nessy: Azóta már új esküt tettek. Mammonra, és orbánra. Felülirja az elsőt.
kokopelli
Panaszkodik,vagy dicsekszik az ötféle vakcína miatt? Ki kell "snóblizni" mert isten csak hivatalt adott nekik,
de ész azt nem!? (:-()
simmering73
A politikailag idomított és vezérelt tudósok, szakemberek döntéseiben nem bízunk meg. Szájtépés helyett tessék tovább marokkózni a lábszárcsontokkal.
kokopelli
Akárhányszor a Kasler nevét hallom a "bajor Kasler" hús ugrik be,talán csak azért,csak az IQ-k egyeznek meg?
Lepényleső
Inkább hetek állnának előtte,- mint ők szipolyozóknak?
ómió
Hát, amig az efftársak a "Krekó doktrinát" követik, még izgalmasak is...!
1984
Mire büszke Kásler?
A regnálása alatt is a legrosszabb helyek között állt a Magyarország a rákos megbetegedések diagnosztizálásában és az elhalálozások tekintetében,

Kásler egy láncdohányos és nagyivó és még kezet sem tud mosni. Innentől kezdve...
Anyúúúúúú...
1984
Ja, és pont Káslert fotózták szénné, hogy nem visel maszkot - és ez beszél fegyelmezettségről...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.