Az ATV Híradó a bíróság tájékoztatása alapján csütörtök este arról számolt be, hogy a sajtóban az elmúlt 24 órában megjelent hírekkel ellentétben nem újabb három embert helyeztek előzetes letartoztatásba.
Fotó: RTL Klub
Ez a három személy, akinek a letartóztatásáról döntött most másodfokon a fővárosi törvényszék korábban letartóztatásban voltak és időközben nyomozási bíró úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a letartóztatásukat, hanem helyette bűnügyi felügyeletét rendeli el ennek a három személynek
- mondta az ATV Híradójának Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.
Az ügyészség a bírói döntéssel szemben azonban fellebbezett, így az említett három személy a napokban ismét letartoztatásba került. Az ügyészség kérdésünkre elmondta, Völner Pál továbbra is szabadlábon védekezhet.
A Schadl-Völner ügy kapcsán már egy éve nyomozz az ügyészség, tavaly november végén pedig már minisztériumokban is tartottak házkutatást, többek között a Miniszterelnökségen is.
Forrás: atv.hu
Címlapkép: RTL Klub
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ha buknak--nincs fideszuralom.
vissza sírja még a magyar a keresztény konzervatív habsburgokat..
Új hozzászólás