Orbán már akkor próbált orosz és kínai vakcinákhoz jutni, amikor még nem lehetett tudni, hogy a nyugati oltóanyagok szállítása akadozni fog, tehát hónapokkal ezelőtt. Nyilván az volt a célja, hogy beelőzze az Európai Uniót, mert ha csak néhány hetet, vagy 1-2 hónapot nyer az átoltottság elérésével, az választási győzelmet jelenthet. A szavazók egyik felét megtarthatja, a másik fele pedig elbizonytalanodik. Azt ugyanis kevesen érzik, hogy ebben a vakcinaharcban mi a lényeg. A függetlenség. Az európai, az amerikai gyógyszerhatóság nincs a kormány kezében, azt engedélyezi, amit szakmailag jónak lát. Kínában, Oroszországban és itt nem egészen így van. Az ellenzék ezt a függetlenséget hangsúlyozza, amiben Bauer Tamás szerint igaza is van, de ha nem üt be valami súlyos probléma, nem lesz tömegeket érintő mellékhatása a kínai és orosz vakcinának, akkor ezt a csatát is Orbán nyeri meg. Persze a miniszterelnök számításait keresztül húzhatja egy erős harmadik járványhullám.

Forrás: klubradio.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Hülyeség! Orbán nem tud olyat tenni, ami a birkáknak ne tetszene, ami pedig a ruszki ls a kínai vakcinát illeti azon milliárdokat kaszálnak! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Hülyeség! Orbán nem tud olyat tenni, ami a birkáknak ne tetszene, ami pedig a ruszki ls a kínai vakcinát illeti azon milliárdokat kaszálnak! =))
justhpeter
Ha Orbánnak "bejön a több mint 14 000 halott, akkor innen költözni kell. Már holnap.
kereső
Ha a magyaroknak bejön a mostani szám- a közel 15 ezer halott, akkor tényleg megérdemli orbán viktort, és az oorosz /kinai vakcinák mellékhatásait- úgy másfél év műlva. És megérdemli, hogy egy nyiltan fasiszta szervezethez dörgölőzzön orbán. És megérdemli az ellopott ezer milliárdokat. Megérdemli a rabszolgamunkát, megérdemli, hogy másod/harmadrendű magyar állampolgár legyen.
Yoda69
Nem latom be hogy napi 5000 fertozott es 100+ halaleset hogy johetne be O1G-nek.
A jarvany magyarorszagi felfutasa egyertelmuen orban hibaja. A vilagon a 10. legrosszabb jarvanykezelo a fideSS kormany. Ezzel nem kene dicsekedniuk, mivel a szamok makacs dolgok, es ezt meg talan a fideSS-birkak is megertik.
kissé felnőttem
feldughatja majd magának a maradékot és 2000 évre védett lesz kegyelmessége hatás ellenhatás hatás mellékhatás fizika - kémia orbánnak mindkettő 50 emeletnyi fel sem éri max károg mint a varjak.
tudode
Az évszázad tragikomédiája lenne, ha a felcsúti nemzetvezető eljátszhatná ötödszörre is a kis ember nagy bottal járt, amivel még Putyin sem dicsekedhet, mert ugyan váltásban, egyfolytában az orosz alkotmány értelmében egyfolytában csak kétszer uralkodhat!
.
""""A 2008-as választáson az orosz alkotmány értelmében Putyin harmadszor nem volt megválasztható, ezért helyébe a Putyin támogatásával elnökké választott Dmitrij Medvegyev lépett, aki őt nevezte ki kormányfőnek."""
.
Egyre többen vannak, akiknek már ötödszörre az O1G vakcina még gombocból is sok(k)!
Lepényleső
Azt a számítást csak egyetlen dolog fogja áthúzni,ha az igazság ki fog derülni,vagy a hűbéri rendszer fog bukni?
Béla333
Ez a Bauer is?!
Annak szurkol, hogy Orbán megússza, hogy méregdrága, bevizsgálás és engedély nélküli oltóanyaggal oltsák be a magyarokat?
Börtön jár az ilyenért, nem dícséret!
verőce21
Szerintem ezt a "vakcinacsatát" is Orbán nyeri meg... Az ellenzék pedig bizakodhat, hogy "valami" közbejön!
Mondanám, hogy... Háááááá…Háááááááááááá…Hááá…!
verőce21
@Szeparepa2: A saját szerencsétlenségedet ne rajtam kérd számon... Embereld meg magadat, és talán a szerencse is megsegít!
Mert szerencséje is csak annak van, aki tud...!
verőce21
@Horizont: Azért nyer Orbán, mert nyerő típus! Viktor.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.