Totális háborút indított a kormánymédia a momentumos Cseh Katalin ellen, akinek volt képe jól éreznie magát a saját esküvőjén.

Ennél aljasabb kampánya még nem volt a Fidesznek: Cseh Katalin esküvőjét próbálja ízekre szedni a pártsajtó
Fotó: MTI/Kovács Attila

A 444.hu összegezte a Bors által indított támadás főbb részleteit. Már a bevezető is erős:

„Asztalok között csúszott-mászott a földön, zavartan bolyongott drága esküvői helyszínének kertjében Cseh Katalin. A Momentum politikusa ki tudja minek a hatása alatt állhatott, amikor azok az újabb botrányos képek készültek, amik most a Bors birtokába kerültek. A fotók tanulsága szerint egymás után gurította le az Aperol Spritzeket."

Majd arról írnak, hogy 

a násznép is csak találgatott: miért alázta meg magát Cseh Katalin azzal, hogy asztalok között, négykézláb botorkált élete nagy napján.(...) Esetleg valamiféle kábítószer hatása alatt állhatott?”

Ez volt egyébként a menyasszonyrablás, de a pártsajtó szándékosan játssza a hülyét.

Ennél aljasabb kampánya még nem volt a Fidesznek: Cseh Katalin esküvőjét próbálja ízekre szedni a pártsajtó

A cikkben  aztán olyan "vádakat" is sorolnak Cseh ellen, hogy a saját esküvőjén

“filmbe illő módon mulatott”

grimaszokat vágott

pózolt az esküvői fotóin

négykézlábra állt

lehetséges, hogy berúgott

kiment a kertbe

“érthetetlen okokból elindult a kijárat felé”

féktelenül mulatozott.

A cikket egyébként az esküvőről valahogyan kiszivárgott privát képekkel illusztrálják, melyeket a Bors már saját logóval, jogvédett tartalomként tálal.

Forrás: 444.hu

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
egy ami ebből látszik Kegyetlen sokan irigylik.
simmering73
"Volt itt már botrányos esküvő néhány, amikor a “Royal Wedding” vőlegénye és saját lábon álló menyasszonya azzal a traktorral fotózkodtak, amellyel a vőlegény a fát lopta, az esküvői vacsorán annyi tolvaj vett részt, hogy még egy államtitkokat tartalmazó mobiltelefon eltűnése miatt is nyomozni kellett, vagy amikor Mészáros Lőrinc stróman közpénz százmilliárdjaihoz kapcsolta nem is olyan régen az életét a televíziós műsorvezető, aki perrel fenyegetett meg mindenkit, ha az általa nyilvánosságra hozott esküvői képeket bárki közölni merészeli.

Ehhez képest gyanús körülmények között megszerezte az Orbán által felállított propagandagyár Cseh Katalin és Berg Dániel esküvőjén készült képeket (annak a fotósnak az oldaláról kerültek ki, aki egész véletlenül a Mészáros-Várkonyi NER-stróman esküvőn is fotózott), s a momentumos politikusok boldog családi eseményét mocskolja olyan szinten, ami a felcsúti kocsma színvonalát nem üti meg. Nem véletlenül, Cseh Katalin kiváló munkát végez az európai parlamentben, Berg Dániel pedig az egyik legfelkészültebb, legígéretesebb fiatal magyar politikus. Nem egy Márki-Zay."
nepszava.us/a-csaladbarat-kormany-lakajmediaja-egy-ellenzeki-eskuvot-feketit-be/
kereső
@Istenakinincsen: pl. a közpénzen felépitett stadionok magán kézbe adásáról.A még nem létező fundan egyetem alapitványi elnökének kinevezéséről, aki máris tizmilliárdok felett rendelkezik. Igaz, hogy semmi köze nem volt eddig az oktatésgoz, de már bizonyitott kikötő és egyéb ügyekben.
tothjani
Bezzeg a FidSS görény amelyik nemrég totál részegen dülöngélt a Parlamentben az teljesen rendben van.
Istenakinincsen
@Gyurka80:ma, 08:54
Le a kalappal!Ebben a félresikerült ferdehajlamú világban ezt már tőled dicséretnek veszem!
Már több buzi van mint normális.Akkor ezentúl ez lesz a normális?Bújkálnunk kell majd a buzik elől?
Akkor most én is felvállalom:idióta vagyok,és ha egyre többen leszünk akkor ez lesz az elfogadott?Át lehet nevezni bármit.A szavak és fogalmak valódi jeletése már nem számít.
Te olyan okos vagy hogy bármit félre tudnál magyarázni.
vacsi
Ha valaki nem mászkál részegen az asztal alatt, nem jár így!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.