A Telex több kormánypárti politikust faggatott a pedofiltörvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozásról. A politikusokat arról is kérdezték, hogy maradhatna-e valaki a Fidesz–KDNP-ben, ha fény derülne arra, hogy a saját neméhez vonzódik. A KDNP elnöke, Semjén Zsolt nem rajongana azért, ha meleg tagja lenne a kormánynak, Varga Judit igazságügyi miniszter szerint viszont ez is beleférne.

Semjén: Vérlázítónak tartom, hogy akármilyen transzvesztita, ilyen-olyan beállítottságú ember, az én gyerekemnek szexuális tartalmakról magyarázzon

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A Telex videóban kérdezte a homofób kiegészítéseket tartalmazó pedofiltörvényről a kormányülésre tartó politikusokat: mint kiderült, egyikük sem akar konkrét sorozatot vagy filmet mondani, amelyet el kellene zárni a törvény alapján a 18 éven aluliaktól, de arra már válaszoltak, maradhatna-e valaki a Fidesz–KDNP-ben, ha felvállalja homoszexualitását, vagy akár lehetne-e kormánytag.

Miért ne lehetne? Bármikor lehet. Ez a 21. század, ez egy szabad ország, számunkra az egyén szabadsága kincs. Ez egy szimbóluma a rendszerváltoztatásnak is. Mi a nyugati országokkal ellentétben ezért megküzdöttünk

– mondta Varga Judit igazságügyi miniszter.

A KDNP miniszterelnök-helyettese, Semjén Zsolt már valamivel kevésbé tartja nyilvánvalónak ezt a nyitottságot:

Én nem lelkesednék érte, de ab ovo nem tartom kizártnak

– mondta Semjén, aki azért nem örülne, mert ő egy keresztény párt elnöke, a "kinyilatkoztatás" pedig világosan kimondja, hogy

a megvalósult homoszexualitás bűn.

Hozzátette,

ez hasonlóan súlyos bűn, mint a bigámia, vagy a házasságtörés.

Semjén elmondta azt is:

Én, mint szülő, vérlázítónak tartom, hogy akármilyen transzvesztita, ilyen-olyan beállítottságú ember, akármilyen, odamenjen, és az én kisgyerekemnek elkezdjen magyarázzon olyan szexuális tartalmakról, amit én nem akarok, hogy ő halljon.

Közölte azt is,

a gyerekeket az óvodákban és iskolákban meg kell védni attól, hogy olyan szexuális impulzusok érjék, amire a gyerek nem felkészült, és amivel én, mint szülő nem értek egyet.

A párt kommunikációs igazgatója, Hollik István szerint náluk a munka minősége dönt, és nem szoktak arról egymással beszélni, ki mit csinál a hálószobájában.

Arra a kérdésre, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elolvasta-e a törvényt, Nyitrai Zsolt visszakérdezett, hogy

Az Európai Bizottság elnöke? Hogy a rákba olvasta volna el ezt a törvényt? Biztos, hogy nem olvasta el.

A teljes videót ITT nézheti meg.

Forrás: Telex.hu, HVG.hu, Index.hu

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Vérlázítónak tartom, hogy akármilyen transzvesztita, ilyen-olyan beállítottságú ember, az én gyerekemnek alaptörvényt tákoljon.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@Emmersson71: ..ott még írtam egyebet is csak lehet azt nem olvastad vagy nem értetted meg.
Emmersson71
@Csizmás Kond: Olvastam, de az még rá is erősít arra, aminek semmi értelme!

'A liberálbuzuzmusnak pedig épp az a terve hogy..."
Pokróc
Mondod te S.ZS ,már mszinte minden kereszténység által felsorolt bűnt elkövettetek soraitokban . :((((((((((((
Szájer ,Kaleta , Borkai stb .estig lehetne sorolni .
bencemacska
@Namely:
Én lényegében nem mondtam ellent neked, csak azt szerettem volna kiemelni, hogy nem lehet olyan könnyen és gyorsan ítélkezni - és főleg a pedofilokkal összevonni - mint ez a törvény teszi!
A magamutogatás meg nem nemi kérdés, hanem jellembeli! Nem tudom elképzelni, hogy egy normális ember ezzel az önmutogatással éljen!
Úgy látszik nekem szerencsém volt. Akiket én ismertem, azok értelmes, művelt emberek voltak. És egyikük sem volt magamutogató, inkább magába zárkózó!
Sajnos nem lehet mindent kimutatni idejekorán, sőt egyáltalán, de nevelni és EMBERKÉNT elfogadni lehet és kell is!
Mennyivel szegényesebb lenne a művészet és a tudomány tárháza, ha sikerült volna minden nemi "tévelygőt" kiirtani!
Namely
@bencemacska: A törvény szerintem nem mosta össze a pedofilokkal a buzikat és főként nem akar senki sem "kiirtani".
Azt gondolom te is jól látod, hogy ez egy válaszreakció, és nem pedig a probléma forrása. A forrás az, aki közügyet csinál a magánügyből.
"A magamutogatás meg nem nemi kérdés, hanem jellembeli!"
Így van.
Igen, elfogadjuk, ha valaki más, nem avatkozunk bele az életébe, nem hurcoljuk meg, mint pl Oscar Wilde-ot anno, de akkor az a másik ember viszont ne akarjon a magánügyéből közügyet csinálni (ami ellen volt, amikor a többség csinált közügyet ebből). Most megy a hiszti ez ellen a törvény ellen, de volt-e valaha hiszti azért, mert nyugaton ennek a fordítottja van.
Nézz körül az országban, az emberek 99%-a nem utálja a buzikat, ahogyan én sem, de viszketni kezd a tenyerünk, amikor valaki azzal jön, hogy milyen szavakat használok, meg mindent ezzel kezdenek, fejeznek be, hogy "másság-másság-másság", meg aki ezt nem szereti, az náci, stb.
Nyugaton átestek a ló másik oldalára, és minket is magukkal akarnak rántani, valamiféle demokratikus minimumnak beállítva a pride-maffia támogatását.
Meg még valami: nem kell jósnak lenni, hogy mi lesz ennek a vége, ha nem állítjuk meg. Csak el kell menni nyugatra, ahol a melóhelyeden nem mondhatod el, hogy nem értesz egyet a pride-dal, nem tudod megakadályozni, hogy legyen drag queen az oviban, vagy ha igen, jön a rendőrség, ha valaki nőnek érzi magát, és nem szólítod úgy, megbélyegeznek, stb.
Nos, én nem hiszem, hogy ez az a szabad világ, amire vágyott az ország 1990-ben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.