Jakab Péter Osváth Zsolt YouTube-műsorában szerepelt, ahol sok kérdéskört érintettek. 

Kényelmetlen kérdést kapott Jakab Péter – Bevallotta, hogyan reagálna, ha meleg lenne a gyereke
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Osváth Zsolt az ellenzéki előválasztás minszterelnök-jelöltjei közül többet is meglátogatott. Ezúttal Jakab Péter, a Jobbik elnök-frakcióvezetője volt a soron, a ZSHOWTime házigazdája pedig ezúttal is oldott hangulatban beszélgetett egy politikussal – írja a blikk.hu.

A youtube ellátogatott a Jobbik pártközpontjába, ahol Molnár Enikő, Jakab kabinetvezetője, és maga Jakab Péter várták őt. A részből kiderült, hogy Jakab egy nagyjából 10 fős stábbal járja az országot, ahová elsősorban egyszerű kampánytárgyakat visznek magukkal.

A majd' 35 perces műsorban beszélgettek a kampányolásról, kiderült, hogy Jakab egy nagyjából 10 fős stábbal járja az országot. Szó esett a Vona Gáborral való viszonyáról is, amiről Jakab azt mondta, szerinte a Jobbik egykori elnökének megvolt a lehetősége, hogy bizonyítson, de nem élt vele. De felmerült Márki-Zay Péter neve is, mint egy olyan miniszterelnök-jelölté, aki mögé beállhat. Jakab eleinte nem is tervezte, hogy megméretteti magát, ám miután megtudta Márki-Zay szerinte több helyen is végletes programját, úgy döntött, muszáj elvállalnia.

Jakab Péter a ZSHOWTime nézőinek néhány kérdésére is válaszolt. A melegellenesnek titulált új gyermekvédelmi törvény Jobbik részéről történő elfogadásáról azt mondta, a pedofilokra vonatkozó szigorú szabályozásra mondtak igent, és a törvény homofób passzusait szerintük korrigálni kell majd. Jakab elmondta: ő sem találkozott még olyan iskolával, óvodával, ahol a homoszexualitást népszerűsítették volna.

Arra a kérdésre, mite tenne, ha a gyereke később azzal állna elé, hogy meleg, ezt felelte:

A gyermekeimet minden körülmények között, feltétel nélkül szeretem. Ha azt mondják, ők így éreznek, akkor azt el fogom fogadni, ahogy mindenki másnál is elfogadom, mert a szexualitás alapvetően magánügy.

A teljes videó itt tekinthető meg:

Forrás: blikk.hu
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
@Bástya Béla Elvtárs: ...de, tudhatja.
Gazella
@Pegero: mert a pride szó másról szól te agyatlan!!!
Keress rá a pride angol szó magyar megfelelőjére.
Aki Én
@Bástya Béla Elvtárs: Neked ugye nincs gyereked?
ómió
Ő is "átmenne buzgóba"? Pont, ahogy kisnyilasból bolsiba?
Aki Én
@ómió: Mert aki nem dobja tűzre meleg gyerekét, az ,,buzgó,,?
Inkább légy hálás szegény szüleidnek, hogy te így is megúsztad.
Nessy
Lassan a fél ország bele gárgyul ebbe az állandó buzizásba! Ezzel az erővel azt is megkérdezhetnék bárkitől, hogy ha a gyermeke bűnöző lesz, akkor is szeretni fogja? Esetleg hithű politikus, aki a korosztályát, és így őt is naponta sértegeti, és nézi hülyének?
Rockxy
amennyiben a gyermek 36 foknál melegebb, akkor már lázas, tessék priznicelni!
Aki Én
@NagyTehen: ,,És ahhoz mit szólna, ha egy kigyúrt fickó bőrszerkóban szembe jönne a lakásában? :DDDD"

Ez hogy jön ide, idióta?

nyilván úgy reagálna, mintha a hetero gyerek kigyúrt drogdíler haverja jönne szembe. Rossz havert választott. Ennek mi köze az identitáshoz, te ostoba? Vagy csak a meleg választ rosszul? És a minapi dunakeszi tragédia? Ott jól választott a hetero asszony?
Ti hogy a faszba vagytok ennyire megvezethető, ostoba emberek?
De legalább ne kérkednétek végtelen butaságotokkal.
Bástya Béla Elvtárs
@Aki Én: Nagyon lüke kérdés volt ez!!! De nagyon! S még finoman fejeztem ki magam!!!
Gazella
@Pegero: Isten nagy barma!!
ŐK büszkén vállalják a másságukat!!!
EU küldi az szabályszegési miatt bünti pénz befizetést! Ebben a tied és okádó társaid adóforintja is benne van.
ómió
@Aki Én: Nem! "Buzgó" az az eberrált bolsi fajtád!
Aki Én
@ómió: ...hú, te qrva beteg faszkalap bolsi vagy.
@Bástya Béla Elvtárs: És még erre sem tudsz válaszolni. A sok butaság persze megy.
ómió
@Aki Én: Beöntést nem kaptál, vagy a szedálásod maradt ki, bolsiék elmebetege, hogy így fennakadt neked "zümzüm tű"!?
bence
Ezt a kérdést az arra illetékesnek is fel kellene tenni , nevezetesen orbánnak !
Csizmás Kond
...kellemetlen kérdés...ugye azt mindenki tudja hogy a szexualitás nem gyerekdolog, vagyis minden szexuális akármi csak nagykorúaknak törvényes...namostmár ha valaki azt állítja hogy elfogadja gyereke szexuális akármijét ott volna némi magyarázkodnivaló, hogy az a gyerek kiskorú vagy nagykorú, mert bár a korától függetlenül ha valaki egy kiskorú gyereke szexuális hajlamai mellett áll ki az egybe bűnpártolást követ el...hogy is állunk akkor ,...mert hubeelnéző mindenki de tízede sem gondolkodik csak ismétli a marhaságokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.