Kedden több mint 17 ezren látogattak el a világkiállításra, ezzel a központi helyszín, a megújult Hungexpo látogatottsága már átlépte a 263 ezret, az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló programsorozaton már több mint 995 ezren vettek részt – közölte a világkiállítás sajtóirodája az 24.hu által idézett MTI-vel szerdán.

A világkiállítás sajtóirodája állítja, már csaknem egymillióan látták a vadászkiállítást

MTI/Koszticsák Szilárd

A közlemény szerint a nagy sikerű Fátyol iskolaprogramban eddig több mint 23 ezer diákot láttak vendégül a világkiállításon – a program szerdán újabb 98 diákcsoport és több mint 3300 diák érkezésével folytatódik. A Jószolgálati program keretében a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek, valamint a Civilút Alapítvány nehezítettséggel élőket támogató együttműködő partnereinek csoportjai előzetes regisztrációt követően díjmentesen látogathatják a világkiállítást.

A közlés alapján szerdán, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás tizenkettedik napján az izgalmas előadások és bemutatók mellett továbbra is nagy szerepet kapnak a kulturális események. A kormányzati közlés szerint az expó 17 milliárd forintba került, aminek minden forintja megérte Kovács Zoltán államtitkár szerint.

Forrás: MTI/24.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Shikari: Miért olyan fontos központi kérdés ez a hatalomnak? Csak nem az elköltött súlyos közpénz milliárdokat kell megmagyarázni?
Nem qrvára mindegy mennyien mentek el?
Ezt a számot úgy sem hiszem el, hogy iskolás csoportokat visznek buszok tucatjaival.
Csak összevetésként mondom, hogy a fővárosi állatkertet látogatják évente 1-1,2 millióan.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 15:53
Látom mosolyogsz,akkor megkaptad a banánod a ketrecedben majom.
ittott
van aki álmában ötször. már két hete minden éjszaka
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 17:14
Magadnak ismételgeted ezt a szlogent,mert akkor érthető,csak tedd utánna a majom szót ,úgy lesz pontos.
lusta
@fűre lépni szabad: Pedig az év fájának is nevezték.
kulabombaafityiszre
@Shikari: tegnap, 20:59
Szevasz buzikuss,felébredtél?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.