Még mindig zuhan a forint árfolyama, bár a 372-es határ egyelőre plafonnak tűnik, egy pillanatra azt is meghaladtuk.

Elbukott Orbán és Matolcsy csodafegyvere – összeomlóban a forint, soha nem látott zuhanás és mélypont
Kép: Pixabay

A forint euróval szembeni árfolyama szó szerint a 372-es szintről pattant vissza november 23-án, kedden valamivel délután 3 után. Ső, a magyar valuta egy pillanatra áttörte a 372-es határt is

a csúcs 372,008 volt.

Új történelmi mélypontunk van, ez pedig: 372. A magyar valuta már pénteken erős gyengülésnek indult, azóta újra és újra a negatív rekordokat dönt meg. Az eddigi csúcspont a hétfői 370-és árfolyam volt, most pedig úgy tűnik, még onnan is volt lejjebb.

A magyar valuta a kedd reggeli nyitás után azonnal gyengülni kezdett, a nap folyamán a 370,5-372 közti sávban mozgott. A korábbi történelmi mélypontot tavaly április 1-jén értük el, akkor a járványkezelés és a felhatalmazási törvény okozta bizonytalanság miatt

369,5-ig zuhantunk az euróval szemben, írják.

Múlt héten a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 30 bázisponttal 2,10 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.

A közlést követően a forint az euróhoz képest gyengülni kezdett,

a közös pénz 366,4 forint közelébe drágult percek alatt, míg a kamatdöntés előtti órákban a 364,4-364,6-os sávban volt.

A gyengülő forint a gazdasági növekedés kilátásait is rontja, erről ebben a cikkünkben olvashat bővebben. 

Forrás: 168.hu
Címlapkép: Pixabay

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A Magyar Nemzeti Bank a forint romlásából eredő többlet bevételt nem utalta át az állami költségvetésbe, hanem banki alapítványokba TETTE - EZ KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁS BÜNTETTE, amivel kapcsolatos feljelentésre Polt Péter évek óta nem válaszol, holott ez Magyarország érdeke lenne. Megérettek a lámpavasra is, de szerintük nagyobb büntetés lesz nekik, ha ketrecbe zárjuk és egy állatkertben tartjuk őket! A forintot tudatosan rontja a hatalom! Az extraprofiton nyernek, így tönkreteszik a lakosságot és a gazdaság nagy részét. Az MNB hazudozik, a közgazdászok pedig cinkos módon hallgatnak.
Magyar alkimista csapat akiknek sikerült a forintból szart csinálnia
olkt.hu/wp-content/uploads/2020/02/86695261_2489684474617963_4312423546329497600_n.png
Kedves barátaim! Gond, hogy erősödik, az euró a forinttal szemben? Mit foglalkoztok vele, úgy sincs eurótok, én meg euró ötszázasakkal védem bőrömet a napfénytől.
scontent-dus1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/143496885_4134162456635287_4344731590393788767_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=OgEhxr19kPIAX_RCNy7&_nc_ht=scontent-dus1-1.xx&oh=b7332c1fa8c9d60ad504f1f35fae8c78&oe=61C13AA5
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr.Doktorovics trinitron dr.
@tudode: Remélem O1G megnézi, felköp és alá áll.
Macskaszem
Az ellenzéknek ezt kéne tolni minden megszólalásakor, hogy ha orbán marad, napról napra minden egyre drágább lesz. Erre még a hívek is érzékenyek, és hát tapasztalják is.
Havanagi
Az árfolyam zuhanás nekik nagyon jó.Matolcsy kiveszi a hasznot és majd vásárol előle festményeket,zongorát,műtárgyakat,ahogy eddig is szokta és szétosztja a haverok között.Tudejuk,hogy mennyit keresett már igy az idén?Hát NEM !Titkosítva van,30 évre.
Lepényleső
2010 Január Ft,- € árfolyam 269,5 Ft.= 1€.
2021 November Ft,- € árfolyam 372,0 Ft.= 1€.
2004 -ben az akkori kormány rabolta az embereket a magas árfolyammal (261 Ft.= 1€.) mondotta harsogva a bán?
2021 -ben a jelenlegi árfolyammal (372 Ft.= 1€.) az embereket talán így támogatja talán? Akkor vagy most is hazudott
netán? S mivel minden pénz felett egyedüli rendelkező,csak a sógor,koma,jó barát és persze a vő zsebe nő?
ómió
A fontot "hedgefundék" anno "secperc" bedöntötték, a forinttal meg már 11 éve csak "győzködnek"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.