Fontos lenne, hogy minél többen beoltassák magukat most, amikor még „béke” van, és nem gyorsult be a koronavírus-járvány negyedik hulláma – mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Rusvai elárulta az M1-nek, mikorra várható a negyedik hullám – Az okozóit is megnevezteFotó: HírTV

A virológus szerint sokféle oka lehet annak, hogy a veszélyeztetettek közt is vannak, akik nem oltatták még be magukat. Vannak, akiknek egészségi állapotuk miatt nem adható be, mások információhiányból vagy „fals információkból” adódóan nem adatták be az oltást, de olyanok is vannak, akik nem tudtak regisztrálni – írja az MTI az M1 műsora alapján.

Elmondta: az oltás után az ellenanyagszint körülbelül két-három hét alatt éri el a csúcsát, majd lassan csökkenni kezd.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a védettség mértékét a genetika és az életkor is befolyásolhatja, a korral arányosan az immunrendszer teljesítőképessége is csökken.

Rusvai Miklós szerint a következő tíz napban nem valószínű még, hogy begyorsul a járvány, a száraz meleg időt, mint általában a légzőszervi vírusok, a koronavírus sem kedveli.

Ám hozzátette: a külföldről hazatérők által behozott vírusok, a tömegrendezvények és az iskolakezdés miatt szeptembertől ismét emelkedés várható a fertőzöttségi adatokban. A virológus úgy vélte: az oltásoknak köszönhetően reményei szerint az idén ősszel nem lesz annyi súlyos beteg, mint tavaly vagy tavasszal.

Forrás: MTI
Fotó: HírTV

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
Egy biztos, az augusztus 20-ai rendezvényeken megjelenő tömegeknek nem lesz hatása covid járvány felerősödésére.
Az tuti, hogy nem lesz ott egy fertőző személy sem, ezért nincs mitől tartani. Vagy esetleg mégis ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sziszifusz
Egy biztos, az augusztus 20-ai rendezvényeken megjelenő tömegeknek nem lesz hatása covid járvány felerősödésére.
Az tuti, hogy nem lesz ott egy fertőző személy sem, ezért nincs mitől tartani. Vagy esetleg mégis ?
Pálinkás Pál
bevetették a birkákkal foglalkozó lódoktort...csak halkan jegyezném meg,a súlyos esetek az oltottakból kerülnek ki szerte a világon...ezt nem szívesen propagálják...
Gazella
Az emberi lakosság “nagy selejtezése” csendben elkezdődött. Rejtetten, alattomosan és könyörtelenül. Igen, egy globális emberirtási napirend életbe lépéséről van szó. És ahogy ez a szemünk előtt lejátszódik, az emberi faj túlnyomó többsége eltűnik majd a génállományból. Genetikailag megsemmisül. Vajon Ön és létező vagy leendő utódai túlélik?
magyartudat.com/az-emberiseg-selejtezese-elkezdodott-on-tuleli/
division
@Pálinkás Pál: A hülyeségeket csak te propagálod itt, nem értem min csodálkozol. A mai konteós beírásaid mennyit értek eddig?
Pálinkás Pál
@division: miről beszélsz fióka?...eltűntek mellőled a covid fanok...lassan egyedül remeghetsz csak..
division
@Pálinkás Pál: Rajtam kívül már senki nem áll szóba veled:-))
Pálinkás Pál
@division: hát..nem tudom...általában kedvelik a szösszeneteimet..
division
@Pálinkás Pál: Nyilván, amikor szidod a Fideszt, ellenben vírus ügyben nem nagyon vannak híveid. A Fidesz szidást ne vegyük ide viszont én úgy gondolom.
Pálinkás Pál
@division: a vírusügy valóban más...vagyunk mi, meg a megvezethető,vagy zsarolható tömeg..
division
@Pálinkás Pál: A megvezethető tömeget úgy hívják konteósok, antivaxerek, őket az ilyen Gődény meg Pócs féle degeneráltak vezetik.
magyar1
Rettegjetek betörök, negyedik széria - ja nem betörők emberek a bolygón.
division
@Pálinkás Pál: Így van. Viszont ha tényleg komolyan beüt a krach, csak az oltatlanok legyenek nagyon betegek.
magyar1
@division: Ezek a virológus megmondó emberek is össze-vissza beszélnek kéthavonta az ellenkezőjét állítják amit mondtak.
Rusvai és a többiek is nyár elején azt mondták vége, nem lesz negyedik hullám, most mást kell mondaniuk - hiteltelen mind.
Lehet vírust gyártani, azt elhiszem, de hogy nem tudják ezt megakadályozni az egész bolygón ez már vicc kategória.
division
@magyar1: Ez olyan mint az influenza, előre azt sem tudják megmondani melyik változata fog betegségeket okozni. Gondolta volna valaki a covid elején is a különböző mutációkat? Nem. Nekik is igazodniuk kell a vírushoz.
Pálinkás Pál
@division: az a szerencséd hülye..hogy kamu a covidveszély egy egészséges embernek..az elmebaj nem veszélyeztető tényező...így megúszhatod...
division
@Pálinkás Pál: Mi van paraszt, jön elő a valódi éned? Már mindenhol személyeskedsz, azt hiszem nekem is váltanom kell. Olvasd csak al amit sgl írt ma 7:20 - kor, te konteós barom.
division
@sgl: Nyilván az oltatlanok kerülnek kórházba, ezt csak a buta és primitív tahók nem akarják meglátni. Az meg, hogy most a fiatalabbak jönnek, elég egyértelmű, ők nincsenek oltva leginkább, a vírus náluk talál gazdatestet.
Pálinkás Pál
@division: mutass valami kézzelfoghatót...
division
@Pálinkás Pál: Történetesen én is hallottam tegnap a tévében amikor a magyar orvos nyilatkozott. Nem kicsit kézzelfoghatóbb mint a te konteós marhaságaid, amiket a fake news - ról tallózol.
Pálinkás Pál
@division: kamuzott...mondom...hivatalost...ne mendemondákat..meg sváby oltásceleb fals riportját...
division
@Pálinkás Pál: Neked úgyis minden fals meg celeb ami nem azt írja, hogy a vírus csak egy hiszti. Jó neked, hogy a nap 24 órájában ráérsz ezzel foglalkozni. Mennyi a jutalék érte? Nem kevés lehet, ha meg tudsz élni belőle. Mindegy, nekem ma még meg kell terveznem egy gépet, eltávoztam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.