A Párbeszéd szerint a Fidesz a magyar cigányságot is – ahogy a társadalom többségét – elárulta, ezért nem méltó egyetlen roma ember voksára sem.

Tordai: a Fidesz érdekében megveszteget és zsarol Sztojka Attila egy kiszivárgott felvételenFotó: Tordai Bence/Facebook

Tordai Bence, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos egy sajtóban kiszivárgott felvételen vesztegetéssel és zsarolással próbál roma politikusokat a Fidesz támogatására bírni – írja az MTI.

A politikus szerint a Belügyminisztériumhoz tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetője által elmondottak az egész demokrácia ellen intézett támadásnak minősülnek. Így írásbeli kérdéssel fordulnak Pintér Sándor belügyminiszterhez annak kiderítésére, 

Sztojka Attila milyen szerződésekről beszél a felvételen, illetve valóban lehallgattak-e országos roma önkormányzati képviselőket, ahogy az elhangzottak alapján következtetni lehet.

Lőcsei Lajos, a Momentum politikusa ugyanitt elmondta: a kiszivárgott felvétel is azt bizonyítja, hogy lehallgatják, megfélemlítik azokat a közéleti szereplőket, „akik nem a körhöz tartoznak”, éppen ezért „nemet kell mondani a korrupt fideszes elit vezetésére”.

Berki Sándor, a Párbeszéd etnikai és kisebbségi referense úgy fogalmazott, a felvétel megmutatja, a Fidesz valójában hogyan áll a romapolitikához. Leszögezte, a romák ügyének fejlődése érdekében a roma közéletnek is meg kell tisztulnia.

Forrás: MTI
Fotó: Tordai Bence/Facebook

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Maffia stílus amit ez a Sztojka csinál! Ígérget, fenyeget a hatalmáért...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
amaramaistanna
A cigányság vezetőinek is meg kell tisztulniuk, MZP és az összefogás mellett vannak cigány értelmiségiek, akik a mélyszegénységből küzdötték fel magukat, ők jó és hasznos összekötők lesznek a cigányok és a kormány között. Fel kell emelkedniük ez mindannyiunk érdeke. Most a lehallgatásért senki sem vállalja a felelősséget. Gyávák is...
surdilloFUJT
@KisTehen: Naaa,te napihülye tehen,nem elégitett ki a tarka bika???Hülyébb vagy mint valaha!!!Küldjük a svábhegyi beteg szanárcsődört az majd rendberakja a marha negy fidesscsicska fejedet!!!
Rizikó
Putris Tordai közvetlenül az igazmondó cigányok között tájékozódott.
Lepényleső
...a párt érdekében mint egykor,- s talán mert a vér nem válik vízzé,- vagy a név kötelezi ilyenné?
ómió
@csak úgy...: Te meg, ugye, az idiotizmussal vagy iker?
telegdilaci
Nem csak a Cigányokat,de az egész Magyar nemzetet semmibe veszi ez a kormány csak a buta irányítható tudatlan sötét Embereket tudja hülyének nézni,vagy semmibe venni,minden Magyar állampolgárnak elkellene gondolkozni,kire adja le a szavazatát,ne hagyják magukat befolyásolni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.