Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rejtélyes Anonymus-maszkos alak vágott hangfelvételt közölt a Városháza-üggyel összefüggésben, a felvételnek ismét Bajnai Gordon volt a főszereplője. Anonymus azóta újabb bombát dobott le, erről itt írtunk.

Városháza-gate: "A felém zúduló szennyáradat még engem is meghökkentett" – Bajnai Gordon büntetőfeljelentést tesz
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az elmúlt egy hétben felém zúduló szennyáradat még engem is meghökkentett, pedig már átéltem néhány rágalomhadjáratot. Ezért ültem le még egyszer bejegyzést írni az “ügy”-ről

– írja Bajnai Gordon Facebook oldalán. Az ügy a budapesti Városháza állítólagos eladási szándéka, melybe a volt miniszterelnök is belekeveredett.

Bajnai pénteki bejegyzésében úgy fogalmaz, hogy

a kormánypárti sajtóból és kormánypárti politikusoktól eredő, becsületembe gázoló számtalan kijelentés alapja egy illegálisan készített és célzatosan, radikálisan megvágott, átszerkesztett, több darabból álló hangfelvétel sorozat.

Bajnai szerint „Anonymusék” néhány percnyi töredékmondatra vágják szét a közel 1 órás beszélgetést és céljuk az, hogy ezáltal a fehéret feketének állítsák be, mondatai célját és értelmét kiforgassák, jelentésüket az ellenkező irányba módosítsák.

Ez viszont ma Magyarországon bűncselekménynek számít, 1-5 évig terjedő börtönnel sújtható. Ezért a mai napon büntetőfeljelentést teszek ismeretlen (Anonymus) tettes és persze a mögötte álló felbujtók ellen is

– írja Bajnai. Hozzátette: „azokat a politikusokat és sajtómunkásokat pedig, akik ezeket a becsületsértő vádakat központi utasításra, egy kottából szajkózzák, arra biztatom: kérjék el, szerezzék meg az eredeti vágatlan, csorbítatlan szöveget. Talán tudják is, merre keressék.” Bajnai felsorolja azokat a pontokat, amik szerinte a teljes felvételből kiderülnének:

A lehallgatott beszélgetésben többször világossá tette, nincs személyes érdeke, befolyása vagy szándéka a szóban forgó üggyel kapcsolatban.

Az ingatlan fejlesztését nem látja reálisnak a jelen politikai háborús helyzetben, ne iparkodjanak.

Egy egyébként indokolt, értelmes és tisztességes fejlesztési koncepciót is csak széles politikai egyetértés mellett lehetne elfogadtatni, ez nem valószínű, hogy valaha létrejön, de ha van türelmük, akkor ilyen koncepción dolgozzanak tovább.

Arra a provokatív kérdésre, hogy érdemes-e a náluk bejelentkező „közvetítőkkel” üzletelni, azt válaszolta, hogy ilyen „cápák”, minden párt környékén mindig felbukkannak, de csak kárt és bajt okoznak, ezért kerüljék el őket.

Világossá tette azt is, hogy a főpolgármestert és általa ismert közvetlen munkatársait megvesztegethetetlennek tartja.

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Forrás: 24.hu
Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Helyesen teszi ha nem hagyja ezt a mocskot magán száradni.
jesz
Bajnai eddig az én szememben egy igazi úriember volt...de most, hogy a korpa között látni, és a disznók már csámcsognak körülötte, elvesztette ezt a finom emberi báját...

sic transit gloria mundi
Giovanni Alba
@jesz: ma, 13:43
Ez most meglepett. Tehát ha egy tiszta emberre aljas szándékkal aljas "emberek" mindenféle mocskot igyekeznek rákenni, ezzel besározva jóhírét, akkor szerinted a tiszta ember vált alkalmatlanná a tiszteletre? Nem a mocskolódókat kellene elítélned?
CsipkeRózsa
Már az első cikknél fel kellett volna őket jelenteni.
Eladott Ország
Lopunk, csalunk, rágalmazunk, mi az aljas fidesz vagyunk . Az Orbán kormány megölte a tisztességet. Elvette a családok létbiztonságát. Megölte a becsületet, az igazságot, a lojalitást, elvette a jövőképet.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/158338612_4070312496333212_4649698607823234725_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=825194&_nc_ohc=OYPyKZtgXTwAX81tPCA&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=ccdb6f831a51b25647cfd55e0ee2a09b&oe=61C66275
ómió
Saját visszajátszott "iránymutatása" ilyen "meghökkentő" volt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.