Itt a koronavírus-járvány harmadik hulláma, Gyurcsányék pedig még most is a vakcina ellen hergelnek – közölte a Fidesz szerdán a Demokratikus Koalíció politikusa, Varga Zoltán nyilatkozatára regagálva.

Gyurcsányék továbbra is a védőoltás ellen hergelnek, ezzel az idős emberek életét veszélyeztetik állítja a Fidesz
Kép:Kovács Tamás / MTI

A nagyobbik kormánypárt közleményében elképesztőnek nevezték, hogy a baloldal mire képes a hatalomért:

a koronavírus-járvány harmadik hullámában, amikor egyre több a beteg, "Gyurcsányék" továbbra is a védőoltás, meg a kínai és az orosz vakcina ellen hergelnek". Az se érdekli őket, hogy ezzel az idős emberek életét veszélyeztetik

Hangsúlyozták: minden egyes Magyarországra érkezett vakcina – legyen az nyugati vagy keleti – életet ment. Úgy fogalmaztak:

mindannyian annak örülnénk, ha a megrendelt nyugati vakcinák már mind megérkeztek volna, de ehhez képest az uniós beszerzés mindössze 5 százaléka érkezett meg Magyarországra.

A Fidesz szerint Magyarország előrelátó döntést hozott, amikor 3,5 millió ember oltására elég kínai és orosz vakcinát is vásárolt, amelynek 10 százaléka már meg is érkezett.

A baloldalt azonban nem az idős emberek élete érdekli, hanem kizárólag csak a saját hatalmuk

- írták.

Azért támadják a védekezést, az oltási programot és a keleti vakcinákat, mert az a bevallott politikai stratégiájuk, hogy a járvány elhúzódjon, több legyen a beteg és a halott. A baloldal szerint ugyanis minél rosszabb az országnak, nekik annál nagyobb az esélyük a hatalom megszerzésére – tette hozzá a Fidesz.

Forrás:MTI
Címlapkép:MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Elítélendő, és minden jóérzésű jobboldali ismerősöm el is ítéli ezeket az ellenzéki nyilatkozatokat. De azért megnézném, mikor találsz olyan precedenst, hogy egy Fideszes EP képviselő azért lobbizik, hogy ne kapjon Magyarország EU-s pénzt.

Vagy a védőoltás ellen agitáljon, mert azt hiszi, akkor levélszavazás lesz, mint USA-ban... Mert arra van forgatókönyvük...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Persze, nem igaz, hogy az oltás ellen szólnak, csak a vakcina milyenségét kritizálják.
zsupumi
A fidesz meg azzal veszélyezteti az idős emberek életét, hogy hagyja őket éhen halni !
szaboria1
Nagyon szomorú, hogy a fidesz részéről nem azzal foglalkoznak, hogy tényleg biztos e a sietve vizsgált orosz ls kínai vakcina és mennyire is jó. A kínaiak pl. 60 év felettieknek nem adják be.
Én pl egyiket sem merem beadatni mivel asztmás és allergiás is vagyok és egyszer volt már egy rohamom egy beadott injekciótól majdnem megfulladtam.
Legyünk tárgyilagosak pár hónap alatt kifejlesztett vakcináról nem lehet azt mondani 90 % biztonságos.
Máshol olvastam, hogy min két oltás után újból kimutatták a koronavírust a beoltottnál.
szaboria1
@durbincs: Te adasd be magadnak mind kettőt.
CsipkeRózsa
@durbincs: A bányákat már lezárták, nem mehetünk oda.
verőce21
Elítélendő, és minden jóérzésű jobboldali ismerősöm el is ítéli ezeket az ellenzéki nyilatkozatokat. De azért megnézném, mikor találsz olyan precedenst, hogy egy Fideszes EP képviselő azért lobbizik, hogy ne kapjon Magyarország EU-s pénzt.

Vagy a védőoltás ellen agitáljon, mert azt hiszi, akkor levélszavazás lesz, mint USA-ban... Mert arra van forgatókönyvük...
Klubtag
"Gyurcsányék továbbra is a védőoltás ellen hergelnek, ezzel az idős emberek életét veszélyeztetik állítja a Fidesz"
...a kormány szócsövei pedig mondanak, írnak ugyan mindenféle marhaságot, csak nem olvasnak és értelmeznek.
A funkcionális analfabétizmus a XXI. században már jó eredménnyel gyógyítható...
Béla333
Ki hergel az oltás ellen?
Nem kellene lehívni az összes rendelkezésre álló vakcinát?:

telex.hu/koronavirus/2021/02/25/moderna-vakcina-eu-brusszel-izrael
"Izraeltől kaptunk Moderna-vakcinát, miközben az uniós keretnek csak a felét hívtuk le"

Mocskos Fidesz!
Béla333
"A dolog érdekessége, hogy a Moderna része az európai uniós vakcinabeszerzési programnak, ezért a közös uniós keretből Magyarország lakosságarányosan vásárolhat a vakcinájából.
Számításaink szerint azonban az uniós keretből lekötött mennyiség a fele annak, amennyi Magyarországnak eredetileg lakosságarányosan rendelkezésére állt volna.
És negyede annak, amit egy újabb megállapodás alapján összesen leköthetnénk.
3,5 helyett 1,74 millió"

Nyilván a keleti vakcinák után jutalék is jár...
Mocskos tolvajok!
Clavigo
@verőce21: Orbán elvtárs lobbizott,,ellenzéki korában azért,,,hogy az ország,és az akkori kormany( Gyurcsány ) ne kapjon EU- s pénzt... Rövid a memóriád,,jó ember.. Vagy csak tegnap születtél,,kispajtás ?
kereső
@durbincs: Rohadj már le. Ez nem igazán "vicces", amikor egy hatalommániás szarházi ember életekkel játszik. Add elő kicsi kis szinjátékodat a 3x8-on.
Nessy
@verőce21: 2010 előtt Szájer József! Addig ne kapjon Magyarország egy fillért se, ameddig szocialista kormány van.
Nessy
Nem egy plakáttal találkoztam ma délelőtt is, amiben a fővárosi önkormányzat az oltás fontosságáról ír, és mindenkit arra buzdít, hogy oltassa be magát. Sehol nem írja, hogy melyik vakcinával! Ha egy vakcináról azt írja a gyártó, hogy 60 év felett nem tesztelték, így nem ajánlják, itt viszont pont az időseket kezdik vele oltani! Erre mit lehet mondani? Igaz, a felelősség az oltóorvost terheli! Nem a beszerzőt, nem az engedélyezőt, nem az oltási csoport kijelölőt. Először a saját háza táján söpörjön pártunk és kormányunk!
Nessy
@durbincs: vannak dolgok, amiből nem csinálunk kabarét, amivel nem hülyéskedünk! Ez most olyan! Ha neked a jelen helyzet olyan vicces, az téged minősít! Silentium!
gina
Nem az oltakozás ellen hergelnek hanem a keleti vakcinák ellen, de ezt nehezen érthetik a kormánypárti IQ nullák
Nessy
Tessen mondani az senkit nem zavar. hogy ma már március 26 van? durbincs eddig szuszókáltál? Unalmasak már a rég idejét múlt hozzászólásaid!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.