Merkely Béla az RTL Klub Reggeli című műsorában mondta el, hogy az eddigi két Szputnyik oltására megkapta a harmadikat is, a Semmelweis Egyetem rektora pedig a Janssent választotta, ami különösen izgalmas választás, miután a központi útmutatás szerint csak Pfizert, Modernát, Sinopharmot és Szputnyikot lehet adni Szputnyikra.

Saját ajánlásával ment szembe: Merkely Béla a protokollt megsértve oltatta magát Janssennel a két Szputnyik után

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Mint a 444.hu írja, ennek ellenére nemrég Gulyás Gergely is Janssent kapott a két Szputnyikjára. Utóbbinak leginkább gyakorlati haszna van, mert ha valaki külföldre akar utazni, azt egy Janssennel már megteheti, míg a Pfizerből ehhez két oltás is szükséges.

A 24.hu cikkében emlékeztet arra, hogy korábban Merkely is azt mondta, nem javasolt a Szputnyikra Janssent oltani:

„Az mRNS vakcina után jöhet vektorvakcina (például az egy dózisú Janssen), míg az AstraZenecát vagy Szputnyik V-t kapottaknak más típusú oltóanyagra van szükségük.”

A kormány harmadik vakcinákkal foglalkozó táblázatában is mRNS-vakcinák, illetve a Sinopharm szerepel a Szputnyik V után, de korábban szakértők is azt mondták: vektorvakcinára ugyanilyennel oltani nem ajánlott. Lisziewicz Julianna immunológus szerint a vektoralapú vakcinák, tehát a Szputnyik, az AstraZeneca és a Janssen nem adhatók újra. Már nem azért, mert veszélyes vektorra vektort oltani, hanem azért, mert felesleges.

Forrás: 444.hu, 24.hu

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
ezen is látszik mekkora kamu az egész, merkely kapott 3 adag deszt vizet...nem hülye hogy mérgezze magát..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
ezen is látszik mekkora kamu az egész, merkely kapott 3 adag deszt vizet...nem hülye hogy mérgezze magát..
Emmersson71
Van az úgy, hogy valaki "elfelejti", korábban mit hazudott :)
Hogy ez sima demencia, vagy esetleg aljas számítás, az egy későbbi vizsgálat tárgya lesz...remélhetőleg!
inhuman
Merkely Bélának mi köze van a járványkezeléshez?
Ezerrel adja be az oltásokat, amit egy ápoló is meg tudna tenni, de Merkely gyúr a hónap dolgozója címre.
Egy több diplomás Dr. Prof. akárki, hogy lehet ennyire együgyű... megkockáztatom: BUTA?

Észre kéne venni végre, hogy az ember(ie)ség, a bölcsesség tanulással nem fejleszthető.
Lehet funkcionálisan analfabéta, végtelenül primitív állat, bolond egy többdiplomás ember?
LEHET !!!

A régi sztereotípiák bizony mostanra már kuka - elvtársak és elvtársnők!
jesz
merkelyt teljesen megzavarta a magas kitüntetés...már nem is tudja mit is hazudik.
inhuman
Merkely a címzetes címeres mikor nem mondott ellent önmagának járványúgyben?
Hányingerem van ettől az embertől.
Bocsánat!

Ha ő lenne az utolsó esélyem, kérlek... könyörgöm, ne mentsen meg ez a genderileg be nem határolható !!!
Nem akarok mindenáron élni - nézni defektes túlélőként, ahogy az emberiség a vesztébe rohan.
Istenakinincsen
Kinek lehet hinni,ha már a szagemberek is össze-vissza beszélnek?
Egyik nap ezt mondják,másik nap meg már mást.Ők írányítanak,vagy őket is irányítják hogy merre irányítsanak?
Kezd fárasztó lenni ez a sok mellébeszélés.
division
@Pálinkás Pál: Az utazások miatt adatott be magának Janssent, baja nem lesz tőle. Egyelőre a 3. oltás a fontos, egy Pfizerrel viszont nem utazhatna. Ezt jól tudja ő is, meg mindenki aki most mRNS helyett Janssent akar magának beadatni. Ez az igazi ok, nem pedig az agyadban leledző összeesküvés elméletek.
division
@Pálinkás Pál: Mi van Gődény embere, reggel óta elég sok a kommented, meg van a napi kenyérre való már? :-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.