Tényleg már csak az a kérdés, hogy az utolsó pillanat előtti utolsó pillanatban, ki rántja félre a kormányt.

Végletekig fokozódik az előválasztási dráma: Karácsony és Márki-Zay is rendkívüli bejelentéseket tett

Fotó: Facebook

Továbbra sincs visszalépő az ellenzéki előválasztás második fordulója előtt közel három nappal. 

A nap legfontosabb híre az volt, hogy napvilágot látott két közvéleménykutatás, amely meglepetésre Márki-Zay Péter fölényét jelezte Karácsony Gergellyel szemben.

A hódmezővásárhelyi polgármester és a főpolgármester harcában ez új helyzetet idézett elő. A lehetőséget Márki Zay Péter (MZP) azonnal megragadta, és kijelentette:

ezek után nem neki kellene visszalépnie.

Karácsony azután jelentette be, hogy délután két órakor rendkívüli bejelentést tesz az MSZP V. kerületi székházában.

A jobboldali, konzervatív és liberális MZP híveinek azonban csalódnia kellett: Karácsony azt jelentette be, hogy nincs változás:

nem lép vissza.

A Medián egykori kutatási igazgatója ironikus módon a Medián (és a polgármester mozgalma által felkért Závecz Intézet) méréseinek jelentőségét kívánta bejelentésével kisebbíteni.

Nem sokat váratott magára Márki-Zay válasza, aki azt hangsúlyozta rendkívüli videóüzenetében, hogy Karácsony – akinek szerinte immár minimális az esélye a DK-s Dobrev Klára legyőzésére – kész helyzet elé akarta állítani.

A mai nap előválasztási drámája ezzel aligha ér véget, hiszen korábbi megállapodásuknak megfelelően Karácsony és MZP ma este hat órakor ismét összeülnek egyeztetni.

Az eltelt napokban nyilvánvalóvá vált: Dobrev Klárával szemben csak egy jelöltnek lehet esélye, tehát valakinek vissza kell lépni.

Így könnyen előfordulhat Karácsony vagy MZP az utolsó előtt utolsó pillanatban rántja félre a kormányt.

Csak a felületes szemlélő számára visszatetsző a Karácsony és MZP közötti egyre élesebb küzdelem. Az előválasztási dráma révén az ellenzék ügye hosszú évek óta először uralja a közügyek megtárgyalásának napirendjét a legszélesebb hazai nyilvánosságban. Ez pedig akár növelheti is az egységes ellenzék választási esélyeit a várhatóan 2022. tavaszán megtartandó parlamenti választásokon.

Fotó és címlapkép: Facebook

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Ha egyikuk sem lep vissza, akkor Dobrev behuzhatja a nyerot, megerdemelten.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
@Yoda69: Persze. Hitelesség nélkül. Gondolj bele, mindkét helyen mondhatják a vélasztók, mihelyt nyílt egy lehetőség a továbblépésre hagynák a városaikat.
Yoda69
@justhpeter: Bevallalhato veszteseg ha sikerul levatani a fideSSt, ha meg nem sikerul akkor ugy is mindegy, mert vege Budapestnek, es vege az orszagnak is.
human
@Yoda69: MZP tuti vissza fog lépni, ha Karácsony befeszül. (Hacsak nem mutattak a legutóbbi közvélemény kutatások olyat ami biztos győzelmet jósol MZP-nek).
Egyébként meg a körzetek már eldőltek. Az már jó dolog magában. És ott még a momentum és a jobbik is egész jól szerepelt úgy tudom. Nincs okuk a panaszra.
jesz
végletekig fokozódik az előválasztási dráma...

-kérem a közigazgatási államtitkárt...sürgős
-máris hívom, azonnal önnél lesz.
-miniszterelnök úr!
-kérem álljanak le a szórólapok nyomtatásával, méghozzá azonnal...
-értettem..történt valami, ami miatt le kell állni?
-igen...most olvastam, hogy a két férfi jelölt bohóctanfolyamot ad elő..ezek alkalmatlanok bármire is, nem lehetnek ellenfelek...
-Dobrev meg úgysem csinálja végig...már készítjük az ellenszelet..

értetem...
-távozhat..
Yoda69
@human: Az majd tavasszal derul ki, amikor a 106 egyeni korzetben lefutnak a valasztasok, de teny hogy a Jobbik es DK 30-30 korzetben indul, es remelhetoleg 70-80%-at behuzzak majd.
A legutolso hir hogy se Karacsony, se MZP nem lep vissza. Mondjuk ebben Karacsony kovetkezetes, mert o sosem mondta hogy visszalep.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.