Orbán visszaépítette a kommunista rendszert, bár sokak szerint még az is jobb volt, mint a mostani – kezdi bejegyzését Jakab Péter.

"Szemétdombra kerül majd a magát utcai harcosnak nevező Orbán" – Jakab elmondta miért kellene lemondania a miniszterelnöknek
Kép:Facebook

Ez azonban nem a régi rendszer dicsősége, hanem az Orbán-rendszer szégyene.

Szégyen, hogy a beszédeiben vadul kommunistázó, magát utcai harcosnak nevező Orbán eljutott oda, hogy sunyin lehallgattasson, vagy csak hagyja, hogy lehallgassanak magyarokat, akiknek egyetlen bűnük, hogy kritizálni merészelik őt, a Kedves Vezetőt. Lehallgattatni, majd elhallgattatni. Ez az Orbán-rendszer mottója.

- írta a bejegyzésében.

Arra is kitért, hogy Orbán Viktor elárulta a rendszerváltást, és ezzel hátba szúrta a szabadságszerető magyarokat. Ha lenne benne csöppnyi becsület, azonnal lemondana.

De mivel becstelen gazember, nekünk kell elzavarni. Most már nemcsak a közéletből, de a magánéletünkből is, ahová aljas módon,a tudtunk nélkül betört. Az utca népe azt mondaná: Orbán, takarodj! Én csak azt mondom, minden rezsim megbukik egyszer, a diktátorok pedig a történelem szemétdombjára kerülnek. Így volt, és így is lesz.

- zárta a bejegyzést.

Forrás: Facebook
Címlapkép: Facebook

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Béla Elvtárs
@tudode: 1972-ben a WATERGATE idején csak a szomszéd teremben zajló beszélgetést hallgatták le Nixonék, ma az egész világot Bidenék! Ez ma nem gond!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
mágnes
Jobb ha most lemond, sok kellemetlen pillanattól kiméli meg a népét . Nyakára lépnek a sajátjai közül .
Ezt a játékot sokáig nem lehet tisztességtelenül játszani mert kiállítanak és eltíltanak végleg .
tudode
Ha Nixon kénytelen volt lemondani a Woterga-gét miatt, akkor lehet hogy rossz időben rossz kártyát húzot 19-re ezt a bulit nem úszhatja meg.
.
Pedig jobb lenne ha végig csinálná a diktaTÚRHÁJÁT annak érdekében, hogy hírmaga ne kerüljön az ország imaházába, ha már 12. éve az ellenzék legitimációjával kiépíthette az ország/ellenzék szégyenére az EU első diktatúráját!
.
Az eddig szimpatikus Jobbik nagy hibát követett el a homofob történyre adott voksával, mert ezzel homokszem került az összefogás gépezetébe!
csak úgy....
isten óvd meg a népet ! orbánnál hazúgabb ember már régen fészkelt a budai várban..
tothjani
Egy fasiszta soha nem mond le hiszen az elödei sem mondtak le életük végéig vezetők voltak.
Mussolini meghatározása szerint „a fasiszta állam nem más, mint hatalom- és uralomakarás”.
Duke Ellington
@csak úgy...: Ilyen arrogáns szemét politikus nem volt még Magyarországon, mint ez a Jákob!
Mi a faszt képzel magáról ez a nyighaj, szarházi, tróger?!
Csibi
Mit erőlködik ez a kis csíra Jakab Peti? Fizetnek neki a "magabiztos" nagy pofájáért?
tudode
Apropó!
.
Félmunkát végezTEK/nek a nemzetbiztonsági akármik amiatt, mivel az öszödi beszéd kiszivárogtatójára még a mai napig nem derült fény!
.
Miközben, az őszödi beszédnek köszönhetően a kedves vezető kiépíthette a diktatúráját, asszisztáva ebben az ellenzék is, azzal, hogy egy levegőt szívtak azzal, aki még a saját harcostársát is kivonta a forgalomból
.
És igaza lett Simicskának abban, hogy minél később lesz vége a pávatáncnak annál rosszabb vége lesz
--- .
----- Simicska Lajos: Orbán Viktor hazaáruló és átveri az embereket
magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/simicska-lajos-orban-viktor-hazaarulo-es-atveri-az-embereket-3871941/
-------------------------------
.
Szemet húnyva afölött is, hogy
.
---- Orbán Viktor nem miniszterelnök.
www.youtube.com/watch?v=k5ILmQY_DGk
-------------------------
.
Miért keléett/kell megvárni azt, hogy döglődő lóba könnyebb rugni!
Istenakinincsen
Orbán király nem fog lemondani.Ennél ő sokkal ostobább.
Építgeti a homokvárát,de úgy látszik összeomlani készül a "vár".
Túl nagy lett és gyenge lábakon áll.
csak úgy....
@Duke Ellington: te tévedsz! orbán sokkal arrogánsabb,szemetebb és bunkóbb volt!
hány éves vagy te fidelitaszos duke?
Istenakinincsen
@Duke Ellington: Te hol élsz féleszű?
Ja és mit képzelsz magadról?Hogy mered ilyen trágár szavakkal illetni azt aki igazságot akar szolgáltatni?
Szerintem a Jakab Péter még semmi rosszat nem csinált...ellentétben a cigánykirályoddal.
Te egy féreg vagy...shikari vagy más néven.
Ismerős a stílus:-)))
Istenakinincsen
@Csibi:Miből gondolod hogy csíra?
Te nem vagy az?
Szerintem inkább támogatni kéne.Ideje lenne már szembenézni a valósággal!
Én inkább neki fizetnék,mint a tolvaj cigánynak mert megérdemelné.
Néro
Szemétdombra kerül ? Most is ott van ott kukorékol a trágyadombja tetején amit ő Magyarországnak hív de csak egy csutiland. Ezt a trágyadombot Fitymái xarták alá , övék. Közöm hozzá ? Annyi van mindenképp , hogy minden nap szagolni kell orrfacsaró bűzét.
Pálinkás Pál
én olyan " Kárpátok Géniusza " féle megoldást tudnék elképzelni...persze kicsit hosszabb lenne a sor a falnál-...
verőce21
A jelenlegi ellenzék teljes mértékben elbukott. A választás eredménye nem is kérdéses. 
Aki Én
@Duke Ellington: @Csibi: @verőce21: Látom, nem nagyon értitek ezt a történetet. Elmondaná valaki, miben nincs igaza Jakabnak? Melyik állítása nem igaz?
Azt előre tudom, hogy a félkegyelmű Verőce Ferizni fog, mert ennyi a képessége, de mégis, hátha, valaki.
ómió
Parizer efftárs egy-egy bohózat közben már delirál is?
Duke Ellington
@Aki Én: Hiába magyaráznánk, úgysem értenéd!
Bástya Béla Elvtárs
@tudode: 1972-ben a WATERGATE idején csak a szomszéd teremben zajló beszélgetést hallgatták le Nixonék, ma az egész világot Bidenék! Ez ma nem gond!
simmering73
Orbán Streetfighter Viktor.:DDD Jövőre reméljük ketrecharcos lesz.
kereső
Popper Péter, orbánról és a fideSS-ről:
"Valaki egyszer figyelmeztetett: Vigyázz! Ezek bűnözők! Nem hittem el. Ma már tudom. S Orbán Viktor neve számomra szimbólummá vált. Egy nyolcvan év óta lezüllött ország még mélyebb politikai lezüllesztésének a szimbólumává. Holott a sors megadta neki a ritka lehetőséget, hogy sarokkő lehetett volna a magyar történelemben. De ő pénzt akart keresni. Népvezér akart lenni. Tündökölni akart az emberek felett. Ezt is megkapta. Látni fogjuk még, amint eldobott kőként az út szélén hever…”.

ÁMEN!
Csibi
@Eladott Ország: Én meg olyan hülye majmot nem láttam, mint te!
Aki Én
@Duke Ellington: Pontosan ilyen válaszra számítottam. Egyértelmű, hogy végtelenül ostobák vagytok.
Duke Ellington
@Bástya Béla Elvtárs: Csak nem a rasszizmus beszél belőled?!
verőce21
Ez hülye, ez a jakobinus!
A neokommunista diktatúrát csak most készülnek visszaépíteni a patrónusai...!
Duke Ellington
@Bástya Béla Elvtárs: Csibi cigány, én néger vagyok! Nagy különbség!
Bástya Béla Elvtárs
@Duke Ellington: Ejnye! Akkor te vagy a rasszista! Lecigányoztad Csibit?! Roma! Brüsszelben roma...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.