Tavaly 10, idén már 69 bejelentés érkezett. Két hónap alatt ez igen szép növekedés.

Két hónap alatt 69 bejelentés érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések vélelmezett megsértése miatt – írta meg a Magyar Hang.

Házmesterország: a pedofiltörvény miatt brutálisan megugrott a médiahatósághoz érkező bejelentések száma

Illusztráció: 123rf.com

A lap szerint a pedofiltörvényként ismertté vált, homofób elemeket is tartalmazó jogszabályváltozás hatása egyértelmű, hiszen tavaly ugyanebben az időszakban tíz alkalommal tettek bejelentést.

A médiahatóság folyamatban lévő ügyekről nem adhat bővebb információt, így nem tudni, hogy a bejelentők pontosan mit kifogásoltak, és azt sem, hogy mely médiumok érintettek. Kiderült az is, hogy a

„panaszok feltehetően a pedofiltörvényként ismertté vált, homofób elemeket is tartalmazó jogszabály elfogadása miatt szaporodtak meg: az NMHH adatai szerint ugyanis tavaly ugyanebben az időszakban – június 15. és augusztus 25. között – tíz bejelentés tettek kiskorúak védelmével kapcsolatban.”

Forrás: hang.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Béla Elvtárs
Minden LMBTQ aktivistát be fogok jelenteni, aki térítene oktatási intézményekben! De azt is aki lehetővé teszi!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gazella
Ez akkora hazugság mint amikor szharkari keveri a szart!!
Clavigo
@Shikari: Gondolom,,te is " kibontakoztál " ,,mint állandó fel-és bejelentő a Propin "... OKJ-s házmesternek is hülye lennél.,,kis csíra.
Bástya Béla Elvtárs
Minden LMBTQ aktivistát be fogok jelenteni, aki térítene oktatási intézményekben! De azt is aki lehetővé teszi!
Aki Én
@Bástya Béla Elvtárs: Kövér elvtárs büszke rád!
A szellemi képességeidre pedig mindenki.
Nessy
@Bástya Béla Elvtárs: Az óvodát ki ne felejtsd! Tudod, ott naponta mutatnak be oktató filmeket a nem váltó műtétekről!
Clavigo
@Bástya Béla Elvtárs: A pap " bácsik " térítenek oktatási intézményekben,,újabban..Orbán elvtárs teszi lehetővé..
csak úgy....
@Shikari: tibim,ha te adolfba lettél szerelmes akkor az is beteges!
csak úgy....
@Bástya Béla Elvtárs: te nem a bolondvárban vagy bástya? jön az ösz,esernyöt vigyél ha mész kémkedni.
RonaGyuri
@Clavigo: ha csak térítenének, de gyakorlati lépéseket is tesznek Orbán nagyobb dicsőségére! =))
simmering73
@Bástya Béla Elvtárs: Te tényleg ilyen szellemi toprongy vagy?
simmering73
@Shikari: És nem is Hitler volt a képen, hanem Orbán hitlerbajusszal. Nehéz gyermekkorod lehetett neked is.
Nessy
Igazán nyilvánosságra hozhatnák, hogy milyen tartalmakat nem nézhetnek a kisdedek! Gondolom Bayer "sajtóklub" műsora senkit nem zavar!
Clavigo
@KisTehen: Orbán elvtárs " tardiciói " szerint,,amit még boldogult ellenzéki korában " talált ki,,,Vagy már erre nem emlékszel..
134.bátor
@Bástya Béla Elvtárs: Hülyegyerek. Te hiszel a mesèkben? Olyan sötét vagy,mint a nickneved
134.bátor
Tiszta Rákosi korszak! Az is diktatúra volt,ez is az. Nincs különbség.
justhpeter
@Bástya Béla Elvtárs: Egyetértek. Semmi dolgod nem lesz. Ilyen hűlye aktivista egyetlen eszme mögött nincs.
justhpeter
Tessék mondani, ugye az egyházi iskolákban amikor a pap elvtárs megtartja a szexuális felvilágosítás elméleti óráját utána lesz gyakorlati foglalkiozás is ?
justhpeter
@134.bátor: 15:45: De bizony van. Rákosi elvtárs nem lopott annyit mint Orbán elvtárs. Ha lett volna rá lehetőség, Rákosi elvtárs a feléből megvette volna Sztalin elvtárstól az egész Szovjetúniót.
ómió
És a médiahatóság mióta ment át az igazságügybe?
csak úgy....
@ómió: azt kérdezd,hogy hol jelentkezhetsz spiclinek! lenne legalább egy testhez álló melód...
ómió
@csak úgy...: Állandóan a volt "efftársi melóddal" jössz, vagy agy nélkül már azt se érted, amit a másik kérdez? Akkor, te "magasan" Lenin Díj esélyes vagy! Mikor kapod?
Gazella
@Bástya Béla Elvtárs: rendesen hülye vagy.. Egyik suliba se megy LMBTQ-s..
Bástya Béla Elvtárs
@Gazella: Rendesen beszélj! Mert különben lipsinek néznek!
Nessy
@Bástya Béla Elvtárs: Áldjon meg benneteket az ég! nem kell manapság senkinek az iskolákba menni! Pontosan a jobboldali média, és azok, akik összemosnak pedofíliát, homoszexualitást.azok, akik, reggeltől -estig a buzikról fecsegnek és még azoknak a nagyobb gyerekeknek is felkeltik az érdeklődését, akik eddig az egésszel nem is foglalkoztak. Most a neten, a barátoktól, iskolatársaktól szedik össze a valós, és félrevezető információkat , mert tanártól, szakembertől nem kérdezhetnek! Jelenleg ez a zakkant társaság, a jobboldali politkusokkal egyetemben árt a legtöbbet a fiataloknak! Az óvodákba meg eddig sem volt ez téma, eztán sem lesz, hiszen nincsenek azon az értelmi szinten 3 - 5 éves gyerekek, hogy értenének az egészből egy vak hangot is. Bár, ahogy pár "felnőttet" meghallgatsz, ők sem!
fűre lépni szabad
Ti hetero hazug, tolvaj, parázna köcsögök, az alábbiakat tudjátok értelmezni?
Szerintem sem!

" Bizony mondom néktek: Az ítélet napján könnyebb lesz a Sodoma és Gomora földjének dolga, mint annak a városnak.
...
Te is Kapernaum, a ki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni; mert ha Sodomában töténnek vala azok a csodák, a melyek te benned lőnek, mind e mai napig megmaradt volna.
De mondom néktek, hogy Sodoma földének könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem néked."

Az ítéletnap még csak ezután jön, csírák - az elől a halálba sem menekülhet el SENKI - vagy ti azt hiszitek, hogy megússzátok a Teremtővel való szembesülést... az isteni elszámoltatást?
Van aki azt hiszi, hogy pl. Hitler megúszta a tengernyi gonosz tettét az öngyilkossággal... de tényleg?!

Úúúúúúúristen, és ezek játszanak eucharisztikusosat...
Fingod sincs.
Közöd nincs.
Azért nincs közöd a láthatatlan valósághoz, mert fingod sincs róla!
Majd egyszer csak rád szakad az ég!...
fűre lépni szabad
Ezt sose felejtsd gúnyolódó:

"Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: "Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van."
Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára.
Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult, a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára.
Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.
Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.
De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek."
fűre lépni szabad
Foktok ti még vakarózni a heteróságotokra büszke istentelen kisgumicsizmák !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.