Pert indít a Jobbik elnöke, miután kollégáját és őt megfigyelte és a megkérdezése nélkül élettársi viszonnyal vádolta meg a kormányhoz közeli bulvár.

Jakab Péter: nem azt csináltuk, mint Borkai – perli a Borsot a házasságtörési vád és az illegális megfigyelés miatt

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 8-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Ma leírják, hogy élettársam van, mert együtt jövök ki meg be egy lakásból egy nővel. A hölgy a kabinetfőnököm, akivel baráti a viszonyom, hisz 2016 óta együtt dolgozunk, a lakásban pedig nem azt csináljuk, amit Borkai, hanem azt, amit a feladataim megkívánnak. Dolgozunk, emberekkel találkozunk, megbeszéléseket folytatunk akár olyanokkal is, akik tartva a rezsimtől, nem szívesen találkoznak velem nyilvános helyen. Hiába, ilyen országban élünk. Ahol az emberek nem mernek politikussal nyilvánosan találkozni, mert attól tartanak, hogy megfigyelik őket. És tényleg. Perelek. Megint.”

– írja Facebook-oldalán Jakab Péter, miután a Bors „Miért bujkál új élettársával Jakab Péter?” címmel tett közzé leleplezőnek szánt cikket arról, hogy a Jobbik elnöke egy lakásba ment be, majd ki egy nővel, aki a lap szerint a szeretője.

Mint írták: „a Bors újságírói azt is kiderítették, hogy a Jobbik elnöke hosszú hónapok óta eltitkolt élettársi viszonyban él Budapesten egy, a feleségénél sokkal fiatalabb nővel. és ezzel nemcsak a családját, a feleségét, de a pártját is kínos helyzetbe hozta.”

Forrás: telex.hu

Címlapkép: Facebook

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
A Bors, a Blikk, már indulásokkor sem a valós tények ismeretéről, megírásáról voltak híresek. Bulvár lapok, bulvár hírekkel, amiknek sokszor a fele sem igaz..Viszont sok olvasójuk van, akiket ez nem zavar.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
legalább a kövérkés büntetés egy része megtérül jakabnak a nyertes perböl! :)
agyament,túbuzgó fideszcsicskát fizettek..
Toller Béla
...számítani lehetett erre. Perelni kell, győzni, aztán újra perelni és kifizettetni velük az egész disznóságot !
ómió
A te hazudozásaidhoz képest ez nudli, Parizer efftárs!
Namely
@simmering73: "Ezek az itt szűkölő illibantak, namely, Nagy Marha, szevasztok Borkai szexdzsemborijánál is ilyen aktívak voltak? "
ha megjegyzésed van, akkor hozzám címezd. Persze megértelek, hogy csak így mersz beszólni, eddig minden alkalommal felmostam veled a padlót.
simmering73
@Namely: Ha konkrétan neked akarok irni, akkor írok, bérfaszszopókám.
Namely
@simmering73: minél jobban világossá válik, hogy nem veheted fel velem a versenyt intellektuálisan, annál jobban kiütközik a valódi kocsmatöltelék éned.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.