Török Gábor szerint nehezen tagadható, hogy a Fidesznek nagy meglepetés volt a hódmezővásárhelyi polgármester előválasztási sikere, ami számukra a lehető legrosszabb forgatókönyv – írja a hang.hu.

Török Gábor: Márki-Zay egy antipolitikus, egy rendszerhiba és pont ebből fakad az ereje
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az elemző szerint azzal, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét a fideszesek leőrültözik, magukat akarják nyugtatni, de ebbe némi félelem is vegyül. Mivel egy őrült kiszámíthatatlan, nem lehet rá felkészülni

Bármi is történik, az most a színfalak mögött történik. Most csak annyit látunk, hogy az ellenzék nem vált egységesen cselekvő politikai erővé. A pártok többsége még a köldöknézegetésnél tart, a megválasztott miniszterelnök-jelölt pedig járja a saját útját

– mondta az ellenzéki előválasztás óta eltelt időszakról Török Gábor politikai elemző a Magyar Hangnak.

Török úgy véli, hogy a választások előtt ez a helyzet változni fog, a pártok előre fogják udvariasan engedni. Ha elbukik, akkor leginkább ő bukik, ha pedig nyer, akkor ők sokat nyernek.

Megemlítette azt is,hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke korábban megpendítette, hogy

miniszterelnököt nem a választók választanak, hanem a parlament.

Tehát az is előfordulhat szerinte, hogy ha nyernek, nem Márki-Zay lesz a kormányfő, bár a pártok egyértelművé tették,

nincs ilyen forgatókönyv.

Márki-Zay Péterrel nemrég beszélgetett Török. Azt mondta róla, hogy az MZP-varázs nem a tartalomban, hanem inkább a stílusában rejlik. Egy szabálytalan politikus hatását kelti: nem egy kimondottan jó szónok, nem ébreszti egy stratégiában gondolkodó ember benyomását és még kommunikációban is gyakran hibázik.

Úgy véli, MZP egy rendszerhiba és pont ebből fakad az ereje.

Akik őt nézik, egy őszinte palit látnak, nem pedig egy politikust. Ő egy antipolitikus: a profi és korrupt politikusokkal szemben hozza az időnként naiv, amatőr, de tiszta szereplő képét.

Amikor a rendszert sokan gyűlölik, a rendszerhiba nagyon szerethetővé tud válni

– mondta Török.

Forrás: HVG.hu, hang.hu
Címlapkép:MTI/Mohai Balázs

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

fergeteg
Megy a süllyesztőbe a teknővájó műkatolikus ejtőernyős.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
134.bátor
Ilyen faszokat,mint ez a Török , bizonyára át tud vágni. De szerintem egy sunyi,alattomos,hazug,hatalomèhes pali,aki kiválóan tudta az ellenzèket az orránál fogva vezetni. Orbán II.
fergeteg
Megy a süllyesztőbe a teknővájó műkatolikus ejtőernyős.
Baker
MZP olyan, mint Asimov Alapítványában az Öszvér.
jesz
@Baker: ez jóóó...és hányan olvasták ezt a kiváló művet? Csak a megszállottak...és Galaktika olvasók.

Amúgy felröhögtem az írásod láttán...jó értelemben.
jesz
egy betelefonáló azt találta mondani, hogy ha nem szólnak MZP-nek, gondolja meg, mielőtt buzdít, mert az inkább sértés szokott lenni... így eléri, hogy Orbán hátradől, kér két kávét, és simán győz 4/5-el...
A betelefonáló igencsak el volt keseredve...vagy fel volt háborodva(?)
justhpeter
Mindenkinek javaslom olvassa el a teljes cikket.
Rizikó
Török kijelentése, amely szerint fél a Fidesz, annyira gyerekes és primitív, hogy még nevetni sincs kedvem rajta. Ha már mindenképpen a Fideszt akarja gúnyolni a szakmája gyakorlása helyett, Töröknek kreatívabbnak kéne lennie.
Eladott Ország
@Horizont: ma, 17:19 ♦ Bár az roppant álságos, hogy MZP új pártot akar alapítani, mintha nem volna már elég belőle. Ennyi pártot még az USA sem bír el, nem ez a megnyomorított, kifosztott, szegény ország. Nem új párt alapításon kellene agyalni, hanem az ország valós társadalmi problémáival kellene foglalkozni, és a meglevő erőket kellene fuzionálni! Pont ezt használta ki ezidáig a fidesz az ellenzék szétdaraboltságát! De úgy látom inkább fontosabb, hogy mindenkinek legyen egy kis szemétdombja, ( asztal, bársonyszék) ahol tud kapirgálni és ő a főnök, MI meg le vagyunk szarva! Igaz ha meghalunk helyünkön fa nőhet, abból meg papír lehet és újra ki lehet törölni velünk a seggüket, a körforgás biztosított.
Eladott Ország
@Horizont: ma, 19:57 ◘ Valóban az országgyűlés választja meg, a miniszterek elnökét, azaz a pártok képviselői. Ha a fidesz nyerne lehúzhatjuk a rolót, már most is Európa felé zárva a kapu...nem lesz más megoldás mint a népfelkelés, az utcai blokád míg el nem takarodik a fidesz nevű mocsok, tróger banda!
ómió
Bizony, a "rendszerhibáknak" is van erejük! Próbálják romba dönteni a működőt!
Pági
@ómió: Ezt a Törököt minek nevezzük?
Sámannus
@Eladott Ország: Nem akar új pártot alapítani, az már megvan csak be akarja vinni őket is a parlamentbe, akire a még nórmális fideszes is szavazhat. A lényege ez volna pontosan, hogy szeletelje a fideszt.
Mondjuk ennek a harácsgépnek vagy nem jut eszébe, vagy direkt csak hangosakat szellent.
Yoda69
Boldog Karácsonyt mindenkinek!
Igaz ezt a szót a fideSS torolni szeretne a szótárból :)
Eladott Ország
Török Gábor a teljesen független politológus, G Fodor Gábor, a főgonosz törpe algonosz törpéjének társaságában . Ez egy abortusz maradék! Csak a Taigetosz lenne a megoldás, nekünk meg a megváltás. Tudod „a legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.“ - Sir Winston Churchill” Ha most egyenként pattognának a pártok minden ügyben, akkor meg az lenne a baj, hogy nem egységesek. Török, Orbán segéből kilógó, álobjektív elemző, aki az ellenzéknél a szálkát is megmutatja, a kormánynál a gerendát sem. Csak hatalomtechnikai szempontokat figyelő, az erkölcsi szempontokat teljesen figyelmen kivűl hagyó semmitmondó elemzéseitől pedig az ember agyvérzést kap. Gabika, mi van akkor, ha tényleg lehet más a politika? Mi van akkor, ha az emberek jelentős része épp ilyen politikusra vágyik nem pedig egy hazudozó, áruló, tolvaj, mellébeszélő, amorális, pszichopatára ? Ma van, ha ez a valódi politikus archetípusa és nem egy erkölcstelen-páva, kaméleon geci? Török annyira a fidesz szekerét tolja, hogy az már politológiai rendszerhiba. Remélem Török is eltűnik a színről Orbánnal együtt. Értem én, hogy indirekte Orbán seggét próbálja nyalni, de én még egy ép-kéz-láb elemzést nem olvastam tőle.
hvg.hu/itthon/20211203_torok_gabor_marki_zay_ellenzek_dk_fidesz

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.