Senki sem kérdőjelezheti meg Magyarország európai elköteleződését – jelentette ki az igazságügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Varga Judit a bejegyzésében kiemelte,
az Európa jövőjéről szóló konferencia harmadik időközi jelentése szerint Magyarország az őszi időszakban lakosságarányosan az első, abszolút értékben pedig a második helyen áll a páneurópai eszmecseréhez adott hozzájárulások tekintetében.
A miniszter szerint ez azt jelenti, hogy
nemcsak a regisztrált rendezvények számát illetően, hanem a konferencia elektronikus platformjára beküldött ötletek és hozzászólások számában is az élre tört az ország. Hozzátette: további örömre ad okot, hogy a Magyarország álláspontját támogató ötletek egyre nagyobb számban és egyre szélesebb körben válnak ismertté a jelentésben. Sőt már egy, a migráció veszélyeire fókuszáló magyar rendezvény is megjelenik a kiadvány kiemelt eseményei között
- hívta fel a figyelmet.
Van véleményünk és azt büszkén vállaljuk! Az időközi jelentés statisztikái is mutatják, hogy mi, magyarok elkötelezettek vagyunk a kontinensünk jövőjéről folytatott konstruktív párbeszéd mellett. Az eszmecsere azonban még közel sem ért véget, a közös otthonunkat érintő legnagyobb kihívásokra továbbra is várják a javaslatokat a konferencia online platformján. Adjunk jövőképet Európának!
- írta Varga Judit.
Forrás: MTI
Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
„Az ilyen félázsiai származékoknál, mint mi, csak így megy." (orbán)
uploads.disquscdn.com/images/04d7ec0b047b784817ea191edf1958a7421464e0745b159904481e0728ad17c3.jpg?w=800&h
Éljen a fidesz és a kínai kommunista párt testvéri szövetsége!
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/184187867_3934873906588775_7870869665182908134_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=hKSj6ENMDPQAX8ZpqIW&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_aAhwdPl3p3F3sFJcypxOqdY0JYIYVl0wZGZ0SwT-v_A&oe=61E28CF4
Magyar Nemzeti Fidesz. Éljen Orbán! Magyarok! Ezt már mégsem kéne megvárnunk!
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/49776283_543073372839241_266852197910708224_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=TPLM80dADlQAX9yyGYC&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_hLAst6ji0OSeOliCpGpsSqG_qM8TBp11ju48Mg4AGOA&oe=61E29EFD
Orbán meghosszabbítja a kínai nagyfalat, a felcsúti házáig, loptalakig. Lesz nagyfalat ! Csak a torkán ne akadjon !
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/182765162_3926119820797517_2124586905926056017_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=stEu3hNcZ44AX_QgVUL&_nc_oc=AQlTBe93GHQZS0hgvMBW6wf-nuOTtofCNd068BKZyPqpnh5T1edajsSCC0ZsPOq0rVI&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT-85zH5e7EiNYRqcTIT1etN2KDJoMolOhejDYKQe5DjsQ&oe=61E0CB95
Magyar narancs, vörös csillaggal.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/198845209_1126046024541970_405219604126823819_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=qblDjXEtW7AAX95L5Ui&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT9QhRZXT4O4c0PpHkfInSwLunSVIt7a1cxBu5nx5KfElw&oe=61E1F773
Épp hogy pottyantós nincsen, ráégett szarral és annak a szagával!
Európa messze van, távol tartjuk!
Faluhelyt, de Budapesten is, miért nem utáljuk a kormányt és vezetőjét mert diktálni akar nekünk onnan a távolból, mikor helyben mindent jobban látunk és tudunk?
Azért van újra az Európa szó...
Új hozzászólás