Uniós támogatások százmillió forintjai áramoltak idén tavasszal Felcsútra és leggazdagabb lakójának érdekeltségéhez – vette észre a támogatott uniós projektek listájában az mfor.

Mészáros tovább hízik – fél milliárdnyi EU-s támogatást is kapott idén

499,4 millióról van szó, amit a Búzakalász 66 Kft.-nek és Mészáros Beatrixnak idén áprilisban-májusban ítéltek oda.

Mindegyik esetben agrár-környezetgazdálkodási kifizetés címén nyerték el a támogatást a vidékfejlesztési alapból. Ennek fő célja egyébként a vidéki területek fenntartható fejlődésének támogatása, a környezet állapotának megőrzése és javítása, a mezőgazdasági eredetű környezeti terhelés csökkentése. 

idén május 19-én a Búzakalász 66 Kft. 419 millió forintot,

április 17-én Mészáros Beatrix pedig 36 milliót nyert el.

Emellett két nappal később, április 19-én a Búzakalász 66 Kft. erdősítés támogatásaként 34,4 milliót, Mészáros Beatrix pedig 10 millió forintot nyert.

Nagyot zuhant ugyanis a cég árbevétele, korábbi 1,63 milliárd után 1,28 milliárd folyt be a kasszába. A csökkenéshez a növénytermesztés és az állattenyésztésből származó bevétel elmaradása egyaránt hozzájárult, miközben a szolgáltatásokból, kereskedelmi tevékenységből a korábbi tirplája, kicsivel több mint egymilliárd folyt be a kasszába.

Jól látható tehát, hogy az idén tavasszal elnyert jelentős összegű uniós támogatás sokat fog jelenteni a cég gazdálkodásában, egyensúlyba hozhatja azt.

Forrás: mfor.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
134.bátor
Baszki,ès meg vannak sèrtődve,ha korrupcióval vádolják őket!!! Nem vèletlen nem csatlakoznak az Európai Ügyeszsèghez. Remélem vège lesz ennek hamarosan
solidedge
Jó dolog, hogy a pénzek nagy része egy kézben van. Így könnyebb lesz visszaszerezni a köz számára.
tudode
Ez aztán a csodálatos sűlthal szaporítás.
-
Ezek szerint a lapátra tett exnejé lett a Buzakalász 66 Kft!!!
.
Megérte a havernak a demokratikusan megválasztott Varga György, Felcsút volt polgármesterének a passzraverése a kebelbarát segítségével, Ex-Varga törvénnyel, mert Vargának volt köztartozása:
.
------ „Az én gyomrom még ennyi pénzért se” – Felcsút volt polgármestere Orbánról, Mészárosról és az LMP-ről
magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/az-en-gyomrom-meg-ennyi-penzert-se-felcsut-volt-polgarmestere-orbanrol-meszarosrol-es-az-lmp-rol-89480
----------------------------
.
Diktatúrában politikai szélhámosoknak áll a bál!
Dr. Proktor
... és akkor a stróman alstrómanjai pénzszerzéseiről nem is tudunk...
Eladott Ország
ma, 18:31 bocs, lemaradt link pótolva:
Orbán: Készüljetek minden nap készüljetek... és mindenki hozzon magával még egy embert!
-Készen állok mester had menjek be.
www.facebook.com/100002064552514/videos/g.1858506450967791/3715422761869839
namihami
Ez nem korrupció a kormány strómanjaitól, hanem nászajándék. Csak egy kicsivel előbb postázták.
Dr. Proktor
Kell is a zsé Andika ráncfelvarrására, talán még nagyobb szilikonbetétet is kap...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.