Ma az ellenzéki összefogás az oltási regisztráció eltörléséről beszélt amelyről mi is beszámoltunk.

Az  Emberi Erőforrások Minisztériuma kétszínűnek nevezte a teljes ellenzéket

Az ATV Híradója pedig megkérdezte a Emberi Erőforrások Minisztériumát arról a   DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közös közleményükben tettek javaslatról, hogy legyen elég a TAJ-kártya felmutatásával vakcinához jutni azoknak akik felkeresik a háziorvosuka. A kormány pedig jelölje ki a regisztráció nélküli oltás helyszíneit például a stadionokban, majd az önkormányzatok bevonásával végezze el a feladatot. 

Az a baloldal beszél a regisztráció eltörléséről, amelynek a képviselői – többek között Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Jakab Péter – regisztráltak és már beoltatták magukat. Ez mindent elmond a kétszínűségükről. Magyarország ma az Európai Unió második legjobban teljesítő országa átoltottságban.A baloldal végig megpróbálta lebeszélni az embereket a keleti vakcinákról, ha rajtuk múlik, egymillióval kevesebben lennének ma beoltva

– írta megkeresésükre az Emmi.

Forrás:ATV.hu

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

folt
'Az a baloldal beszél a regisztráció eltörléséről, amelynek a képviselői – többek között Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Jakab Péter – regisztráltak és már beoltatták magukat."

Ezek hülyék vagy másokat néznek hülyének?

Igen, regisztráltak, mert jelenleg ez szükséges ahhoz, hogy megkapják az oltást az emberek.
Viszont most azt kérik, hogy ne legyen regisztráció, ami valószínűleg gyorsabbá, hatékonyabbá tenné a folyamatot és emelné az oltás iránti hajlandóságot is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vacsi
A kormánynak tökéletesen igaza van! Az ellenzék sunyi, kétszínű, a bajt keresi, hogy az emberekre hozhassa! Az emberéletek nekik nem számítanak.
Dr.Doktorovics trinitron dr.
@vacsi: Inkább egyél vagy igyál valamit. DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd is azt szorgalmazza, hogy legyen elegendő a tajkártya felmutatása a vakcinához jutáshoz azoknak, akik felkeresik a háziorvosukat, sőt korábban közös videóban próbálták rávenni az embereket arra, hogy menjenek oltakozni. Ezt kifelejtette az emmi valami.
human
Mosta akkor az ellenzék kétszínű vagy szivárványkoalíció? Tessenek már eldönteni! :)
gina
Ki az az EEM ???egy rohadék kormány mocskos csatlósai, annyit nem értenek amit az ellenzék akar, mind analfabéta??? annyit akarnak hogy ne legyen regisztráció amit a mocskos kormány felhasználhat bármire is,,, azt akarják hogy mindenki aki oltatni akarna az mutassa fela TAJ kártyáját. csak ennyi, de ezt felfogni nagyon nehéz lehet fidesz ésszel ami nincs ,csak megint az ellenzék ellen provokálni alja patkányok ///
gina
@Shikari: Láttad magad és a mocskos fideszt a tükörben, te elmebeteg, nem tudsz olvasni bunkó???
gina
@vacsi: Te fidesz barom annyi eszed sincs hogy megértsd mit akar az ellenzék, te 1 Bites kis patkány, és itt ugatsz? menj a Demokrata oldalra ott uszits beteg proli
csak úgy....
a fideszes elmékben szaporodott az ellenségek száma,na végre! soros,migráncs,bürsszelhez ,hozzácsapták az ellenzéket! :)
4 fronton harcolnak mint a dolfi..
csak úgy....
@Shikari: 20:42 ezt te, mint profi munkakerülö mondod!?
Gazella
Látom bevették a drogot ezek is. Irány a pszichiátria szarkutyák.
Nessy
Még a végén kiderül hogy az ellenzék is beoltatta magát, és ezzel elvették a "magyaroktól" vakcinát!Különben is az EMMI jobb ha hallgat! Igaz, azt is teszi a kezdetetek óta! Különben is a belügy és a külügy dönt helyettük! Illetve a legnagyobb virológus szakértőnk, Orbán. Azért annyit nem ártana ha tudna, hogy szuronnyal, puskával, propaganda dumával, nem lehet a járványt megállítani, a vírust elpusztítani!
vacsi
@gina: Abban igazad van, hogy valóban proli (proletár) voltam - ma már csak egy nyugdíjas vagyok. De láttam a nagy járványokat, és azt, hogyan lett végük. Ezért írom a véleményemet. Az ellenzék meg mindig azt mondja, amivel tetszelegni akar - szemben a kormánnyal. Egyébként nem vagyok fideszes.
dr. prédikátor
@Shikari: neked itt K U S S a neved szarzabáló klozetlakó!!!román köpőcsésze !!!
Klubtag
Ez megint egy óvodás megnyilvánulás és nem is igaz - számos alkalommal nem kellett volna visszatartani (deponálni) a nyugati vakcinát csak azért, hogy Orbán elköteleződése és kapzsisága miatt a kínai és az orosz oltásokat kellett beadatni a népnek.
Egyébként meg - Orbán elismerte, a foci-eb kezdetéhez igazították az oltási ütemtervet és ezért a célért semmi sem drága. Ezért a második Mo. a beoltottságban - nem pedig a zemberek egészsége iránti aggodalom miatt. Orbánt csak addig érdeklik az emberek, amíg megtölthetők velük a stadionok, amit a foci EB rendezésért benyújtott pályázatán beígért és ami a jellemző: egyedül Magyarország vállalta be most a telt házat.
folt
@Shikari: tegnap, 20:42

Jól mondod, tesó. Hihetetlen, hogy a Fidesz-KDNP mit meg nem enged magának.
Mintha az övék lenne az ország, a hatalom, meg a dicsőség.
Pff
folt
Az a baj az Emberi Erőforrások Minisztériumával, hogy számukra az erőforráson van a hangsúly és nem az emberen.
vacsi
@dr. prédikátor: Látod, ezért vállalom büszkén, hogy proli voltam! Az ilyenekkel, mint Te, semmilyen közösséget nem vállalok!
folt
'Az a baloldal beszél a regisztráció eltörléséről, amelynek a képviselői – többek között Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Jakab Péter – regisztráltak és már beoltatták magukat."

Ezek hülyék vagy másokat néznek hülyének?

Igen, regisztráltak, mert jelenleg ez szükséges ahhoz, hogy megkapják az oltást az emberek.
Viszont most azt kérik, hogy ne legyen regisztráció, ami valószínűleg gyorsabbá, hatékonyabbá tenné a folyamatot és emelné az oltás iránti hajlandóságot is.
Csizmás Kond
Mert az is. Ha most egy ilyen halálos vírusos válságban képes volt azzal a propagandával jönni hogy az emberek ne olttassák be magukat miáltal megnőtt a halálozások száma nem tolerálni kéne hanem gyilkosságért felelősségre vonni.
Nessy
@folt: Volt már olyan eset, amikor a kormány bármelyik felesleges, értelmetlen intézkedését visszavonta, vagy korrigálta? Ha Áder vissza küldött egy törvényt, beletett valahova egy "és"-t, és másnap elfogadta a frakciójuk.
verőce21
Az ellenzék eddig mindig mindent elárult. Az ellenzéki együttműködés a pártoknak egy folyamatos, egymás rovására történő nyomulása...
kissé felnőttem
AKKOR TI MEG KOROM FEKETÉK VAGYTOK MINT AZ ÖRDÖG LOPNI CSALNI HAZUDNI AROGÁNSAN KEZELNI A MÁSIKAT ti milyen bolygón éltek vagy a paradicsomban ja de remélem dögleni a madár is a földre érkezik

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.