A Telex.hu számolt be róla, hogy az Elk*rtuk csütörtöki karcagi vetítésére több helyi és környékbeli középiskolából érkeztek diákok.

"Gyurcsány is itt van? Én csak akkor nézem meg!" – Tanítási időben vitték a diákokat Elk*rtukat nézni
Fotó: Facebook

A lap szerint volt olyan intézmény, ahol kötelezővé tették a filmet, és aki hiányzott, igazolatlan órát kap.

A filmvetítést intéző mozis vállalkozó és a tanárok szerint is a karcagi önkormányzat, illetve az általa finanszírozott művelődési központ állhatta a vetítés költségeit és a gyerekek buszoztatását is.

A polgármester azonban cáfolta, hogy az önkormányzat fizetett volna a vetítésért, így jelenleg nem lehet tudni, ki állta a cechet. A tanárok közül többen nem tartják etikusnak, hogy kötelező volt a részvétel.

A karcagi Déryné Kulturális Központban, háromszor is levetítették a vállaltan fideszes kötődésű Kálomista Gábor producer filmjét, a botrányos 2006-os események 15. évfordulójára készült Elk*rtukot. Ebből a három vetítésből az első kettőt szervezték a helyi középiskolák diákjainak. 

A diákok és a tanárok egybehangzóan azt mondták a Telex kérdésére, hogy

a Szentannaiban kötelezővé tették a vetítést, aki nem ment el, annak igazolnia kellett távollétének okát, különben igazolatlan órát kapott.

Az iskola több oktatója is azt mondta, nem tartják korrektnek, hogy kötelezővé tették a részvételt. Az iskolából a 11., 12. és 13. osztályosok jöhettek, azaz 17, 18 és 19 évesek nézték a filmet. Ez a korosztály 2022 tavaszán először voksolhat majd az országgyűlési választásokon.

A Varró István Szakközépiskola diákjai is azt mondták,

kötelező volt eljönniük, és rajtuk kívül még egy kunhegyesi iskola tanulói is ott voltak.

Az intézmények vezetői közül a Nagykun Református Gimnázium vezetőjével, Tóth Barnával tudott beszélni a lap, aki megerősítette, hogy

náluk nem volt kötelező a vetítés, semmilyen igazolást nem kellett bemutatni azoknak, akik nem akartak menni, azt gondolja, ez így rendben volt.

A Telex érdeklődött, hogy hitelesnek tekintik-e a filmet, szerintük hűen mutatja-e be a 15 évvel ezelőtt történteket. „Ebbe semmiképpen nem szeretnék belemenni” – érkezett a válasz.

Arra is rákérdeztek, hogy a vetítés utáni napokban a tanárok beszélgetnek-e majd a diákokkal például arról, mi az, ami valóban úgy történt 2006-ban, ahogy a filmben van, és mi az, ami minden alapot nélkülöző kitaláció. Tóth azt mondta, nem lesz ilyen.

Nem fogjuk megbeszélni a diákokkal, hogy ezt hogyan kell látni és értelmezni, ők ezt a szüleikkel otthon meg tudják tenni.

Azt nem tudta biztosan megmondani, hogy ki finanszírozta a vetítést, kell-e az iskolának fizetnie érte, „erről még nem volt szó, ez még nem merült fel kérdésként” – mondta a vetítés után.

A Szentannaiban az intézményvezető egyik helyettesével sikerült beszélnie a Telexnek, aki szintén nem tudta, hogy pontosan ki fizette a vetítés és a buszoztatás költségeit, de szerinte biztos nem az iskola.

A Gyurcsány is itt van? Én csak akkor nézem meg!

A diákok vegyesen reagáltak a filmre. 2006-ra nyilván nem igazán emlékeznek, hiszen pár évesek voltak akkor. Több közhelyes válasz jött, amikor a filmről kérdezte őket a lap. Egyesek szerint csak simán „jó volt”, mások azt mondták, „nem annyira fogott meg.” Olyan vélemény is volt, hogy az amerikai filmekhez képest a magyarok mindig „gagyik”, és ez is az.

Az egyik lány azzal viccelődött, amikor mentek be a vetítésre, hogy „a Gyurcsány is itt van? Én csak akkor nézem meg!” De aztán többen csalódottak voltak amiatt, hogy Gyurcsányt csak archív felvételekről, kevésszer mutatták a filmben, „egy színésznek be kellett volna vállalnia ezt” – mondta az egyik lány. Persze valószínűleg nem ezen múlt, hanem azon, hogy az alkotók nem akarták megmutatni direktben a volt miniszterelnököt. A filmbeli Gyurcsánytól azt várta egy másik lány, hogy „tényleg mondja el, hogy voltak a dolgok”.

Egy tanár arról beszélt, hogy Dobrev szerepét nagyon eltorzították a filmben.

Karcag évtizedek óta fideszes vezetésű kisváros, a kormánypárt színeiben induló jelenlegi polgármestert, Szepesi Tibort is kereste a Telex, arra kérték, erősítse meg azt, amire a tanárok, az intézményvezetők és a mozis vállalkozó is utalt, vagyis hogy valóban az önkormányzat állja a vetítés és a buszoztatás költségeit. A városvezető azonban cáfolta ezt. „A filmvetítés költségeit nem az önkormányzat fizeti. A vetítésre érkezők a vetítés helyszínére való utazásukat maguk szervezték” – írta a megkeresésre. 

További részletek itt olvashatóak!

Forrás: Telex.hu
Címlapkép: Facebook

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maxipocak
Ezbazmeg, ez...
A szervilizmus, a tányérnyalói megfelelniakarás...
Az tuti ha srácom ez miatt kapna igazolatlant...
Az "Amúri partizánok" megtekintése a jövő hónapban lesz kötelező?
Hogy b***nátok szájba a fideszes qrvaanyátokat!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kulabombaafityiszre
@KisTehen: Rendhagyó történelemóra a film történelem hamisításáról.
Készítette a fideszes alkoholista kálomista,hogy nyald a tökét a történészednek.
teuton57
Na itt valaki hazudik a költsegekröl! De ki??? Aki mindig, a fitymasz!
ómió
A tanítás, az, biz', tanítási időben történik, efftársak!
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 10:34
Te is olyan hülye lettél,hogy kezdhetnéd előlről az első oszálytól az iskolát,nem tünnél ki az eszeddel a kicsik közül.
ómió
@kulabombaafityiszre: Csak, mert te még annyit se értesz, hogy a tanítás tanítási időben történik? És ezt az együgyűségedet itt hazudnád rám? Ne erőljködj!
evacica
@CsipkeRózsa: Felháborító, hogy ez a szemét kormány meddig mer elmenni! Gyerekeket erre a lejárató hazug kampányfilmre elvinni?! Orbánnak semmi se szent, ha az érdekeiről lvan szó!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.