Több, gyerekekről készített pornográf felvételt is tárolt számítástechnikai eszközein az a volt jobbikos gyulai képviselő, akinél még múlt héten tartott házkutatást a rendőrség.

Pedofil pornó készítésével is meggyanúsították a köztiszteletben álló volt gyulai képviselőt

Fotó: pixabay.com

A Telex információja szerint bizonyos felvételeket jelszóval védett le, két videót azonban szabadon tárolt számítógépén.

Ezt erősíti meg a Békés Megyei Főügyészség válasza is, amiben azt írták, hogy

„a gyulai férfival pornográf felvétel tartásával, illetőleg készítésével elkövetett – azaz két rendbeli – gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúját közölték”.

A 2019-ben jobbikos színekben induló képviselőjelölt családos férfi, két felnőtt lánya Budapesten él, és köztiszteletben állt a városban.

A politika mellett évek óta karateedzőként is dolgozott, és rendszeresen foglalkozott kisgyerekekkel. Információnk szerint egyik tanítványa beszélt a történtekről a szüleinek, akik ezután feljelentést tettek.

Forrás: telex.hu

Címlapkép: pixabay.com

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
Köztiszteletben álló pedofil. Na ez a libsi újságírás legalja!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
Remélem nem ússza meg 500 ezer Ft pénzbüntetéssel, mint a fidesznek kedves pedofil Kaleta.
Csizmás Kond
...hogy most miért nem gyurakodnak a lapon azt tényleg nem értem...
lampa laz
Remélem, a börtönben kirügyezik a söprűnyél a hátsójában.
Horizont
Édes istenem köztünk élnek a sátánok. Remélem börtönbe kerül és elátkozza azt a percet is amikor megszületett. Mennyi kétarcú rohadék élhet köztünk.
Gyurka80
Na ezzel foglalkozzatok libbantak! Ilyeneket akartok megválasztani?
Clavigo
@Macskaszem: Ha buzgó templombajáró volt ,,mint a Kaleta,,akkor megússza.
Horizont
@Gyurka80: Már régen nem Jobbikos. Miért akarnánk megválasztani?
Shikari
Köztiszteletben álló pedofil. Na ez a libsi újságírás legalja!
Horizont
@Gyurka80: "Ilyeneket akartok megválasztani?"
De miért akarnánk megválasztani???
Gyurka80
@Horizont: Miért véded? Idén tavasszal lépett ki.
Horizont
@Gyurka80: Védi a franc. A pedofil nálam egyenlő a gyilkossal.
De miért írod azt, hogy ilyet akarunk megválasztani?? NEM!!! Baromság.
Szájer emlékszel? Mi mégsem írtuk neked, hogy ilyet választottál???
Gyurka80
@Horizont: Hogy jön a szájer egy pedofil és gyerekgyilkoshoz? Normális vagy?
Horizont
@Gyurka80:... hogy kit választunk ha már ezen erőlködsz! Te nem vagy normális.
Horizont
@Shikari: Igen itt hülyén használta ezt a szót, de azt akarta jelezni, hogy ez egy kettős életet élő rohadék, álarc mögé bújva!
Shikari
@Horizont: Egyértelmű megfogalmazás ami tipikus a bűnmentegetőknél.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.