D. S. N. Máriát, 10 év börtönre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől a Szolnoki Törvényszék, miután sikkasztás és csalás bűntettében bűnösnek mondták ki – írja a 24.hu a 444.hu nyomán.

Tíz évet kapott Bróker Marcsi – 12 milliárdnál is nagyobb lehet a kárösszeg A Bróker Marcsiként ismertté vált D. Sándorné, a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező egykori vezetője az ellene üzletszerűen elkövetett csalássorozat, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, sikkasztás és más bűncselekmények miatt indult büntetőper tárgyalásán a Szolnoki Törvényszéken 2017. november 6-án. A vádlott az ügyészség szerint a pénzügyi jogsértések sorozatát követte el, 767 embert csapott be, több mint 12 milliárd forinttal károsította meg őket. Fotó: MTI/Mészáros János

A Bróker Marcsiként elhíresült nő emellett 5,4 millió forintos pénzbüntetést is kapott, legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra az elsőfokú ítélet alapján.

A 444.hu szerint a vádlottat a sértettek felé összesen körülbelül 1,5 milliárd forint erejéig kártérítés megfizetésére is kötelezték. Az ítélethirdetésen sem a vádlott, sem a sértettek nem voltak jelen.

A Kun-Mediátor Kft. egykori vezetője ellen 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat.

A vádirat szerint a Kun-Mediátor papíron utazási irodát üzemeltetett, valójában tiltott betétgyűjtést folytatott, azonban miközben az ügyfelek azt hihették, hogy betétekbe, értékpapírokba kerül a pénzük, ez nem történt meg.

A tényleges kárösszeg a vádiratban szereplő 12 milliárd forintnál is nagyobb lehet, mert sokan nem jelentkeztek károsultként.

Az asszony – cége nevében – 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen tevékenységre.

Az asszonyt 2016. december közepén letartóztatták. 2019-ben, mivel a letartóztatás időtartama elérte a törvényi maximumot, az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék elrendelte a terhelt bűnügyi felügyeletét, a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával, 2021-ben pedig meghosszabbították az intézkedést.

Forrás: 24.hu
Címlapkép: MTI/Mészáros János

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
A másodfok majd a nyári szabik után, aztán az enyhít egy cseppet, de az sem végleges, a harmadfok majd jövőre...
...a jogerős büntető ítéletet követően polgári perek sora dönti el, hogy a tizenkétmilliárdos kárt apránként kinek törleszti először(havi pár ezer Forintocskával)...hosszú életű lesz.
kissé felnőttem
+ a tek szállitási költsége magának kereste.
human
Nyugi Marcsika! Csak 10 év. A dugi milliárdból a nyugdíjas éveid utazgatással töltheted. Csak nem volt hiába az a sok munka meg duma.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.