A főpolgármester szerint Palkovics miniszter holnap reggel 8 órára tárgyalásra hívta a fővárosi közösségi közlekedés törvényben foglalt állami normatívájának folyósítása ügyében.

Karácsony Gergely teljesen kiborult, hogy Palkovics hétfő reggel 8-ra tárgyalásra hívta: "finoman szólva nem elegáns"

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Meglepő posztot tett ki Facebook-oldalán Budapest első embere. 

"Lépjünk túl azon, hogy vasárnap délután másnap reggelre tárgyalni hívni valakit finoman szólva nem elegáns, főleg, ha telekürtölöd vele a sajtót. Lépjünk túl azon is, hogy miniszter úr saját szavait cáfolja azzal, hogy most hirtelenjében elküldte a támogatási szerződést, hiszen korábban azt mondta, csak az aláírásom hiányzik a folyósításhoz”

– írta a Facebookon Karácsony Gergely főpolgármester, miután közölte, „Palkovics miniszter holnap reggel 8 órára tárgyalásra hívott a fővárosi közösségi közlekedés törvényben foglalt állami normatívájának folyósítása ügyében". 

Karácsony azt írta, ott lesz holnap reggel és visz magával tollat is.

A főváros vezetése hetek óta követeli a kormánytól, hogy fizesse ki a 12 milliárd forintos éves hozzájárulást. A héten úgy döntöttek, a BKK járatain isbemondják, hogy a kormány nem teljesíti törvényi kötelezettségét, és kilátásba helyezték, hogy hosszú távon korlátozásokra lehet szükség.

Forrás: Facebook, 444.hu

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Micsoda barom cím ez Propeller??? Nem borult ki. Tényeket írt le. Teljes mértékben igaza van.
Idáig feszítették a húrt pedig ha elpattant volna a kormányt baszta volna pofán. Ocsmány egy banda. Szóakoznak a fővárosi lakosokkal. Mi van a zsírháj engedélyt adott Palkovicsnak?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rizikó
@csipetke: Ahogy a tv ben láttam, nem ennyire egyszerű a történet.
csipetke
@Rizikó: Én csak a cikket olvastam,abban nincs több
ómió
Tényleg "nem elegáns", hogy neked bárki is pénzt adjon!
Pegero
@csipetke: ÉBRESZTŐ!!!
Nem követed az eseményeket?
Karácsony aláírt: mehet a 12 milliárdos utalás a fővárosi közlekedésre!
csipetke
@Pegero: 14:00 Tudom,tegnap végre elküldték neki a szerződést,hogy alá tudja írni. Idáig miért nem küldték el neki?
Pegero
@csipetke: Nem küldték el neki a szerződést, mert nem a postásoknak kell ilyen szerződésekkel szaladgálni. KamuGeri ma reggel elment Palkovics László miniszterhez és a magával vitt tollal aláírta a megállapodást. Más választása nem nagyon volt! Utána szabálytalanul a buszsávot használva, megkülönböztető jelzés nélkül elhajtott a Városházára "dolgozni"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2022. January 16., 12:00
Novak Djokovic: rendkívül csalódott vagyok
Itthon - 2022. January 16., 11:13
Lakástűzben meghalt egy ember Nyíregyházán
Itthon - 2022. January 16., 08:01
Szitáló ködbe fulladhat a hét utolsó napja