Ahogy arról korábban beszámoltunk, a mandiner cikkezett arról, hogy Jakab Péter felvette a CSOK-ot.

Jakab nekiment a "fideszes ficsúroknak": "Ha fideszes lennék, valószínűleg loptam volna egy rakat pénzt"
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A lap szerint Jakab Péter és felesége 2017-ben a miskolci házukra igénybe vették a családi otthonteremtési kedvezményt, illetve jó eséllyel az ehhez kapcsolódó kedvezményes hitelt is.

Több Fidesz-közeli lap is cikkezett a fentiekről,  Jakab Péter pedig közösségi oldalán reagált a "fideszes ficsúroknak".

fideszes ficsúrok napok óta azon élvezkednek, hogy felvettem a csokon keresztül egymillió forintot használt lakás vásárlására még 2017-ben.

- kezdte bejegyzését.

Bejegyzésében azt írta, ha fideszes lenne, valószínűleg lopott volna egy csomó pénz, építtetett volna belőle egy villát, és még esetleg egy balatoni nyaralóra

akarom mondani "családi házat" is igényeltem volna egy 10 milliós csókot. Jaj, bocsánat, ez utóbbit a fideszes Varga Judit igazságügyi miniszter csinálta meg.

Az igénylést azzal magyarázta, hogy ő viszont nem lop, ezért 2017-ben valóban igényelnie kellett az egymilliót, hogy legyen elég önrészük egy nagyobb lakásba költözni.

Kiemelte:

Az én akkori, miskolci önkormányzati képviselői tiszteletdíjam, meg a feleségem tanári fizetése ugyanis erre nem volt elegendő, a korábbi 55 négyzetméteres lakásunkban meg már 3 gyerekkel nem fértünk el. Így költözni kellett. Ez van.

Hozzátette:

De hogy kiegészítsem a lakásom után kutakodó fideszes oknyomozók infóit, korábban, még 2008-ban, amikor még én is tanárként dolgoztam, az akkori szocpolt is felvettem, két gyermek után.

Szerinte tanárként így tudtak apránként előre lépni. 

És még most sincs kacsalábon forgó palotám, helyette van még pár millió forintnyi lakáshitelem. Mint ahogy a magyarok javának. Ilyen az, ha valaki nem lop.

Forrás: Facebook
Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyurka80
Ne magyarázkodj jákobb, felvetted és kész , ne mutogass másra. Ha a haverod böszmeferi lenne kormányon nem tudtad volna felvenni és az asszony se tudna 3 évig a gyerekkel lenni, mert haverjaid levitték 2 évre,
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyurka80
Ne magyarázkodj jákobb, felvetted és kész , ne mutogass másra. Ha a haverod böszmeferi lenne kormányon nem tudtad volna felvenni és az asszony se tudna 3 évig a gyerekkel lenni, mert haverjaid levitték 2 évre,
durbincs
@csak húgy...: erre maga rögvest levizelte liberális barnainges náci bányás fajgörény társait ? a @Nessy: @namihami: ?@Horizont: nevű rettegő Ótvart ? +@CsipkeRózsa: -t a szörös ruzsős IQ-bajnok férfit ? +ez a @Havanagi: a bérköcög ?@Dr.Doktorovics trinitron dr.: a bukott bányacsotány ?
Maxipocak
@Gyurka80: Látom te vagy itt az ügyelete fideszfasszopó. Remélem hogy percenként fosod le a tarkódat, miközben véresre tapsolod a tenyeredet a hazaáruló gecinek és bandájának. De, gondolom a trafikjaid jól mennek mert az eszed alapján csakis tányérnyaló lehetsz. Vagy nyilaspatkány.
Gyurka80
@Maxipocak: Anyád a fassz,opó idióta!
durbincs
@kula:Nagy adag barna bér-csigaként maga hogy éli meg : "A Békemeneten 600 ezren, a Moslék gyűlésén 3 ezren voltak" !
durbincs
@kula:Ez a Jakabos ? a barnainges liberális náci fasiszta ? a jobbik pénzén rettenet megtollasodott Gyurcsany-csotány ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.